Tavaszváró akcióm első lépcsőjeként újat veszek! Jó ezt persze akkor még csak én tudtam, a család többi tagja nem. De előbb-utóbb –gondoltam taktikusan - ha már a helyén lesz, a férjem is észre fogja venni a különbséget. (Vagy nem…) Most tehát már csak meg kell találnom az Igazit. Függönyt persze, nem férjet, hiszen az már megvan. Nem is olyan egyszerű a függönyvadászat, mint az elsőre látszik, különösen, ha az ember maga is lakberendező. Persze más lakásában könnyű tanácsot adni, mi illik a falakhoz, a lakás stílusához, a többi bútorhoz, ha azonban akasztják a hóhért és magadnak kell választani, az sokkal bonyolultabbnak tűnik. Különösképpen, hogy időközben a sötétítőt is lecseréltük, a terrakotta, sárga és penészzöld mintás textilhez illőt kell keressek, hiszen ahhoz vettem az új szőnyeget is, és az ülőgarnitúra kárpitja is pontosan illik hozzá. Mint tudjuk meglévő darabhoz igazodni, konkrét kívánságokkal lakberendezési holmit vásárolni kész agyrém. Mindig ez van. Ha csak úgy besétálsz egy csempeüzletbe, függönyöshöz, vagy parkettáshoz, szemed-szád eláll a választéktól, annyi féle-fajta gyönyörűséget találsz, ráadásul egy csomó tetszik is, bármelyiket szívesen beterveznéd, mert tudod, hogy csak szép lehet. Ám ha van valami konkrét elképzelésed színben, mintában, méretben vagy anyagban, biztos lehetsz benne, hogy dafke sehol sem lelsz olyat. Hát én nekiindultam. Másik sárgát nem akartam volna, mert azt már untam, fehéret pedig elvből nem. Szövött nejlon szóba sem kerülhetett, abból egy életre elegem lett. A divatos organza hülyén nézne ki nálunk vékony, csillogó áttetszőségével a rusztikus bútorok és a vidám kis sötétítő mellett. Maradt tehát a voile. Na igen, de milyen legyen. Hordozgattam magammal a egyik leszedett sötétítőt, a garnitúra párnáját, a falszín-mintákat, üzletről üzletre, mindhiába. Aztán amikor már-már feladtam, hirtelen rámragyogott a szerencse.
Éppen egyik kedves ügyfelemnek kerestem függönymintákat, amikor véletlenül a kezembe akadt és azonnal tudtam, hogy ő a nagy Ő! Nem terrakotta és nem is sárga, hanem egyszerre mindkettő. Színátmenetes, mégis visszafogott, pont azokkal az árnyalatokkal, amik kellettek nekem. Mondanom sem kell, azonnal rendeltem. Előtte persze pontosan végigmértem az ablakokat. Ilyenkor kell a karnisméret, vagyis a szélesség és a magasság is. Fényáteresztőből általában az ember a szélesség dupláját veszi meg, vagyis egy két méter széles karnisra négy métert. Ha nagyon vékony az anyag, akkor akár a két és félszeres mennyiség is elkelhet, ha sűrű, akkor a másfél is elég, de persze akkor azért nincs olyan szép, hullámzó esése, mintha duplán számolnál. Van egy nagyon kedves varrónő ismerősöm, amint kézhez kaptam a bálát, máris vittem hozzá szélsebesen. Átlátszó és széles összehúzó szalaggal kértem, azzal szebben mutat, Anikó pedig villámsebesen megvarrta őket. Nem telt bele két nap és a helyükön lógtak az új tünemények. Tényleg nagyon vidám lett tőlük a szoba, olyan, mintha mindig sütne a nap. Olyan tavaszias, éppen úgy, ahogy megálmodtam. És még a férjem is, aki időközben értesült az akcióról és igencsak értetlenkedett, hogy mi a bajom a régivel – na még ő is megállapította, hogy egész más lett így a lakás. Sokkal szebb. És tavasz hangulatú…