A hely szelleme
nézd meg ezt is!
-
Cikkek
-
Szakértőink írtak erről...
-
Blogbejegyzések
Házigazdáink is itt teremtették meg elsõ saját otthonukat. A kétgyerekes család eleinte nyaralni járt a tóhoz, késõbb szinte minden szabadidejüket itt töltötték, míg végül úgy döntöttek, hogy felszámolják városi bérlakásukat, és ideköltöznek. A megvásárolt, háromemeletes épület átalakítására Michael Dolinski építészt kérték fel, aki a fiatal család igényeihez igazította a régies belsõ tereket, miközben ügyelt az eredeti formák megõrzésére is. Így történt, hogy a konyha és a nappali közötti falat kibontották, a két helyiséget pedig szinteltolással és egy nyitott tûzterû, térben álló kandallóval választották el egymástól. A konyha, melyre egykor a bejárat nyílt, és a jelenleginél jóval nagyobb alapterületû volt, alaposan megváltozott. Az elõkészítés, fõzés, mosogatás munkafolyamata egy pulttal leválasztott sarokba került, így viszont a fennmaradó nagy térben elegendõ hely jutott a hatalmas étkezõasztalnak és a székeknek. Itt már nem jelenthet gondot egy népesebb vendégsereg fogadása sem.
A bejárat másik oldalán helyezkedik el a fürdõszoba, mely az üvegtéglából épített falon keresztül kap természetes fényt. A nappali az étkezõ szerves folytatása. Berendezése szerény, már-már puritán: egy méretes kanapé sok párnával, egy komód, egy összecsukható szék, egy állólámpa, a falba épített polc és egy szépen faragott asztal, mely inkább lerakóként szolgál.
A közösségi terek összképe kifinomult és letisztult, mely jól illusztrálja a Como-i tó környékére jellemzõ egyszerûséget és természetességet. A hagyományok szerint errefelé nem szokás az otthonokat feleslegesen cicomázni, a berendezést inkább a funkciónak rendelik alá, ám a tárgyak kiválasztásánál a kényelem legalább ilyen fontos szempont. Amikor a berendezés kiválogatására került sor, a tulajdonosok a Como-völgyi bútorkészítõ mûhelyeket* keresték fel. Ezekben az apró üzemekben még mindig tradicionális módon, kézmûves technikával készítik a szebbnél szebb darabokat.
A belsõ terek díszeit az épületben rejlõ lehetõségek kínálták. A falak durvára vakolt felülete, az étkezõ mennyezetén szabadon hagyott mestergerenda, a fülkeszerûen elhelyezkedõ ablakok és a fölöttük kialakított boltívek igen látványosak. Varázslatos a modern vonalú, nyitott tûzterû kandalló is. A régi padlóburkolatot greslapokra cserélték, melyek a konyhát, étkezõt, fürdõt és a belsõ lépcsõket is egységesen lefedik.
A szülõi hálót a nappalitól a lépcsõfoknyival megemelt szint választja el. Berendezése a franciaágyra, éjjeliszekrényre és a falba épített polcra korlátozódik. Itt nem hidegburkolattal, hanem nyers fapadlóval találkozunk. Ez egyelõre csak a földszintje a háromszintes épületnek, a két emelet még felújításra vár. Az építész azonban nem hagy kétséget afelõl, hogy a változtatások a hagyományok tiszteletben tartásával, ám napjaink igényeihez igazodva történnek majd.
*Bõvebben a Kisokosban
katalógusok
Lakberendezés, dekoráció
- design |
- hálószoba |
- kiegészítők |
- konyha |
- ágybetétek |
- antikvitás |
- bútor |
- bútorgyártás |
- bútortervezés |
- fürdőszobabútor és -felszerelés |
- konyhabútor |
- konyhafelszerelés |
- kovácsoltvas bútorok |
- lakásdekoráció |
- lakásfelszerelés |
- lakáskiegészítők |
- lakberendezés |
- lámpák |
- matracok |
- tapéta |
- világítástechika-felszerelés |
Tervezés
Kert
- kert |
- kertépítés |
- kertibútorok |
Technológia
- fürdőszoba |
- jacuzzi |
- szauna |
- ablak |
- ajtó |
- árnyékolás |
- barkácsáruházak |
- fűtéstechnika |
- garázskapu |
- kapuk |
- kaputelefonok |
- klíma |
- nyílászáró |
- szauna |
Építés, felújítás
- nyílászáró |
- ablak |
- ajtó |
- antikvitás |
- barkácsáruházak |
- burkolat |
- burkolatkő |
- csempe |
- építkezés |
- építőanyag |
- épületszobrászat |
- faipari termékek |
- festék |
- gerendaház |
- nyílászáró |
Állatok, növények
szakértőink
-
Milyen padló, ágy takaró és függöny illik a lime zöldhöz?
K: Kedves Borbála, szeretném megtudni, hogy a lime zöldhöz illik-e a sötét barna laminált...
ágnes - 2012. május 09. -
Hogyan tegyem hangulatossá a szobámat?
K: Kedves Borbála! Hogyan tehetném jobbá a szobámat, ami nagyon kicsi, kb. 9 négyzetméter, és...
Eszter - 2012. május 07. -
Milyen színűre fessük a falakat?
K: Kedves Marcsi! A nappalink tágas és világos. A szekrénysor éger színű, a kanapé...
Kriszti - 2012. Április 17. -
Milyen színű legyen a falam?
K: Kedves Marcsi! A kérdésem az lenne, hogy milyen színű legyen a falam, ha a bútorom mézes...
picur - 2012. Április 17.
ajánló
-
Tetőtér, a legjobb hely a lakásban
A tetőtér beépítésével szeparálható a magánszféra. Berendezhetjük napos, mindentől távol eső búvóhelyünket a tetőtér...
-
Látványos és gyors lakásfelújítás
Ha otthonunkra már nagyon ráférne egy alapos felújítás, de nincs időnk és anyagi lehetőségeink is korlátozottak, akkor...
-
Színjáték két szinten
Általában határozott stílus vagy átgondolt koncepció alapján alakítjuk ki az otthonunkat, válogatjuk össze a berendezést, de...
Het tippje
A nélkülözhetetlen szárítógép
Amíg nincs szárítógépünk, elképzelni sem tudjuk azt a kényelmet, amit nyújtani képes. Amikor viszont beszerezzük az elsőt, soha többé nem tudunk lemondani róla. »
heti hírlevél
Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?
