Megvalósult álom
A sors pedig úgy hozta, hogy a tavalyi év végén egyszer csak megcsörrent a telefon... Amikor a régi bérház padlásán az elõzõ tulajdonos ezt a tetõtéri lakást kialakította, kicserélte a teljes födémszerkezetet, és megépítette a városra, illetve a hegyre nézõ, fantasztikus teraszokat. A belsõ teret nem szabdalta fel, a hálót és a fürdõt leszámítva mindent egy légtérben hagyott. Ennek köszönhetõ az a hihetetlen tágasságérzet, amit még a ferde tetõsíkok sem csorbítanak. És éppen ez volt a legvonzóbb vendéglátónk számára is, tehát a beosztáson nem változtatott. Ám teljesen más színvilágú, más hangulatú tereket szeretett volna, merõben eltérõt attól is, amiben ezidáig élt. Bár nem szakmája a lakberendezés, mégis hozzáértéssel és finom stílusérzékkel maga tervezett meg mindent. A kivitelezéshez pedig olyan mestereket választott, akiknek már ismerte a munkáit. Elsõ lépésként a falakat törtfehérre festettette, és egységes színûre pácoltatta a nyílászárókat. A világos padlóburkolat beleillett a koncepcióba, ezért ezt nem kellett kicserélni, ahogyan a világítótesteket sem.
A berendezést meghatározták a ferde tetõsíkok. A terasz mögötti, nappaliból nyíló, kis beugró ideálisnak látszott egy gardrób kialakítására. Az üveges ajtókkal leválasztott, apró helyiség minden ruhanemût és egyéb holmit elnyel, így a lakás többi részét már nem kellett szekrényekkel telezsúfolni. Ennek is köszönhetõ, hogy a tágas nappali nagyvonalú és elegáns, épp csak annyi bútor van benne, amennyi feltétlenül szükséges. Ezeket viszont vendéglátónk biztos kézzel válogatta össze.
A zöld ülõgarnitúrát a 3F Stúdió kirakatában látta meg, azonnal beleszeretett, így amikor eljött az ideje, megvásárolta. Ez lett a kiindulópont, az a darab, amely alapvetõen meghatározta a lakás hangulatát, amihez minden más kiegészítõ illeszkedik. A divatos, retro stílusú szõnyegek olyanok, mintha egyedileg ide készítették volna õket, pedig késztermékek. A teraszokra nyíló, hatalmas ablakok lágy esésû organzafüggönyei szintén a kanapéval harmonizálnak, ezek Solymossy Piroska keze munkáját dicsérik. A világos padlót és a textilek üde zöld színét kiválóan ellenpontozzák a nyílászárók sötétebb árnyalatához illeszkedõ bútorok. A vaníliaszínû felületekkel kombinált, fiókos komódokat, a különleges, világító polcokat a fiatalember maga tervezte meg, és régi jó ismerõse, Molnár Gábor asztalosmester kitûnõ minõségben készítette el.
A konyha berendezése valódi mestermunka. Itt a tetõ két oldalról is dõl, tehát hagyományos bútorok szóba sem jöhettek. Ezért a tûzhely és a mosogató egymás mellé, a helyiség közepére, egy konyhaszigetbe kerültek, míg az ablakok alatt nagyméretû fiókokkal ellátott szekrény nyeli el a tányérokat, lábosokat és egyéb konyhai eszközöket. Talán itt érhetõ tetten leginkább az a rejtett praktikum, mely az átgondolt, tudatos tervezés következtében az egész lakást jellemzi.
A nagyvonalúan, elegánsan berendezett terek azon túl, hogy esztétikai élményt nyújtanak, mindenben a tulajdonos kényelmét szolgálják. "Sikerült berendezni álmaim otthonát. Ez a környezet megnyugtat, és energiával tölt fel. Ugyan a munkám miatt kevés idõt tölthetek itthon, ám amikor végre van egy kis szabadidõm, már nem nem vágyom el innen sehová." - vallja.
katalógusok
Lakberendezés, dekoráció
- design |
- hálószoba |
- kiegészítők |
- konyha |
- ágybetétek |
- antikvitás |
- bútor |
- bútorgyártás |
- bútortervezés |
- fürdőszobabútor és -felszerelés |
- konyhabútor |
- konyhafelszerelés |
- kovácsoltvas bútorok |
- lakásdekoráció |
- lakásfelszerelés |
- lakáskiegészítők |
- lakberendezés |
- lámpák |
- matracok |
- tapéta |
- világítástechika-felszerelés |
Tervezés
Kert
- kert |
- kertépítés |
- kertibútorok |
Technológia
- fürdőszoba |
- jacuzzi |
- szauna |
- ablak |
- ajtó |
- árnyékolás |
- barkácsáruházak |
- fűtéstechnika |
- garázskapu |
- kapuk |
- kaputelefonok |
- klíma |
- nyílászáró |
- szauna |
Építés, felújítás
- nyílászáró |
- ablak |
- ajtó |
- antikvitás |
- barkácsáruházak |
- burkolat |
- burkolatkő |
- csempe |
- építkezés |
- építőanyag |
- épületszobrászat |
- faipari termékek |
- festék |
- gerendaház |
- nyílászáró |
Állatok, növények
szakértőink
-
Milyen padló, ágy takaró és függöny illik a lime zöldhöz?
K: Kedves Borbála, szeretném megtudni, hogy a lime zöldhöz illik-e a sötét barna laminált...
ágnes - 2012. május 09. -
Hogyan tegyem hangulatossá a szobámat?
K: Kedves Borbála! Hogyan tehetném jobbá a szobámat, ami nagyon kicsi, kb. 9 négyzetméter, és...
Eszter - 2012. május 07. -
Milyen színűre fessük a falakat?
K: Kedves Marcsi! A nappalink tágas és világos. A szekrénysor éger színű, a kanapé...
Kriszti - 2012. Április 17. -
Milyen színű legyen a falam?
K: Kedves Marcsi! A kérdésem az lenne, hogy milyen színű legyen a falam, ha a bútorom mézes...
picur - 2012. Április 17.
ajánló
-
A legújabb beépíthető háztartási gépek
A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket....
-
Tetőtér, a legjobb hely a lakásban
A tetőtér beépítésével szeparálható a magánszféra. Berendezhetjük napos, mindentől távol eső búvóhelyünket a tetőtér...
-
Látványos és gyors lakásfelújítás
Ha otthonunkra már nagyon ráférne egy alapos felújítás, de nincs időnk és anyagi lehetőségeink is korlátozottak, akkor...
Het tippje
A legújabb beépíthető háztartási gépek
A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket. Az új modellek azoknak készültek, akik inkább a családjukkal és barátaikkal szeretnék tölteni az idejüket, nem a házimunkával. »
heti hírlevél
Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?
