Házak és varázslatok

Előbb ismertem őt, mint hogy valaha is találkoztunk volna. Két könyvét olvastam, mindkettő az Otthon magazin márkajelzése alatt jelent meg, és így hibátlan barátságot kötöttem vele a szavain keresztül. Magától értetődő volt, hogy abban a lapszámban, amit először szerkesztek, hivatalosan is megismerkedek Petrik Adriennel.

Noha kézenfekvő lenne, hogy ott keressem fel, ahonnan merítette könyvei történetét, kéri, inkább a balatoni nyaralóba menjünk, hiszen amíg szép az idő, ha tehetik, sokat vannak ott. Nem is bánom nagyon, hiszen az Asszony és háza, valamint A másik kert című albumok jóvoltából szinte az apró részletekig tudom, milyen az otthona, a balatoni házzal azonban újabb világát nyitja meg számunkra Petrik Adrien.



A szülei nyaralója anno egy típusterv szerint épült. Idővel, amikor már szűknek bizonyult ez a hely, Adrien tervezett rá egy tetőteret, ami az első engedélyezett építési terv volt. Egy szép fa csigalépcső vezet föl, a tetővel fedett, három oldalról nyitott teraszra, ahol az árnyékot a felfutó szőlő és a trombitafolyondár adja.



Tudom, hogy nagyon jó Adrien kézügyessége, hogy épp a saját készítésű nyakláncát viseli, hogy még sok kézművestechnikában is otthon van, a keramikusság azonban a szíve közepe. Tart a barátnőivel úgynevezett kreatív csajos „boszorkánypéntekeket”, régebben egyetlen hónapot sem hagytak ki, hogy egyszer legalább ne jöjjenek össze, és csináljanak mindenféle jó és szórakoztató dolgot a virágkötéstől a szövésen és bőrözésen át a könyvkötésig, ráadásnak sütöttek mézeskalácsot, flódnit, cseréltek recepteket.



Pragmatikusnak és racionálisnak tartja magát, de vannak pillanatok, amikor a szellem felülkerekedik. Az a megbízó, aki Petrik Adrienhez fordul, hogy tervezzen neki házat, tudja, mire számíthat. Hogy álmok valósulhatnak meg, hogy meglepő ötletek szabdalják a megszokást, hogy egyedi és személyre szabott lesz az új élettér. Ehhez persze meg kell ismerje a megbízók életét, talán a legbensőségesebb titkaikat is rábízzák.

Boda Ildikó cikkéből
Fotó: Darabos György

Ha többet olvasnál Petrik Adrienről, keresd az Otthon októberi számában.


szakértőink

további kérdések

ajánló

  • Tetőtér, a legjobb hely a lakásban

    A tetőtér beépítésével szeparálható a magánszféra. Berendezhetjük napos, mindentől távol eső búvóhelyünket a tetőtér...

  • Látványos és gyors lakásfelújítás

    Ha otthonunkra már nagyon ráférne egy alapos felújítás, de nincs időnk és anyagi lehetőségeink is korlátozottak, akkor...

  • Színjáték két szinten

    Általában határozott stílus vagy átgondolt koncepció alapján alakítjuk ki az otthonunkat, válogatjuk össze a berendezést, de...

további cikkek

magazin

2012. Május

2012. Május

Hirdetés

Het tippje

A nélkülözhetetlen szárítógép

Amíg nincs szárítógépünk, elképzelni sem tudjuk azt a kényelmet, amit nyújtani képes. Amikor viszont beszerezzük az elsőt, soha többé nem tudunk lemondani róla. »

heti hírlevél

Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?