Otthonosan üvegkeretben

Fotógaléria Képgaléria

Otthonosan üvegkeretben

Nincs annál örömtelibb látvány, mint a kert zöldje, az ég kékje a nappaliból szemlélve, ám a rengeteg üvegfelülettel kiváltott fal megnehezíti a berendezést. Többfunkciós teret kialakítani, kényelmes bútorokat elhelyezni úgy, hogy mégse legyen zsúfolt a helyiség, ugyancsak szakembert próbáló feladat...

Ideális lehet úgy építkezni, hogy közben egy szomszédos házban lakunk. Így nem gond rajta tartani a szemünket a munkálatokon, és a költözködés sem lesz nagy tortúra, különösen, ha a bútorok nem, csupán a személyes holmik vándorolnak át az új lakásba. Vendéglátóink ilyen kivételezett helyzetben voltak új házuk születésekor, ráadásul remek segítséget is kaptak Cserny Mariann lakberendezõ személyében, aki ugyancsak megkönnyítette a folyamatot.

 Modern, látványos enteriõrre vágytak a háziak, ennél több fogódzót azonban nem kapott a szakember, ám akkor kezdhetett neki a belsõ tervezésének, amikor még csak a fõfalak álltak. Így a tervrajzok korrekciója után a kívánt helyre kerülhettek a válaszfalak, és mindent a kényelmi és praktikus szempontoknak rendelhettek alá. A lakberendezõ egyik korábbi munkája aztán már irányt is mutatott, hiszen annyira megtetszett a megrendelõknek, hogy õk is valami hasonlót kértek - igaz más színvilágban. Egyedi, minimál stílusban tervezett, bükk- és wengebútorok, világos falak, bézsek, barnák kis kékkel, pirossal megbolondítva. Bár konkrét elképzeléseik nem voltak, a háziak roppant nyitottnak bizonyultak, és minden ötletet, javaslatot örömmel fogadtak. 

Fontos kiindulópont volt a televízió helyének meghatározása, ami - tekintettel arra, hogy jókora példányt vásároltak - alapvetõen befolyásolta az egész nappali kialakítását. Bonyolította a helyzetet az is, hogy a földszinti tér fala csupa-csupa üvegfelület, ami megnehezítette a bútorok elrendezését. A négy elképzelt változatból aztán a házigazda választotta ki a számukra legmegfelelõbbet, a terveket pedig ehhez igazították. Kapóra jött a tervezõnek, hogy a telek adottságai miatt szinteltolással készült a nappali: a dobogót, amelyen az étkezõ és a konyha áll, ügyes, két oldalról hozzáférhetõ tárolórendszerrel zárta le. Így kihasználta a kanapé mögötti teret, ráadásul egyfajta korlátot is emelt a két szint közé, ami biztonságosabbá teszi a közlekedést. Az egyedi térelválasztó az étkezõ oldaláról könyvespolc, a nappali felõl zárt, fiókos szekrények sora.

Másik különlegessége a térnek - a tervezõ kedvence - az álkandalló, illetve az ezzel egybeépített polcrendszer, amely végigfut Z-alakban a falon, egészen a hálószoba bejáratáig. Maga az álkandalló fehér dísztéglával kirakott pilléren áll, imitált, fával bélelt, falfülke "tûzterében" díszgyertyák jelképezik a tüzet, fölé pedig különleges formájú, wengeszínre pácolt falemezbõl készített, kétszárnyú rátét került. A háziak választották a Kanizsa Trend kínálatából a sötétbarna, bõr ülõgarnitúrát, amihez egy egészen különleges dohányzóasztalt ajánlott a lakberendezõ. Egy fektetett wenge téglatest fölött két "üveghíd" ível át, két szinten felületet nyújtva így a pakolásra. 

Rengeteg fényt enged be a lakásba a sok hatalmas üvegfelület, ami persze nem baj, de árnyékolásról mindenképpen gondoskodni kellett. Stílusos megoldásként erre modern lapfüggönyöket választottak. A Vani Függönyszalonban készített, barnás organzából varrt fényáteresztõ pedig dekorfüggöny is egyben, átlós mintája egy kis dinamizmust visz az enteriõrbe. Okos döntésnek bizonyult, hogy a sötét, szögletes, minimál bútorok mellé javarészt világosabb, bükk darabokat társítottak, ami a parketta színéhez is illik, így az összhatás nem komor, mégis elegáns. Élénkítik mindezt a vörös és kék színfoltok. Nagyon hangulatosak a piros bõrrel bevont karosszékek, az akvamarinkékre festett ablakok, ajtók. Neutrálisabb, könnyedebb a tetõtérben berendezett gyerekbirodalom, mégis vidám, modern, de otthonos és barátságos is - akár az egész ház. 


szakértőink

további kérdések

ajánló

további cikkek

magazin

2012. Május

2012. Május

Hirdetés

Het tippje

A legújabb beépíthető háztartási gépek

A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket. Az új modellek azoknak készültek, akik inkább a családjukkal és barátaikkal szeretnék tölteni az idejüket, nem a házimunkával. »

heti hírlevél

Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?