Női felségterület
nézd meg ezt is!
-
Cikkek
-
Szakértőink írtak erről...
Anya és lánya néhány éve még egy csöndes, óbudai ház második emeletén ábrándozott új otthonról. Felmérték, Eszter kinövi majd a gyerekszobát, ha iskolás lesz és a zsúrokhoz, baráti vacsorákhoz sem ártana egy tágasabb nappali. A pici erkély helyett egy darabka természetre vágytak, ahol ki-ki kedvére hancúrozhat, sütkérezhet vagy késő estig ücsöröghet. "Sok helyet végignéztem - emlékszik vissza Anita -, s bár itt egy titpikus legénylakás fogadott, azonnal láttam, minden alap együtt van ahhoz, amit szeretnék. Közös élettér a kikapcsolódáshoz, szeparált magánszféra a pihenésre, Eszternek pedig egy tágas szoba a játékra és tanulásra. És itt volt az is, amiről előtte csak álmodtunk: a világtól elzárt terasz és folytatásaként a cserjékkel körülölelt kis kert."

Anita elhatározta, a lakásvásárlás után nem kezd nagy átalakításokba. Inkább sok apró trükkel varázsol belőle nőies, barátságos, kényelmes otthont kettejüknek. Meghagyta az előterek, vizes helyiségek krémszínű padlócsempéit és az ezüstszegéllyel elválasztott fenyő hajópadlót. A falakat viszont a természet pasztell árnyalataira festette át.
Mivel vendéglátónk a minimál rajongója, örömmel vette birtokba az előző tulajdonos letisztult stílusú fa- üveg-fém gardróbjait és a nappalival közös térben lévő konyhaszekrényeket is. A konyhapult fölötti mozaikcsempéket - a lakberendező Draveczky Júlia javaslatára - üveglappal borított tapétára cseréltette. "Az átlátszó, tisztítható lap mögé bármilyen textilt vagy tapétát tehetek, így ennek az ötletes megoldásnak köszönhetően olcsón, ráadásul pillanatok alatt változtathatok az egész konyha hangulatán."

A konyhasarok barna és fehér színvilága következetesen folytatódik a nappaliban is. "Mivel kertes házban nőttem fel, ezért ahol tudtam, a föld, a lombok és a homok színeit próbáltam visszaadni" - vallja be Anita. Ezért van, hogy a barna mellett néhol felbukkan egy kis levél- vagy mohazöld is. Valljuk ebben nagy segítségére volt az ülőgarnitúra mögé álmodott, viruló télikert. A termetes növényeknek dobogót emeltetett, hogy jobban érvényesüljenek a háttérben. Selyemcukor fényű párnák a kanapékon, leheletkönnyű függönyök az üvegfalakon, tavaszi lombszínű szőnyegek: csupa játék a nappaliban.

Az egybeolvadó társasági élettértől határozotta elválik a lakás intim zónája. A matt üvegű cseresznyefa ajtók, a barck- és mályvaszín falak, a bordó és narancs árnyalataiban megjelenő textíliák melegséget árasztanak a jól szeparált helyiségekben. A gardrób előteréből nyílik a teraszra néző háló, a hatalmas üvegtégla falú fürdőszoba és a kislány, Eszter hatalmas birodalma.
Az ő szobája olyan tágas, hogy a gyerekbútorok mellett kényelmesen elfér egy felnőttsarok is. Mivel anya és lánya szeret minél több időt együtt tölteni, ide került az előző lakásuk ülőgarnitúrája. Itt Anita kényelmesen olvasgat, amíg lánya leckét ír.
A húsz négyzetméteres fürdőszoba a lakás különlegessége. Olyan, mint egy törökfürdő. Képzeljünk csak el egy téli pancsolást mécsesek fényénél a hófödte üvegkupola alatt! Kétségtelen, Anita gyakran élvezi a házi wellness örömeit.
A somszédos hálóban a tolóajtós szekrénysor volt az örökség. Hogy nőiesebb legyen a szoba, a fal és a kiegészítők színe barackos-narancsos lett. A franciággyal szemközti falon tükörkockákból köszön vissza a zöldellő terasz képe. Ha Anita felébred, rögtön tudja: nem álom csupán, hanem karnyújtásnyira lévő valóság, hogy ez az ő földi zöldje.

Ha többet olvasnál erről az otthonról, megtalálod a novemberi Otthonban.
katalógusok
Lakberendezés, dekoráció
- design |
- hálószoba |
- kiegészítők |
- konyha |
- ágybetétek |
- antikvitás |
- bútor |
- bútorgyártás |
- bútortervezés |
- fürdőszobabútor és -felszerelés |
- konyhabútor |
- konyhafelszerelés |
- kovácsoltvas bútorok |
- lakásdekoráció |
- lakásfelszerelés |
- lakáskiegészítők |
- lakberendezés |
- lámpák |
- matracok |
- tapéta |
- világítástechika-felszerelés |
Tervezés
Kert
- kert |
- kertépítés |
- kertibútorok |
Technológia
- fürdőszoba |
- jacuzzi |
- szauna |
- ablak |
- ajtó |
- árnyékolás |
- barkácsáruházak |
- fűtéstechnika |
- garázskapu |
- kapuk |
- kaputelefonok |
- klíma |
- nyílászáró |
- szauna |
Építés, felújítás
- nyílászáró |
- ablak |
- ajtó |
- antikvitás |
- barkácsáruházak |
- burkolat |
- burkolatkő |
- csempe |
- építkezés |
- építőanyag |
- épületszobrászat |
- faipari termékek |
- festék |
- gerendaház |
- nyílászáró |
Állatok, növények
szakértőink
-
Hogyan tegyem világosabbá otthonomat?
K: Kedves Borbála! Nemrégiben örököltem egy 32 nm2-es lakást. Szoba-konyha egyben, fürdőszoba...
Sarolta - 2011. december 28. -
Milyen színű csempe illik a fehér falhoz és sárga garnitúrához?
K: Kedves Marcsi! Hófehér falhoz és egy sárga ülőgarnitúrához milyen színű csempét...
Tücsike - 2012. január 20. -
Hol kapok fémre nyomott fotókat?
K: Kedves Marcsi! A januári számban a Szemléletváltás című cikkben láttam azokat a fémre (?)...
Ágnes - 2012. január 26. -
Milyen színű legyen a fal és a laminált padló a hálószobában?
K: Kedves Marcsi! Hálószobánk fenyőből van berendezve. Az lenne a kérdésem, milyen színűre...
vali - 2012. január 25.
ajánló
-
Stílusos porszívó
Nem csak egy menő autó, telefon, formatervezett bútordarab vagy divatos, trendi cipő képes annyira rabul ejteni az érzékeinket, hogy...
-
Mitől penészedik a házunk?
Üdvözlöm! Minden télen benedvesedik, penészesedik a házunk. Ősszel vásároltunk új cirkót, ami jobban fűt, de azóta még...
-
Hogyan tudnánk olcsón szigetelni a vályogházunk falát?
Szeretném megkérdezni hogyan tudnánk olcsón szigetelni a vályog házunk északi oldalát, nagyon hideg, vizes és ezáltal penészes...
Het tippje
Stílusos porszívó
Nem csak egy menő autó, telefon, formatervezett bútordarab vagy divatos, trendi cipő képes annyira rabul ejteni az érzékeinket, hogy már az is boldogsággal tölt el, ha ránézhetünk vagy hozzáérhetünk. Megtörténhet ez egy porszívóval is. »
heti hírlevél
Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?
