Látszólag minden a megszokott forgatókönyv szerint haladt. A gyerekek kézműves ajándékaikat készítgették, Fanni már listába is írta – ahogy én szoktam – kinek mit szán a fa alá. „Elkészítettem” az adventi koszorúnkat is, pontosabban kicseréltem a gyertyákat és a gyertyagyűrűket a meglévő négykarú gyertyatartón. Ez ugyanis az én nagy trükköm. Évekkel ezelőtt beszereztem egy jópofa kovácsoltvas gyertyatartót, és azóta folyamatosan aktualizálom.

Tavasszal virágos-gyöngyös gyűrűkkel és tojásgyertyákkal, nyáron vidám színű, tarka-barka virágokkal, ősszel narancsos leveles, terméses dísszel, kávészemes, fahéjas gyertyákkal és így tovább. Amikor adventi koszorú válik belőle, akkor magától értetődően fenyőágas, tobozos, szalagos gyűrűk kerülnek rá, idén pedig narancs illetve citrom alakú gyertyákat választottam hozzá. Lehet, hogy nem túlságosan változatos, de legalább nem kerül egy vagyonba. Nézegettem azért én is hagyományosakat, de 4000-6000 ft alatt nem lehet megúszni, ha valami szépet akarsz venni. Inkább maradtam a bevált módszernél, aminek a másik nagy előnye, hogy nem kell évente kidobni. A méregdrága koszorúköltemények alapja ugyanis moha vagy fenyő, ami tutira elszárad, lehullik, vagy legalábbis rondán kifakul egy év alatt. A műfenyőkkel kombináltak pedig – valljuk be – általában bűnrondák…

            Egyszóval kész a gyertyatartó dekorálás, most mi legyen? A gyerekek nyaggatnak, hogy díszítsük már most fel az egész lakást, a barátnőm is hívott, hogy nála már karácsonyi a hangulat  és nem illik lemaradni nagyon. Őszintén szólva  fenyő-girlandokat csak közvetlenül ünnepek előtt szoktuk felfűzni a karnisokra, lépcsőkorlátra illetve  bejárathoz, de most kivételt teszek, határoztam el, máris nekikezdünk! Kértem Bencét, az erős nagyfiamat, hogy cipelje fel a létrát az emeletre és tegye a folyosóra a padlásfelnyíló alá. Feljárónak nem nevezhetjük, mivel a padlás maga a felső szintünk, így csupán a plafon és a tető közötti szerény űr maradt nekünk girland és teraszpárna tárolásra, ahova felmenni ugyan nem lehet, de a létra tetejéről fellökdösni, illetve leráncigálni a zsákokat igen. Maga az ajtó nem más, mint egy kivehető plafondarab, amit ha fel akarunk tenni valami (vagy mint jelen esetünkben levenni) akkor ügyesen, a létra tetején egyensúlyozva kiemelni és félre állítani.

Hívtam Pankát - aki éppen nem írt listát, és már korábban ajánlkozott, hogy csatlakozna - jöjjön segíteni, de természetesen a füle botját sem mozdította. Így egyedül ballagtam fel a lépcsőn, majd a létrán és könnyed mozdulattal betoltam az említett ajtólapot, amikor néhány műfenyő darabka potyogott ki, majd ahogy megfordítottam az ajtót, hogy félretegyem, lecsúszott róla egy nagyobb darab. A fene egye meg ezeket a nyesteket, egész nyáron fent rohangáltak, ránk a frászt hozták a kapirgálásukkal, ráadásul szétrágták a karácsonyi dekorációmat! Nézek le a létráról, hogy vajon melyik ajtódísz esett áldozatul, és akkor tudatosult bennem a látvány: nem koszorú potyogott le, hanem egy koszorú formára tekeredett nyesttetem!!!! Velőtrázóan sikítozni kezdtem a létra tetején, szegény férjemre a frászt hozva, de őszintén bevallom, némileg sokkos állapotban kerültem. Ráadásul a halott test iszonyúan bűzlött, mivel már hónapok óta ott lehetett. Tibi ( a párom) szerint már mumifikálódott, teljesen kiszáradt, mert súlya sem volt, ezt állapította meg, miközben hősiesen eltakarította a maradványokat. Én addig Bence szobájában sikkantgattam kitartóan. Szegény lányok lent teljesen pánikba estek, nem mertek feljönni, de persze megijedtek ők is, úgy hogy vagy fél órába tellett, míg mindenki lenyugodott. Még szerencse, hogy a kicsi nem jött segíteni… Még most is kavarog a gyomrom, ha rágondolok. A lakásdekorálást most mindenesetre felfüggesztem néhány napra, amíg magamhoz nem térek, és erőt nem gyűjtök az újabb akcióra.