Őszintén bevallom, nem vagyunk igazán rendes szőlőgazdák. Azt az egy szegény szőlőtövünket a házzal együtt vettük-kaptuk tizenkét évvel ezelőtt. Ő az egyedüli bizonyíték rá, hogy annak idején még az egész hegyoldalt szőlőültetvények borították, míg rá nem ébredt valaki, mennyivel nagyobb buli kisebb telkekre felosztani, és úgy eladogatni őket. Hát igen, miénk az utolsó darab a környéken, mondhatni már-már műemlék számba megy, és mi még sem gondozzuk őt elég rendesen! Persze ebben ő is hibás, annyira elkényeztetett minket mostanáig. Jó, jó, tavasszal azért megmetszettem az ágakat legjobb tudásom szerint, a harmadik szem fölött, ahogy azt egyszer egy hozzáértőtől hallottam. Ezzel azonban kifújt a szőlőművelés minálunk. Nem trágyáztunk, kacsoltunk, kapáltunk, kötöztünk és permeteztünk soha, ahogy azt a valamire való kertészek teszik, mégis szinte mindig roskadásig volt gyümölccsel. Amit mi büszkén bioszőlőnek neveztünk… Hát idén nem így történt. Mire a nyaralásból hazajöttünk, megbarnult vagy sárgán pöndörödő levelek fogadtak, no meg néhány alig fürt, két-három szem bogyóval fürtönként. Alighanem valamilyen szőlőbetegség támadta meg távollétünkben, – gondoltuk - tehát idén elmarad a szüret. Nem úgy a lányaim! Ők igenis ragaszkodnak hozzá, hogy szüreteljünk, úgy hogy kénytelenek voltunk kitalálni valamit.
A megoldás persze kézenfekvő! Ha nincs elég termés az ágakon, pótold ki őket! Két kiló szőlő a sarki zöldségestől, már csak fel kell aggatni őket a hiányzó helyekre s kezdődhet a mulatság! Mondanom sem kell, a lányok – beleértve a szomszéd gyerekeket – nagyon élvezték a mókát. Kis fonott kosarakba gyűjtötte a kisded sereg a délelőtt vásárolt gyümölcsöt, de micsoda lelkesedéssel! Ne felejtsétek el megmosni őket! – figyelmeztettem őket lépten-nyomon. De minek? – kérdeztek vissza értetlenül, olyan szelíden megbocsátó arckifejezéssel, mintha enyhén értelmi fogyatékosnak tartanának – Hiszen ez bio!!! Azért csak mossátok meg! - adtam ki az ukázt. A legnagyobb fejtörést az okozta Pankának, hogy lehet, hogy eddig csak sárgás fürtök termettek, most pedig lilát és zöldet is talál rajta, ráadásul milyen könnyen leszedhetőeket... Nagyobbik lányom Fanni, persze megmagyarázta azonnal, de a kicsik nem bánták. Örültek a cselnek, így legalább megtarthattuk hagyományos szüretünket, diógyűjtéssel s persze diótöréssel kiegészítve. Ráadásként kedves szomszédunk éppen akkor jött le Pestről füvet nyírni a nyaralóba, és áthívta almát szüretelni az egész társaságot. Ezek tényleg bio almák, sárgák, finomak és végtelenül aprók, a jókora szatyornyi zsákmány most a konyhában vár rám. Estére – ha minden igaz – almakompót lesz belőlük, vagy talán inkább bundás alma, nagymamám receptje szerint sűrű palacsintatésztába forgatva, forró olajban kisütve, fahéjas porcukorral, mézzel édesítve. Ha bort nem is ittunk és termésünk sem igen volt, szüretelni azért az idén is megérte.