Kis lakás, sok cucc
Állítólag nemcsak a kutyákra, a környezetünkre is igaz az ismert mondás a hasonulásról – s ha így van, olyan a lakás, mint a gazdája. Ebben az esetben: kicsi, csinos és ötletes.
– Mindenki szeret itt lenni – mondja Zsóka, aki idén nemrég költözött be szépen felújított lakásba. És ez olyannyira igaz, hogy bár csak egy órára akartam felugrani, megnézni az otthonát, mégis ott ragadtam egy egész délutánra. De egyetlen percét se bánom. Nemcsak a müzli volt isteni, de a látvány is: sikerült igazán barátságossá és élhetõvé varázsolni ezt a kis lakást.
Zsóka az eladó ingatlant az internetezõ fiatalok egyik közkedvelt portálján találta. „Belvárosi teraszos” – szólt a hirdetés, és az említett hét négyzetméteres terület a szabad ég alatt rögtön sikert aratott. Mi tagadás, egész felüdülés úgy szürcsölgetni a kávét, hogy közben a tekintetem a házak tetején barangol. Zsóka szerencsésnek tartja magát, mert ilyen lakást nem könnyû találni. De szerintem nem is ez a lényeg… A jó ízlés igenis meghatározó. Persze nem árt tisztában lenni olyan lelõhelyekkel, praktikákkal is, melyek útjelzõ táblaként segítenek eligazodni a „hogyan rendezzük be lakásunkat olcsón, de divatosan” nevû útvesztõben. Zsóka is kitanulta a leckét. És úgy belejött, hogy ma már szívesen segít a barátainak is.
– A sajátomat egyszerûen imádtam csinálni, folyton rajzoltam. Hónapokig csak errõl lehetett velem beszélni, mindenhová mintákkal, rajzokkal jártam, és minden találkozáskor arra kényszerítettem a családomat, a barátaimat, hogy ezeket mind végignézzék és segítsenek választani, dönteni. Milyen legyen a konyha, szürkésbarna vagy barnásszürke? Már lassacskán mindenki agyára mentem a kérdéseimmel. – A sok idegesítõnek titulált kérdésfelvetés után, mellett, közben Zsóka saját kezûleg tervezett meg sok mindent, így beépített polcrendszerét is. Helytakarékos megoldás, ráadásul mivel a fal színére festették, optikailag belesimul a környezetébe, így tágítja a lakást. Zsóka még arra is gondolt, hogy a polcrendszer tartópilléreinek lábára kiugrórészt tervezzen, hogy amikor a kihagyott helyre a franciaágyat helyettesítõ matrac bekerül, akkor az a rész egyben éjjeliszekrény is legyen.
A konyhát a nappali térben rendezték be, így a régi apró teakonyha helyén gardrób létesülhetett. Merthogy Zsóka is imád öltözködni – az ötven pár cipõ sem valami lábfetisiszta kiállítás anyagát képezi –, így rengeteg tárolóhelyre volt szüksége. A televíziót és egy fekvõhelyet ezért dobogóra tették, s a dobogó alatt fiókos tároló alakult ki.
A fürdõben apró falfülkékkel szaporították a tárolóhelyek sorát – hisz ha már éppen teljesen újjávarázsoljuk a tisztálkodás szentélyét, nem kerül semmibe néhány dolgot újragondolni… Ugye? Ki tudja, lehet, hogy egy lakberendezõ veszett el bennünk, és hasonlóan Zsókához, praktikus és igazán izgalmas megoldással teremthetünk magunknak plusz helyet a pici és túlzsúfolt fürdõben a göndörítõ-, egyenesítõ- és szárítóberendezések számára.
