Afrikát álmodtak

Fotógaléria Képgaléria

Afrikát álmodtak

Győr egyik legszebb, legnyugodtabb pontján, a Szabadhegyen áll a frissen felújított, kétszintes sorházi lakás, amely a házaspár első közös otthona. Berendezéséhez az ihletet nem más, mint egy kanapé adta…

Judit nagy pocakkal fogad a két éve vett és teljesen felújított, kétszintes lakásban, amelynek beosztása eddig tökéletesen kényelmesnek bizonyult. Ám most, hogy a házaspár ikreket vár, úgy látják, nagyobb területre lesz szükségük. Fájó szívvel hát, de kénytelenek továbbköltözni szeretett otthonukból…


AZ ÁLOM ÖSSZEÁLL

Még a lakás megvásárlásakor bukkantak rá arra a bizonyos „ihletadó”, csokibarna kanapéra a Kikában, így amíg az átalakítás zajlott, volt idejük megtalálni a hozzá illõ kiegészítõket. A természetességre törekedtek elsõsorban, ezért választottak az alsó szintre famintázatú laminált burkolatot, hozzá tejeskávészínt a fal­ra. S ha már a falaknál tartunk: a ház több helyiségébe egy barátjuk, Szûk Norbert festményei kerültek, aki azóta Balin kamatoztatja tehetségét.


ITT IS, OTT IS EGZOTIKUM

Házigazdáink kedvenc földrésze Afrika, ennek hangulatát, színeit-anyagait próbálták becsempészni az ébenfa kiegészítõk, a bambusz, az afrikai mintás textilek és a rengeteg állatmotívum révén. A káddal felszerelt nagy fürdõ fõ jellemzõje az, hogy nincs benne hidegburkolat. A földre bambuszpadló került gumiszigeteléssel, a falakra pedig kültéri vakolat az Élet-tér alkotómûhely kivitelezésében. Ez is pára- és vízálló, mint a bambuszpadló. Természetességét hangsúlyozza a kád melletti kis kavicságy és benne a zöld növények. A két fiúszoba hasonló hangulatú, pedig két teljesen különbözõ személyiségû tulajdonos lakja. „Afrikában” viszont mindketten jól érzik magukat…


HATÁRTALAN SZABADSÁG

A természetesség felszabadító érzetét kelti a korlát nélküli falépcsõ is, ahol csak a szárazságtûrõ szanzevériák állnak õrt. Az eredeti alaprajz szerinti, kissé szûk konyhából menekülõ-útvonal vezet a kiskertbe, ahol az afrikai helyett egy másik természetközeli stílus, a japán tör elõtérbe. A hajdanán gazos területen apró, aranyhalas tó, japánkert és faburkolatú terasz ad teret a lélek szabad szárnyalásának.



SZAFARI A LAKÁSBAN? NEM LEHETETLEN!

* A falakra a földszínek közül válasszunk burkolatot, festéket.
* Használjunk természetes anyagokat, egzótákból készült tárgyakat, mint az ébenfa tárolók, szobrok is.
* Az állatmintás kiegészítõk fokozzák az afrikai vadon hatást, de vigyázzunk: mindent csak mértékkel!
* Válasszunk a fürdõszobába, konyhába kõbõl faragott dísztárgyakat, piperetartót!
* Megfelelõen világos lakásban neveljünk orchideákat, pálmákat.


szakértőink

további kérdések

ajánló

további cikkek

magazin

2012. Május

2012. Május

Hirdetés

Het tippje

A legújabb beépíthető háztartási gépek

A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket. Az új modellek azoknak készültek, akik inkább a családjukkal és barátaikkal szeretnék tölteni az idejüket, nem a házimunkával. »

heti hírlevél

Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?