Színtér szürkében
Otthonuk ehhez méltón igazi kortárs élettér, a távol-keleti lakásmûvészet európai változata egy csipetnyi retróval fûszerezve. Juronics Tamás táncmûvész-koreográfust régóta ismerem. Közös ismerõseinktõl hallottam párjával, Barta Dórával kialakított, új otthonáról. A sok dicsérõ szó felkeltette érdeklõdésemet, és rávettem fotós kollégámat egy kis kiruccanásra.
Várakozáson felülinek bizonyult ez az átgondoltan megtervezett és mesterien kivitelezett otthon, mely két ember minden igényét kielégíti. Tamásnak természetesen - a Szegedi Kortárs Balett vezetõjeként és koreográfusaként - pontos elképzelései vannak a játéktér kialakítását és a díszletek felépítését illetõen. Tapasztalatát és képességeit ezúttal is remekül kamatoztatta. Ebben a tetõtéri lakásban is megtalálta a helyét az egyébként igen kevés válaszfalnak és azok mutatós, attraktív megjelenítésének. A nappalit a hálótól két pengefal választja el, melyeket betonból öntöttek ki - falfülkékkel és áttörésekkel különlegessé téve. Mögöttük rejtõzik a gardrób és a hálóhoz ajtó nélkül kapcsolódó fürdõ is. Házigazdáinkat az egybefüggõ terek és az épületet körülölelõ fák inspirálták. A szomszéd lakással csak a konyha egyik fala érintkezik, minden ablak a kertre, illetve a fasor platánjaira néz. Ez az adottság teszi lehetõvé, hogy függönyök nélkül is megõrizze minden helyiség az intimitását. A bejáratin kívül egyetlen ajtót szereltek fel, mégpedig a kisebbik fürdõszobára, amely az étkezõ-konyha-elõtér együttesébõl nyílik.
Az étkezõnek a nappali felõli falát áttörték, s ezzel utat engedtek a fény szabad áramlásának keletrõl nyugatra, mely - a napszakok változása mellett az évszakok eltérõ fényviszonyait is kihasználva - lehetõvé tette a falak nem mindennapi színezését. A hol acél-, hol bazaltszürke árnyalatok a beáramló fény mennyiségétõl és élességétõl függõen válnak a szemünk láttára barnával, vagy éppen mályvával telítetté. Merész és nem mindennapi megoldás mindezek mellett a férfi-nõi szimbólumrendszerek felfestése, amit a ferde falakon csak bizonyos szögbõl nézve fedezhetünk fel.
A melegburkolatok wengéje a keleties, míg a hidegburkolatok fémes felülete a high-tech hatást erõsíti. A mozaikhatású falburkolatot és a palát imitáló padlólapot a Cerami Floor üzletében találták. A konyha elrendezése hosszabb tervezést igényelt, az eredmény a felsõszekrények szokatlan alkalmazásával nyert új elem: a négy egymás fölé rögzített, tejüveg ajtós szekrény lett. Az alsó szekrények fémes frontjai miatt döntöttek az olasz Art & Design cég Karma elnevezésû bútora mellett.
A berendezési tárgyak mind kiváló minõségû designdaraboknak tûnnek, pedig a Kare fehér szófáján kívül az összes többi saját tervezés és kivitelezés: asztalos-, kárpitos- és lakatosmesterek munkái. A kakukktojás a két-két fehér, kárpitozott, hetvenes évekbeli, valaha fekete, mûbõr fotel, melyek krómozott lábai még felújításra várnak, míg elkészülnek, addig a földre állítva is beléjük lehet huppanni.
A háló egyszerû, puritán berendezésû, kimondottan funkcionális a nem túl tágas helyiséget teljesen betöltõ impozáns ággyal, melynek tojáshéj színû, mûbõr fejtámláját és a gömblámpát tartó lerakórészét a fekvõfelülettel egybeépítették. A falakat itt merészen csokoládébarnára festették. Érdemes még megemlíteni, hogy a belsõ ablakpárkányokat magasfényû, fekete lakkfestékkel kezelték, így elegáns, keleties jellegükkel jól illeszkednek a berendezés egészéhez.
A szürke falak közt élõ színes egyéniségek önmagukból sugározzák a vibráló árnyalatokat. Életvitelükhöz jól illik ez a "színtér", ahol nyugalmat, békét találnak. Kiváló hangulatteremtõ és térrendezõ képességükkel színvonalas, harmonikus otthont teremtettek, ahová éppen olyan jó hazatérni egy kimerítõ elõadásról, mint egy távoli utazásról.
katalógusok
Lakberendezés, dekoráció
- design |
- hálószoba |
- kiegészítők |
- konyha |
- ágybetétek |
- antikvitás |
- bútor |
- bútorgyártás |
- bútortervezés |
- fürdőszobabútor és -felszerelés |
- konyhabútor |
- konyhafelszerelés |
- kovácsoltvas bútorok |
- lakásdekoráció |
- lakásfelszerelés |
- lakáskiegészítők |
- lakberendezés |
- lámpák |
- matracok |
- tapéta |
- világítástechika-felszerelés |
Tervezés
Kert
- kert |
- kertépítés |
- kertibútorok |
Technológia
- fürdőszoba |
- jacuzzi |
- szauna |
- ablak |
- ajtó |
- árnyékolás |
- barkácsáruházak |
- fűtéstechnika |
- garázskapu |
- kapuk |
- kaputelefonok |
- klíma |
- nyílászáró |
- szauna |
Építés, felújítás
- nyílászáró |
- ablak |
- ajtó |
- antikvitás |
- barkácsáruházak |
- burkolat |
- burkolatkő |
- csempe |
- építkezés |
- építőanyag |
- épületszobrászat |
- faipari termékek |
- festék |
- gerendaház |
- nyílászáró |
Állatok, növények
szakértőink
-
Milyen padló, ágy takaró és függöny illik a lime zöldhöz?
K: Kedves Borbála, szeretném megtudni, hogy a lime zöldhöz illik-e a sötét barna laminált...
ágnes - 2012. május 09. -
Hogyan tegyem hangulatossá a szobámat?
K: Kedves Borbála! Hogyan tehetném jobbá a szobámat, ami nagyon kicsi, kb. 9 négyzetméter, és...
Eszter - 2012. május 07. -
Milyen színűre fessük a falakat?
K: Kedves Marcsi! A nappalink tágas és világos. A szekrénysor éger színű, a kanapé...
Kriszti - 2012. Április 17. -
Milyen színű legyen a falam?
K: Kedves Marcsi! A kérdésem az lenne, hogy milyen színű legyen a falam, ha a bútorom mézes...
picur - 2012. Április 17.
ajánló
-
A legújabb beépíthető háztartási gépek
A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket....
-
Tetőtér, a legjobb hely a lakásban
A tetőtér beépítésével szeparálható a magánszféra. Berendezhetjük napos, mindentől távol eső búvóhelyünket a tetőtér...
-
Látványos és gyors lakásfelújítás
Ha otthonunkra már nagyon ráférne egy alapos felújítás, de nincs időnk és anyagi lehetőségeink is korlátozottak, akkor...
Het tippje
A legújabb beépíthető háztartási gépek
A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket. Az új modellek azoknak készültek, akik inkább a családjukkal és barátaikkal szeretnék tölteni az idejüket, nem a házimunkával. »
heti hírlevél
Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?
