Itt a piros, hol a piros?
nézd meg ezt is!
-
Cikkek
-
Szakértőink írtak erről...
-
Blogbejegyzések
Valójában a piros az én színem – kezdi a tulajdonos –, ha majd megmutatom a gardróbomat, ott is látszik, hogy tele van ilyen színû ruhákkal. Optimista és dinamikus ember vagyok, hiszen a Kos jegyében születtem. Talán innen ered a vonzódásom a vöröshöz. A lakás berendezésében is döntõ volt számomra, hogy ez a szín kerüljön az enteriõr középpontjába, ezért egy piros Lignet Rose kanapét választottam. A tüzes „lüktetés” tompítására használtam aztán a szürke és fehér színeket, valamint a fémet és az üveget. Emellett próbáltam a bútorok, a lámpák lekerekített formáival oldani a „szögletességen”. Egy kis fával, valamint a szõnyeg és a függöny anyagával, mintájával pedig igyekeztem még „melegebbé” varázsolni a kissé rideg teret. Minden az én elképzelésem szerint készült, és máig is sokat foglalkozom az otthonom alakítgatásával, hiszen magam is tanultam lakberendezést – meséli Viktória lelkesen.
FORMATERVEZETT BÚTOROK
A lakás egyik szépsége, hogy a mintegy öt méter belmagasságú nappali galériázott, így fentrõl is megcsodálhatjuk a teret. A letisztultságot a tulajdonosnõ – ma már klasszikusnak számító – modern bútorok utánzataival teremtette meg. Az egyenes vonalú, világos szekrényeket, polcokat, amelyek elsõsorban tárolásra szolgálnak, egy neves magyar asztaloscég készítette.
– A modern stílust kedvelem, ezért nagyon kevés régi bútordarabom van. Az örökölt biedermeier kanapét is inkább csak poénból helyeztem el a lakásban. Kevés csecsebecsét találunk itt, mint megtudom, a háziasszony nem szeret elveszni közöttük. – Nem vagyok rendmániás, de a káoszt nem bírom sokáig elviselni magam körül. Talán ez az oka annak, hogy nem gyûjtöm az apróságokat – fûzi hozzá.
NAGYVÁROSI FELTÖLTÕDÉS
– Bevallom, nagyon szeretem a városi nyüzsgést, a lüktetõ forgalmat. A természet nyugalmát csak rövid ideig tudom élvezni – mondja Viktória. – Szívesen utazom ugyan egy-egy hétre kikapcsolódni a hegyek közé, tengerpartra vagy vidékre, de ennyi idõ elég is a feltöltõdésemhez. Ráadásul három gyermekembõl a legfiatalabb, Gogó versenyszerûen lovagol, és egyelõre még én hordom edzésre a Szentendrei-szigetre. Ott aztán nekem is jut elég a természetbõl és az állatokból. Egyáltalán nem vonz a kertészkedés, a fûnyírás, ezért is örültem annyira, amikor ezt az otthont megleltem. Nagyon jól lehet itt, ebben a csendes zöldövezetben pihenni, viszont csupán tíz percre van a városi forgatag – folytatja a háziasszony.
HAJRÁ NÉMETORSZÁG!
Ha fotókon látnám ezt a lakást, és nem ismerném tulajdonosát, azt mondanám, hogy ez egy német otthon. Nem is tévednék túl nagyot, hiszen Viktóriát a családja részben Berlinhez köti, ott él ugyanis a nõvére famíliája. – Rendszeresen járok hozzájuk, s bár az õ lakásukat sokkal nagyvonalúbbnak találom, a stílusa mindenképpen befolyásolt a sajátom kialakításában. Talán ezért is tûnik „németesnek”. Egyébként a nõvérem a születésnapomra – nem véletlenül – egy kortárs német festõ képével ajándékozott meg, amit a lakás színvilágához és formájához választott. Természetesen a konyhában is a szürke-piros kombináció dominál, amelybe nagyon jól illenek az inoxfelületû háztartási gépek. Hétvégenként a ház asszonya szívesen sürgölõdik itt, s amikor készülnek a finomságok, az illatokat már az elegáns lépcsõházban is érezni.
