Házivizsga
Házigazdáink szerencséjükre már a tervek megszületésekor részt vehettek a lakáskialakítás munkálataiban. Így a végeredmény éppen olyan lett, mint amilyet megálmodtak. Nyugalmat, békét, megállapodottságot tükröz a zöld falszín, a törtfehér-wenge kontraszt pedig dinamizmust, lüktetést kölcsönöz a belsõ térnek.
- Úgy éreztük, hogy a családalapítással új fejezet kezdõdik az életünkben, ezért változtattunk eddigi környezetünkön. Semmit sem hoztunk el a régi lakásból, ide nagyrészt készen vásároltuk a bútorokat. Igyekeztünk úgy választani, hogy megfeleljen az új élethelyzetnek, és az általam tervezett színvilágot képviselje. Az egész lakásban a zöld, a sötétbarna és a törtfehér visszafogott kombinációja uralkodik, ami szerintünk a megkomolyodásunkat tükrözi - mondja a lakberendezõ háziasszony.
Praktikus, magasfényû - természetesen sötétbarna és törtfehér - bútorok kerültek az elõszobába, melyekre a Kikában sikerült rátalálni. A levegõs elrendezés és a nagy tükör tágítja, levegõssé teszi az elõteret. - A padlót minden szobában, sõt még a konyhában is sötét, "füstölt" tölgyszínû laminált burkolat fedi. A választásnál fontos szempont volt, hogy praktikussága mellett szép látványt is nyújtson, sõt színárnyalata ellenére tágítsa is a teret, amit a hosszú, egyméteres elemek tesznek lehetõvé. A konyhabeépítés egyedileg, a saját terveim alapján készült. Vajszínû, magasfényû frontokat választottunk, hogy stílusában a konyharész se térjen el a lakás többi helyiségétõl. A falon fénylik az üvegmozaik burkolat, ide egyszínû sötétbarnát választottam. A modern beépítés igen praktikus, minden szükséges háztartási géppel felszerelt, és rejtett világításával este még különleges hangulatot is teremt.
A konyhát és az étkezõt elválasztó falszakasz érdekes megoldása a cikcakkos bevágás, ami látványosan díszíthetõ apróbb kiegészítõkkel, egy-egy hangulatos mécsessel, gyertyával. Térelválasztó szerepet is betölt, akárcsak az étkezõ bútorai és a konyhabeépítés közötti színkontraszt, mely jelképesen elkülöníti a funkciókat. Meghittséget, nyugalmat árasztó, zöldes árnyalatú falak között kapott helyet a társalgósarok vajszínû bõrkanapéjával, amely csak látszólag kényes felület, valójában könnyedén, egyetlen mozdulattal tisztítható.
Puha süppedõs szõnyeg - melynek geometrikus mintájával már az elõszobában is találkoztunk -, valamint azonos anyagból készült párnahuzatok és sötétítõfüggönyök teszik teljessé az összképet, teremtik meg a tökéletes harmóniát. Külön világ a gyerekszoba. A lakásátalakítás során létrehozott új helyiségben, a kisfiú saját birodalmában ugyanis a könnyen takarítható és tisztaságérzetet sugalló, hófehér felületek mellett megjelent a derûs napsárga és élénkkék vidám színpárosa. Mindez a sok-sok játékkal és a tárolásukra szolgáló polcokkal, mûanyag dobozokkal kiváló terepet biztosít kis lakójának a pihenésre, hancúrozásra egyaránt. Olyan otthon ez, ahol kicsik és nagyok egyformán remekül érezhetik magukat...
katalógusok
Lakberendezés, dekoráció
- design |
- hálószoba |
- kiegészítők |
- konyha |
- ágybetétek |
- antikvitás |
- bútor |
- bútorgyártás |
- bútortervezés |
- fürdőszobabútor és -felszerelés |
- konyhabútor |
- konyhafelszerelés |
- kovácsoltvas bútorok |
- lakásdekoráció |
- lakásfelszerelés |
- lakáskiegészítők |
- lakberendezés |
- lámpák |
- matracok |
- tapéta |
- világítástechika-felszerelés |
Tervezés
Kert
- kert |
- kertépítés |
- kertibútorok |
Technológia
- fürdőszoba |
- jacuzzi |
- szauna |
- ablak |
- ajtó |
- árnyékolás |
- barkácsáruházak |
- fűtéstechnika |
- garázskapu |
- kapuk |
- kaputelefonok |
- klíma |
- nyílászáró |
- szauna |
Építés, felújítás
- nyílászáró |
- ablak |
- ajtó |
- antikvitás |
- barkácsáruházak |
- burkolat |
- burkolatkő |
- csempe |
- építkezés |
- építőanyag |
- épületszobrászat |
- faipari termékek |
- festék |
- gerendaház |
- nyílászáró |
Állatok, növények
szakértőink
-
Hogyan tegyem világosabbá otthonomat?
K: Kedves Borbála! Nemrégiben örököltem egy 32 nm2-es lakást. Szoba-konyha egyben, fürdőszoba...
Sarolta - 2011. december 28. -
Milyen színű csempe illik a fehér falhoz és sárga garnitúrához?
K: Kedves Marcsi! Hófehér falhoz és egy sárga ülőgarnitúrához milyen színű csempét...
Tücsike - 2012. január 20. -
Hol kapok fémre nyomott fotókat?
K: Kedves Marcsi! A januári számban a Szemléletváltás című cikkben láttam azokat a fémre (?)...
Ágnes - 2012. január 26. -
Milyen színű legyen a fal és a laminált padló a hálószobában?
K: Kedves Marcsi! Hálószobánk fenyőből van berendezve. Az lenne a kérdésem, milyen színűre...
vali - 2012. január 25.
ajánló
-
Legyen otthon kandallónk!
Fagyos téli estéken a kandalló mellé húzódni maga a mennyország. Már a lobogó tűz látványától melegebbnek érezzük...
-
Hogyan tehetjük hatákonyabbá otthonunk fűtését?
Háttér infó: nappalinkban nagy, dupla üveges, egybefüggő üvegfelület van (nem ablak, nem nyitható, kb. 4x2 m), mellette nyitható...
-
Hogyan tegyem világosabbá otthonomat?
Kedves Borbála! Nemrégiben örököltem egy 32 nm2-es lakást. Szoba-konyha egyben, fürdőszoba és előszoba. Ennyiből áll a lakás....
Het tippje
Mozi otthonra
Hamarosan már kimozdulnunk sem kell otthonunk falai közül, ha mozizni szeretnénk. A mozi élményhez elég beszerezni az LG legújabb, 3D hangtechnológiával felszerelt házimozi rendszerét. »
heti hírlevél
Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?
