Sonka és tojás
Mi szinte mindig Balatonalmádiban töltjük ezt az időszakot, ott laktak a nagyszüleim, innen a hagyomány. Az ünnep fénypontja a Nagyszombati Feltámadás utáni vacsora, amire, mint a nevéből is kitetszik, csakis Feltámadás után, azaz az a templomi körmenet után kerülhetett csak sor. Nagypapámat, aki ugyancsak húsimádó volt világ életében, és ha véletlenül saláta vagy főzelék került az asztalra, egyszerűen közölte, hogy nem kecske, nos szegénykét a nagyböjt, a nagypénteki, illetve nagyszombati húsnélküliség igencsak megviselte. Éppen ezért keresett kiskaput, hogy minél hamarabb hozzájusson a jól megérdemelt sonkás vacsorához, megtudakolta, hogy melyik templomban van leghamarabb a körmenet és a helyi mise után inkább Vörösberénybe mentünk, így hétre már ott ülhettünk a szépen terített asztalnál.
Nem csoda tehát, hogy a húsvéti sonkának nálunk mindig különösen nagy szerep jutott. Anyukám reszortja a kiválasztása, neki sem mindig sikerül eltalálni a tökéleteset. Egyszer egy hipermarketben vett kötözöttet, aminek szerinte se íze, se bűze nem volt, tavaly pedig egy vagyonért a piacon egy hatalmasat, ami alig fért bele a legnagyobb lábosba, rengeteget szenvedett vele, mire sikerült egyben megfőznie, aztán meg olyan sok volt, hogy a végén ránk romlott. Igaz nagyon finom volt, bár magunk közt szólva és a kötözöttet sem találtam sokkal rosszabbnak. Előfordult olyan is, hogy úgy összefőtt a látszólag nagydarab comb, hogy öklömnyi színhús maradt csak, a többi csak zsír és bőrke.
Nem csak a vásárlásnak, de az elkészítésnek is titkos receptje van nálunk. Nem lehet csak úgy vízben feltenni, kell hozzá babérlevél, szegfűbors, fokhagyma, bors és sok más egyéb hozzávaló, így nem is vállalkozom az elkészítésére. A tojás viszont az én reszortom, nem csak a kaszinó, azaz töltött tojásé, de az asztalt díszítő festett kemény tojásoké is. Hogy ne legyen olyan unalmas bolti festékkel egyszerűen megfesteni őket, a lányokkal minden évben újítunk valamit. Nagyon szép például, ráadásul finom is, ha a festett tojásokat vöröshagyma héjával együtt főzzük meg. Szép rozsdabarna színűek lesznek tőle, ha sokáig hagyjuk a lében, ha rövidebb ideig, akkor okker sárgák. Állítólag céklától szép bíbor-lilák lesznek, bár azt még nem próbáltam ki. Hagymával, néhány lyukas nejlon zoknival vagy harisnyával és kisebb levelekkel pedig valóságos csodát lehet alkotni. Csak keresni kell néhány szép formájú levelet a fű között, megteszi a lóhere, a pásztortáska vagy bármilyen gaz kisebb levélkéje is. Simítsuk a tojásra, aztán csomagoljuk be a harisnyába úgy, hogy a levél szépen rásimuljon a felületre. A batyu száját madzaggal vagy gumival kössük be, hogy ki ne bomoljunk, és így tegyük fel főni a hagymahéjjal együtt. Amikor már elég sötét a szín, hagyjuk lecsepegni, kihűlni, vegyük ki a tojásokat a harisnyából, és már lehet is csodálkozni. Ahol a levél volt, ott a tojás világos marad, és gyönyörű mintázatokat alkot, ami az ünnepi asztal dísze lesz. Akár locsolóknak is adhatunk belőle. Legalábbis a felnőtt korosztálynak, a kisebbek jobban értékelik a csokiból készülteket…
-
Pannonhegyi Kati
Utolsó bejegyzés:
2012-05-02 08:05:00"Na igen, az elsők mindig komoly mérföldkövet jelentenek az ember életében. Az első mosoly, az első lépés, az első kimondott szó, az első csók..."
-
TOVÁBBI BEJEGYZÉSEI