SZERELMI FÉSZEK
A hálószoba a kicsit rusztikus stílusával kakukktojásnak számít, mégis nagyon hangulatos. Érdekessége a savmaratott üvegajtóval ellátott faltól falig gardrób, amely valóban telis-tele van fekete, fehér és piros színû ruhákkal. Ezeket a tulajdonosnõ évszakváltáskor mindig átrendezi. A kisméretû, nyugalmas szegletben található szobában is – mint ahogy a lakásban mindenütt – Viktória igyekezett a feng shui alapelvei szerint megteremteni a harmóniát. Miután az ágynemû színével is erõsíthetõ a születésünk szerinti személyes energia, így nem volt kérdéses, hogy Viktória a tûz színét a hálójába is belopta…
MIRE FIGYELJÜNK A MODERN BÚTOROKNÁL?
Viktória lakása tele van formatervezett darabokkal. Ha mi is szeretnénk „modernizálni”, a következõkre ügyeljünk!
* Amennyiben trendi bútorokat választunk, figyeljünk az arányokra: ha egy térben túl sok van belõlük, úgy fog kinézni a lakás, mint egy katalógus.
* A kissé szögletes darabokat lekerekített formákkal ellensúlyozhatjuk. A gömb alakú lámpák például csodákra képesek.
* Az egyszínû, nagyméretû szõnyegek olyanok, mint a legmodernebb monokróm festmények a földön.
* A piros enteriõrhöz válasszunk olyan képeket, plakátokat, melyek picit elterelik a figyelmet a markáns színrõl.
* Inkább a tágas lakásokba illenek a formatervezett darabok, kis helyekre legfeljebb csak egyet-egyet tegyünk.
katalógusok
Lakberendezés, dekoráció
- design |
- hálószoba |
- kiegészítők |
- konyha |
- ágybetétek |
- antikvitás |
- bútor |
- bútorgyártás |
- bútortervezés |
- fürdőszobabútor és -felszerelés |
- konyhabútor |
- konyhafelszerelés |
- kovácsoltvas bútorok |
- lakásdekoráció |
- lakásfelszerelés |
- lakáskiegészítők |
- lakberendezés |
- lámpák |
- matracok |
- tapéta |
- világítástechika-felszerelés |
Tervezés
Kert
- kert |
- kertépítés |
- kertibútorok |
Technológia
- fürdőszoba |
- jacuzzi |
- szauna |
- ablak |
- ajtó |
- árnyékolás |
- barkácsáruházak |
- fűtéstechnika |
- garázskapu |
- kapuk |
- kaputelefonok |
- klíma |
- nyílászáró |
- szauna |
Építés, felújítás
- nyílászáró |
- ablak |
- ajtó |
- antikvitás |
- barkácsáruházak |
- burkolat |
- burkolatkő |
- csempe |
- építkezés |
- építőanyag |
- épületszobrászat |
- faipari termékek |
- festék |
- gerendaház |
- nyílászáró |
Állatok, növények
szakértőink
-
Milyen padló, ágy takaró és függöny illik a lime zöldhöz?
K: Kedves Borbála, szeretném megtudni, hogy a lime zöldhöz illik-e a sötét barna laminált...
ágnes - 2012. május 09. -
Hogyan tegyem hangulatossá a szobámat?
K: Kedves Borbála! Hogyan tehetném jobbá a szobámat, ami nagyon kicsi, kb. 9 négyzetméter, és...
Eszter - 2012. május 07. -
Milyen színűre fessük a falakat?
K: Kedves Marcsi! A nappalink tágas és világos. A szekrénysor éger színű, a kanapé...
Kriszti - 2012. Április 17. -
Milyen színű legyen a falam?
K: Kedves Marcsi! A kérdésem az lenne, hogy milyen színű legyen a falam, ha a bútorom mézes...
picur - 2012. Április 17.
ajánló
-
Tetőtér, a legjobb hely a lakásban
A tetőtér beépítésével szeparálható a magánszféra. Berendezhetjük napos, mindentől távol eső búvóhelyünket a tetőtér...
-
Látványos és gyors lakásfelújítás
Ha otthonunkra már nagyon ráférne egy alapos felújítás, de nincs időnk és anyagi lehetőségeink is korlátozottak, akkor...
-
Színjáték két szinten
Általában határozott stílus vagy átgondolt koncepció alapján alakítjuk ki az otthonunkat, válogatjuk össze a berendezést, de...
Het tippje
A nélkülözhetetlen szárítógép
Amíg nincs szárítógépünk, elképzelni sem tudjuk azt a kényelmet, amit nyújtani képes. Amikor viszont beszerezzük az elsőt, soha többé nem tudunk lemondani róla. »
heti hírlevél
Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?