Ha kicsi a lakás, akkor elkél egy-két, a teret optikailag növelõ trükk is. Érdemes megfigyelni a fürdõszoba ajtaja fölötti üvegtéglákat. Nem túl nagy költség, de növeli a tágasságérzetet és világosabbá is teszi a helyiségeket. Az elõszobát zsinórfüggöny választja el. Nemcsak a finom textúra – amit mániákusan simizne vagy befonna az ember –, hanem a szép szürke szín is elegánssá teszi. Elválasztja a tereket és mégsem, határvonalat képez, de az átjárhatóságot hangsúlyozza. Zsóka tippjei között még van néhány helytakarékos praktika:
– Nem találod az ideális cipõállványt, vagy csak éppen horrorisztikus árkategóriát súrol? Oldd meg néhány ikeás CD-állvánnyal. Kedvedre méretezheted, színezheted, és pont akkora rekeszei vannak, hogy a harminchatos csukákat remekül lehet tárolni benne! Akinek nagyobb a lába, DVD-állványt vegyen!
Merjük hát magunk tervezni a lakást. Ajánljuk mindenkinek, nyugodtan firkáljon papírra ötleteket. Sokszor sokkal jobban megéri megcsináltatni, mint készen megvenni valamit.
katalógusok
Lakberendezés, dekoráció
- design |
- hálószoba |
- kiegészítők |
- konyha |
- ágybetétek |
- antikvitás |
- bútor |
- bútorgyártás |
- bútortervezés |
- fürdőszobabútor és -felszerelés |
- konyhabútor |
- konyhafelszerelés |
- kovácsoltvas bútorok |
- lakásdekoráció |
- lakásfelszerelés |
- lakáskiegészítők |
- lakberendezés |
- lámpák |
- matracok |
- tapéta |
- világítástechika-felszerelés |
Tervezés
Kert
- kert |
- kertépítés |
- kertibútorok |
Technológia
- fürdőszoba |
- jacuzzi |
- szauna |
- ablak |
- ajtó |
- árnyékolás |
- barkácsáruházak |
- fűtéstechnika |
- garázskapu |
- kapuk |
- kaputelefonok |
- klíma |
- nyílászáró |
- szauna |
Építés, felújítás
- nyílászáró |
- ablak |
- ajtó |
- antikvitás |
- barkácsáruházak |
- burkolat |
- burkolatkő |
- csempe |
- építkezés |
- építőanyag |
- épületszobrászat |
- faipari termékek |
- festék |
- gerendaház |
- nyílászáró |
Állatok, növények
szakértőink
-
Milyen padló, ágy takaró és függöny illik a lime zöldhöz?
K: Kedves Borbála, szeretném megtudni, hogy a lime zöldhöz illik-e a sötét barna laminált...
ágnes - 2012. május 09. -
Hogyan tegyem hangulatossá a szobámat?
K: Kedves Borbála! Hogyan tehetném jobbá a szobámat, ami nagyon kicsi, kb. 9 négyzetméter, és...
Eszter - 2012. május 07. -
Milyen színűre fessük a falakat?
K: Kedves Marcsi! A nappalink tágas és világos. A szekrénysor éger színű, a kanapé...
Kriszti - 2012. Április 17. -
Milyen színű legyen a falam?
K: Kedves Marcsi! A kérdésem az lenne, hogy milyen színű legyen a falam, ha a bútorom mézes...
picur - 2012. Április 17.
ajánló
-
A legújabb beépíthető háztartási gépek
A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket....
-
Tetőtér, a legjobb hely a lakásban
A tetőtér beépítésével szeparálható a magánszféra. Berendezhetjük napos, mindentől távol eső búvóhelyünket a tetőtér...
-
Látványos és gyors lakásfelújítás
Ha otthonunkra már nagyon ráférne egy alapos felújítás, de nincs időnk és anyagi lehetőségeink is korlátozottak, akkor...
Het tippje
A legújabb beépíthető háztartási gépek
A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket. Az új modellek azoknak készültek, akik inkább a családjukkal és barátaikkal szeretnék tölteni az idejüket, nem a házimunkával. »
heti hírlevél
Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?
