Természetesen fiatalos
Minden helyiségbe hatalmas ablakokon át árad be a fény, gyönyörû kilátás nyílik a környezõ, budai hegyvidékre s a végtelen égre. A hetvenegy négyzetméteres, háromszobás lakás tágasabbnak tûnik, mint amilyen valójában. Az ifjú pár a berendezéshez nem kért szakembertõl segítséget. Mindent saját maguk választottak ki, közösen döntöttek el, így lettek igazán személyes hangulatúak a terek. Mindketten elfoglalt, dolgozó emberek lévén arra törekedtek, hogy otthonuk meghitt fészek, valódi menedék legyen, ahová a mindennapok rohanásából örömmel térnek haza, ahol kevés szabadidejüket harmóniában tölthetik el.
Az új építésû társasház alaprajzi beosztása megfelelt elképzeléseiknek, a helyiségek elrendezésén nem változtattak. A falakat fehérre festették, ez visszaveri az ablakokon beáradó fényt, s ezáltal nemcsak vidámabbnak, de tágasabbnak is tûnnek a helyiségek. Így nyugodtan választhattak sötétebb burkolatot a padlóra a konyha-étkezõbe, és a fabútoroknak is melegebb, mélyebb árnyalatot - a tér derûs világossága mégis megmaradt. Asztalossal készítették el a saját tervezésû konyhabeépítést és az íves étkezõasztalt, a székek és a rusztikus stílusú tálalószekrény pedig az Ikeából származnak, akárcsak a fareluxák, amelyekkel ennek a helyiségnek az ablakait árnyékolták.
A legnagyobb szobában rendezték be a nappalit. Stílusát a természetes anyagok szépsége és az együtt töltött thaiföldi vakációk emléke ihlette. Bútorait, kiegészítõit javarészt az Ikeában és a Goában, illetve más, kelet-ázsiai tárgyakat árusító boltokban szerezték be. A két, természetes, növényi rostokból font, különleges vonalú fotel és a szintén fonott burás hangulatlámpák egzotikussá teszik a látványt. Ezt csak fokozzák az ifjú férj gyerekkori emlékeit felidézõ, ébenfából faragott, tanzániai szobrok.
Természetes, egyszerû, ám vörös színeitõl és egyedi dísztárgyaitól mégis meghitt és bensõséges a háló. Különleges hangsúlyt kapnak itt is, mint mindenütt a lakásban a hangulatfények. Rizspapírból, nádból, egyéb természetes anyagokból készült lámpaernyõk szûrik a fényeket a lakás számtalan pontján felbukkanva, sejtelmesen, melegen. Ezektõl, no meg lakóik személyes varázsától olyan kedves és hangulatos ez a hagyományõrzõ, mégis hamisítatlanul fiatalos otthon.
katalógusok
Lakberendezés, dekoráció
- design |
- hálószoba |
- kiegészítők |
- konyha |
- ágybetétek |
- antikvitás |
- bútor |
- bútorgyártás |
- bútortervezés |
- fürdőszobabútor és -felszerelés |
- konyhabútor |
- konyhafelszerelés |
- kovácsoltvas bútorok |
- lakásdekoráció |
- lakásfelszerelés |
- lakáskiegészítők |
- lakberendezés |
- lámpák |
- matracok |
- tapéta |
- világítástechika-felszerelés |
Tervezés
Kert
- kert |
- kertépítés |
- kertibútorok |
Technológia
- fürdőszoba |
- jacuzzi |
- szauna |
- ablak |
- ajtó |
- árnyékolás |
- barkácsáruházak |
- fűtéstechnika |
- garázskapu |
- kapuk |
- kaputelefonok |
- klíma |
- nyílászáró |
- szauna |
Építés, felújítás
- nyílászáró |
- ablak |
- ajtó |
- antikvitás |
- barkácsáruházak |
- burkolat |
- burkolatkő |
- csempe |
- építkezés |
- építőanyag |
- épületszobrászat |
- faipari termékek |
- festék |
- gerendaház |
- nyílászáró |
Állatok, növények
szakértőink
-
Milyen padló, ágy takaró és függöny illik a lime zöldhöz?
K: Kedves Borbála, szeretném megtudni, hogy a lime zöldhöz illik-e a sötét barna laminált...
ágnes - 2012. május 09. -
Hogyan tegyem hangulatossá a szobámat?
K: Kedves Borbála! Hogyan tehetném jobbá a szobámat, ami nagyon kicsi, kb. 9 négyzetméter, és...
Eszter - 2012. május 07. -
Milyen színűre fessük a falakat?
K: Kedves Marcsi! A nappalink tágas és világos. A szekrénysor éger színű, a kanapé...
Kriszti - 2012. Április 17. -
Milyen színű legyen a falam?
K: Kedves Marcsi! A kérdésem az lenne, hogy milyen színű legyen a falam, ha a bútorom mézes...
picur - 2012. Április 17.
ajánló
-
A legújabb beépíthető háztartási gépek
A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket....
-
Tetőtér, a legjobb hely a lakásban
A tetőtér beépítésével szeparálható a magánszféra. Berendezhetjük napos, mindentől távol eső búvóhelyünket a tetőtér...
-
Látványos és gyors lakásfelújítás
Ha otthonunkra már nagyon ráférne egy alapos felújítás, de nincs időnk és anyagi lehetőségeink is korlátozottak, akkor...
Het tippje
A legújabb beépíthető háztartási gépek
A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket. Az új modellek azoknak készültek, akik inkább a családjukkal és barátaikkal szeretnék tölteni az idejüket, nem a házimunkával. »
heti hírlevél
Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?
