A családi lakó-színpad új festett díszletei
A kicsinyke színház nézőtere félig sincs tele. A félhomályból kirajzolódik néhány ismerős fej, az első sorban középen ülnek a rokonok vidékről, oldalt a falszomszéd a nejével, másik oldalon a szemben lakó, aki tuti, hogy szokott kukkolni, most csendben szunyókál, gömbölyded felesége rosszalló pillantásai közepette. Hátrébb a sarki zöldséges asszony fessen kinyalva, amott régi ismerősök ücsörögnek, halkan sutyorognak, vagy magukba roskadnak és melléesnek. Néha egy gúnyos kacaj is felröppen, de szörnyülködő morajt is hallunk, ha figyelünk. A függönyös ajtók néha megnyílnak, melyeken át, ismeretlenek járkálnak szabadon, ki és be. A színpadon folyamatosan zajlik a cselekmény, a köznapi dráma, vagy komikum, könnyed váltásokban némi vígjátékkal. A Nagy Rendező valahol odafent ül nagyon magasan, és a legfontosabb pillanatokban megszólal a szóbeszéd szerint, bár még a saját szememmel és fülemmel nem láttam és nem hallottam.
A társulat fent a világot jelentő deszkákon, illetve parkettán mi vagyunk, én és a családom. Éjjel nappal a színen, hiszen itt az életünk, itt a lakásunk, ez a sorsunk. Néha kitekintünk a nézőkre, vagy ügyet sem vetünk rájuk, de a tapsnál mindig mélyen meghajolunk. Különleges jeleneteknél felhívunk a nézőtérről valakiket, ilyenkor ők is részesei a játéknak a díszletben.
Igen, a díszlet. A napi szerepléseink zöme ebben a kulisszában játszódik, amit  mi otthonnak hívunk, és jelenleg benne élünk. Sajnos a nagy szereplésben, hajlamos az ember megfeledkezni a színfalak állapotáról. Aztán, ha a női főszereplő hanyatt lökve rácsodálkozik a mennyezeti repedésekre és a beázási foltokra, nem biztos, hogy a családi kassza készen áll a lakás felújítására. A mi kis magán‑színpadunkon most érkezett el az idő és a lehetőség, hogy a díszleteink egy részét felfrissítsük, és új színvilágba öltöztessük. Küldtünk némi fohászt a Nagy Rendezőnek oda fel, aztán, hogy nem ellenezte, belevágtunk. No, de most jön a neheze. A kipécézett szobát, vagy helyiséget ilyenkor illik csontig kiüríteni, maximum egy kis szekrénykupac maradhat középen letakarva, ha szükséges, a csillárt és a világítótesteket is le kell szerelni. Hihetetlen milyen elképesztő tétel ruhanemű, cipő, könyv, irat, dísztárgy, kacat, kerül elő a szekrényekből és a polcokról, hogy totál beteríti a lakás másik felét, mint Alaszkát a hó. Ha éppen a hálószobára esik a felújítás, ahogy nálunk, akkor az ágynak, (ágyaknak) is helyet kell találni valahol, az ebédlőben, a konyhában, verandán, padláson, vagy a spájzban, ha elég nagy, és ahol lehet aludni. Az egész felér egy laza kempingezéssel. Izgalmas, hogy napokig senki, semmilyen ruhát nem talál, mintha felrobbant volna a jelmeztár.
A jelzett időben megérkeznek a festők, fehér overallban hosszú létráikkal vödreikkel, ecseteikkel. Közben mindent be kell vonni, ragasztani védőfóliával, amit kímélni akarunk a portól és a festékektől. A háromból, két napot ugyanis csak azzal töltenek, hogy levakarják a régi enyves, esetleg laskásodott festéket, betapasztják a lyukakat. Ez aztán az igazán nagy kosszal és porral járó művelet, pedig közben vízzel permetezik a falakat, és mégis. Ráadásul nálunk egy régi beázási folt is volt, vagy egy négyzetméter, és a falak is lehasználtak. Egy új építésű lakásban, ahol nem ilyen rossz állapotú a vakolat, egy ügyes háziasszony is át tudja pingálni a saját díszletét. Az új színek, festékek felvitele, szinte már diadalmenet. Ezzel a festők szerepének lényegileg vége, megkapják a munkadíjukat, és elhagyják a színpadot.
Mi pedig nagyon boldogok vagyunk, és gyönyörködve rendeznénk be ismét az újjá varázsolt színpadot, de előbb jönnek majd a mennydörgő parkettások …