Nyaraló narancsban

Fotógaléria Képgaléria

Nyaraló narancsban

Olyan otthonos, hogy nehezen hiszi el az ember, hogy ez egy vérbeli legénylakás – pontosabban ház. Narancsszín és sok-sok fa. A hölgyek szíve megszakadna, ha tudnák, a házigazda szerint: „ide nő még egy ideig be nem teheti a lábát!" Két igen határozott nőszemély azonban már rendet tett, mégpedig vendéglátónk kérésére – legalábbis a berendezés területén, a stílusok és a formák között.

Nehéz dolga van annak a fodrásznak, akihez azért megyünk, mert az elõzõ hajszobrász rossz frizurát csinált nekünk. Ugyanígy különleges feladat egy teljesen kész házon változtatni, egy már kialakult enteriõr stílusán, berendezésén alakítani. A mi esetünkben egy egyedülálló férfiember „sérójáról” van szó, pontosabban az õ balatoni házáról. A tervezés és berendezés kezdeti nehézségei után, feladva az egyedül reménytelennek tûnõ küzdelmet, a tulajdonos egy jól összeszokott tervezõpároshoz, Gyarmatiné Gyöngyihez és Lehel Gyöngyihez fordult segítségért. És igencsak jól döntött, mikor okos férfi módjára teljesen a hölgyekre bízta magát.
– Bizalmi munka volt, és szabad kezet kaptunk – mondják egyetértésben a lakberendezõk. – Legénylakás ide vagy oda, kellett a „nõ” a házba. Hát mi otthagytuk a kéz­jegyünket.

Jól sikerült a hangulatváltás. A meglévõ burkolatok és az újonnan választott bútorok, textilek, berendezési tárgyak, világítótestek jótékonyan keveredtek az új miliõben. Igazi nyári lakot varázsoltak a szokványos balatoni házból. Az óriási ablakoknak köszönhetõen a belsõ tér napsütötte, világos, ám hõségben reluxa óvja a lakókat, borús napokon pedig a lakás vidám, narancsos színvilága vigasztal. Illenek ide a bézs és aranyszínû párnák, valamint az indiai hatású, lágy esésû függönyök. A természetes anyagok, a levegõs berendezés mégis megóvja ezt a legénylakot attól, hogy túlságosan lágy, ne adj? isten nõies legyen az enteriõr. A tulaj igazi üzletember, így sokat utazik, idejét jóformán csak nyáron tölti Magyarországon. A nyaraló azonban olyan jól sikerült, hogy nem csodálnánk, ha mostantól örökre itt maradna. A költségek sem rúgtak túl magasra, 2 és fél milliót költöttek az átalakításra. A végeredmény stílus tekintetében igazi balatoni lett. Visszafogott mediterrán.

A zöld növények becsempészik az életet és a természetet a lakásba. És milyen jó, hogy vannak olyan zöldek is, melyek nem kívánnak sok törõdést! Agglegények és növénygyilkos szinglik! Még van remény. Merthogy sajnos nem mindenkinek van ideje, türelme a mindennapi locsolásra és gazolásra, de még így is kialakíthatunk otthon egy kis dzsungelt. Íme egy remek tanács: válasszunk olyan fajtákat, melyek mostoha környezetben is vígan elvannak. Egy szép kaspó, és minimális törõdés. Csak ennyi, és máris barátságosabb a légkör.


szakértőink

további kérdések

ajánló

  • Tetőtér, a legjobb hely a lakásban

    A tetőtér beépítésével szeparálható a magánszféra. Berendezhetjük napos, mindentől távol eső búvóhelyünket a tetőtér...

  • Látványos és gyors lakásfelújítás

    Ha otthonunkra már nagyon ráférne egy alapos felújítás, de nincs időnk és anyagi lehetőségeink is korlátozottak, akkor...

  • Színjáték két szinten

    Általában határozott stílus vagy átgondolt koncepció alapján alakítjuk ki az otthonunkat, válogatjuk össze a berendezést, de...

további cikkek

magazin

2012. Május

2012. Május

Hirdetés

Het tippje

A nélkülözhetetlen szárítógép

Amíg nincs szárítógépünk, elképzelni sem tudjuk azt a kényelmet, amit nyújtani képes. Amikor viszont beszerezzük az elsőt, soha többé nem tudunk lemondani róla. »

heti hírlevél

Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?