Trükkös tükrök

Fotógaléria Képgaléria

Trükkös tükrök

Franciás elegancia és merészség, játékosság és hagyományőrzés, no, meg egy kis indonéz fűszerezés egyaránt jellemző erre a régi építésű, belvárosi lakásra. De a látványelemeken túl észre kell vennünk a beosztás, az elrendezés kényszerből erénnyé kovácsolt adottságait, a szokatlannak mondható, egy légterű nappali-háló és a hagyományosabb étkező-konyha különlegességeit is.

A régi, belvárosi lakásba való költözés által háziasszonyunkra az a cseppet sem könnyû feladat hárult, hogy az eddigi lakásánál sokkal kevesebb négyzetméteren, és a megszokottól igencsak eltérõ beosztású térben alakítsa ki új otthonát. Ráadásul úgy, hogy sok olyan bútorához ragaszkodott, melyeket még az elõzõ otthonába vásárolt. Megmaradt a gyönyörû, keleties jellegû dohányzóasztal és a hozzá illõ szófa is, bár utóbbi új köntösbe öltözött: eredeti, bézs színû, velúrhuzatát apró mintás, gobelinszövésû textilre cserélték. Így mostani külsejével két kívánalomnak is eleget tesz: egyrészt jobban illeszkedik az új, színesebb enteriõrbe, másrészt mutat némi rokonságot a Kéttemplom Galériában választott, antikolt fenyõ étkezõgarnitúrával, melynek székeit ugyanezzel a szövettel kárpitozták.

Fontos volt a harmónia a különbözõ rendeltetésû bútorok, tárgyak között, egy-egy helyiség ugyanis több funkciót lát el. Méghozzá szokatlan elrendezésben. A nappali elkülönül ugyan az étkezõtõl és a konyhától, ám betölti a dolgozó- és hálószoba szerepét is. Utcafront felõli, hosszabbik oldalán a padlótól a plafonig érõ ablaksor és teraszajtó nyílik, ezáltal fényben fürdik a tér. Erre a könnyedségre rímel a rövidebb falon teljes hosszában végigfutó, csupa tükör tolóajtós gardróbszekrény, amely megkettõzi az amúgy szûk teret. A nagy tükör ikertestvérével a konyha-étkezõben találkozunk. Ennek a helyiségnek külön érdekessége még, hogy bejárat felõli fala halvány mályvaszínt kapott, s az álmennyezetbe ültetett spotlámpák fénye a tolóajtók tükrében megsokszorozódva a csillagos ég hangulatát idézi. A konyhát a helyiségben található egyetlen ablak köré szervezték. Beépítése összhatásában inkább rusztikus jegyeket hordoz, harmóniában az étkezõ régies bútoraival.

A pinkben, vörösben, ezüstben szikrázó falak azonban a franciás spontaneitást és könnyedséget erõsítik, tán merésznek tûnõ, de roppant eredeti harmóniában a nappali bontott téglafalával. A játékosság a részletekben is fellelhetõ, az áttört pagodalámpa varázsos, keleties fényeket vetít a háló koptatott ezüstfalára, sötétedés után az "Ezeregyéjszakát" idézve. A fürdõszoba természetesebb színekben pompázik, teakfa tükre és banánlevélbõl font szennyestartója jól illeszkedik a padló és a falak világos mészkõburkolatához.

Ez a lakás igazán nagyszerû példája lehet annak, hogyan ötvözhetõek egy térben különbözõ korok és stílusok jellegzetes bútordarabjai és kiegészítõi úgy, hogy a végeredmény harmonikus legyen és egyedi, már-már önálló stílust képviseljen.


szakértőink

további kérdések

ajánló

további cikkek

magazin

2012. Május

2012. Május

Hirdetés

Het tippje

A legújabb beépíthető háztartási gépek

A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket. Az új modellek azoknak készültek, akik inkább a családjukkal és barátaikkal szeretnék tölteni az idejüket, nem a házimunkával. »

heti hírlevél

Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?