Csendélet a Bükkben
A templomdomb aljában húzódik meg a kétszáz éves épület. Valaha szervita szerzetesek rendháza volt, ma kivételes gondossággal felújítva és korszerûsítve nyaralóként szolgál. Tulajdonosa szó szerint hegyeket mozgatott meg itt, a meredek domboldalt ugyanis háromembernyi magas és több tíz méter hosszú támfallal kellett megtámasztani, hogy be ne csússzon kápolnástól a hátsó kertbe. Az idõk folyamán több részre felosztott, itt-ott összetákolt, máshol teljesen lepusztult épületet sem volt egyszerû jelenlegi állapotába hozni. Háziasszonyunk Kamarás Borbála belsõépítész segítségével valósította meg elképzeléseit. Méghozzá úgy, hogy mindent, ami a régibõl menthetõ volt (cserepet, gerendát, nyílászárót) megõriztek, felújítottak, amit pedig újonnan kellett csináltatni, azt a régi mintájára készíttették el.
Elsõ lépésként kibontották a beüvegezett, L alakú ámbitust, ebbõl fedett tornác keletkezett. Aztán összenyitották a két - valaha kényszerbõl szétválasztott - lakrészt. Így alakult ki - egy szobából és egy konyhából -, éppen az L alak sarkában, de ablakaival még az utcára nézve a hatalmas étkezõ-nappali. Egyik felõl a két, egybenyíló, utcafronti szobából, másik felõl, kis folyosón át, a kertre nyíló konyhából lehet megközelíteni. Ez a kis közlekedõ vezet az egykori, döngölt földpadlós fáskamrából és lomtárból kialakított, tágas fürdõszobába is. A belsõ átalakítás végeztével került sor a kertre és a dombra nézõ, negyven négyzetméteres, fedett terasz kialakítására. A tetõszerkezetet megtoldották, és hogy az új rész kellõképpen illeszkedjen a régihez, bontott cserepekkel fedték le. A tartóoszlopokat a régiek mintájára építették meg, s a köztük lévõ távolságok pontosan ismétlik az egykori ámbitus pilléreinek ritmusát.
Eközben pedig évek teltek el, kizöldült, és egyre dúsabb lett a gyep, felcseperedtek a csemetefák, a bokrok az udvaron, és kivirágoztak a sziklakerti növények is a támfal kövei között. A betérõ vendég pedig csak bámul, s hallgatja a csendet, amit itt csak a déli harangkondulás szokott megszakítani. Ha pedig jóllakott azzal a mennyei gulyáslevessel, amit a ház asszonya az asztalra tett, s a márványos erezetû túrógombócok pusztításába is belefáradt, akkorát alhat a dunnavastag pihepaplan alatt, hogy azt is elfelejti, merre van Budapest...
katalógusok
Lakberendezés, dekoráció
- design |
- hálószoba |
- kiegészítők |
- konyha |
- ágybetétek |
- antikvitás |
- bútor |
- bútorgyártás |
- bútortervezés |
- fürdőszobabútor és -felszerelés |
- konyhabútor |
- konyhafelszerelés |
- kovácsoltvas bútorok |
- lakásdekoráció |
- lakásfelszerelés |
- lakáskiegészítők |
- lakberendezés |
- lámpák |
- matracok |
- tapéta |
- világítástechika-felszerelés |
Tervezés
Kert
- kert |
- kertépítés |
- kertibútorok |
Technológia
- fürdőszoba |
- jacuzzi |
- szauna |
- ablak |
- ajtó |
- árnyékolás |
- barkácsáruházak |
- fűtéstechnika |
- garázskapu |
- kapuk |
- kaputelefonok |
- klíma |
- nyílászáró |
- szauna |
Építés, felújítás
- nyílászáró |
- ablak |
- ajtó |
- antikvitás |
- barkácsáruházak |
- burkolat |
- burkolatkő |
- csempe |
- építkezés |
- építőanyag |
- épületszobrászat |
- faipari termékek |
- festék |
- gerendaház |
- nyílászáró |
Állatok, növények
szakértőink
-
Milyen padló, ágy takaró és függöny illik a lime zöldhöz?
K: Kedves Borbála, szeretném megtudni, hogy a lime zöldhöz illik-e a sötét barna laminált...
ágnes - 2012. május 09. -
Hogyan tegyem hangulatossá a szobámat?
K: Kedves Borbála! Hogyan tehetném jobbá a szobámat, ami nagyon kicsi, kb. 9 négyzetméter, és...
Eszter - 2012. május 07. -
Milyen színűre fessük a falakat?
K: Kedves Marcsi! A nappalink tágas és világos. A szekrénysor éger színű, a kanapé...
Kriszti - 2012. Április 17. -
Milyen színű legyen a falam?
K: Kedves Marcsi! A kérdésem az lenne, hogy milyen színű legyen a falam, ha a bútorom mézes...
picur - 2012. Április 17.
ajánló
-
A legújabb beépíthető háztartási gépek
A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket....
-
Tetőtér, a legjobb hely a lakásban
A tetőtér beépítésével szeparálható a magánszféra. Berendezhetjük napos, mindentől távol eső búvóhelyünket a tetőtér...
-
Látványos és gyors lakásfelújítás
Ha otthonunkra már nagyon ráférne egy alapos felújítás, de nincs időnk és anyagi lehetőségeink is korlátozottak, akkor...
Het tippje
A legújabb beépíthető háztartási gépek
A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket. Az új modellek azoknak készültek, akik inkább a családjukkal és barátaikkal szeretnék tölteni az idejüket, nem a házimunkával. »
heti hírlevél
Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?
