Sportrajongó éppen nem vagyok, de a teniszhez mégis különösen meghitt kapcsolat fűz. A szó szoros értelmében. Nem, tévedés ne essék, teniszezni nem tudok, sőt a szabályokat sem bírom megjegyezni, a hülye számolásról nem is beszélve… Mégis, ez a hozzánk legközelebb álló sportág, tekintve, hogy a férjem teniszversenyző volt, aztán teniszedzőként dolgozott évekig, egyszóval érintett a témában.
Az én tenisz karrierem úgy nyolcéves korom táján tört derékba, szüleim ugyanis Balatonalmádiban írattak be tanfolyamra a nyár kellős közepén, 30 fokban. A teniszpálya ráadásul közvetlenül a nagystrand bejáratánál van, így a tűző napon álldogálva vártuk, hogy végre egy ütés-próbálkozásra sorra kerülhessünk a sok gyerek között. Ömlött rólunk az izzadság, unatkoztam és semmi másra nem tudtam gondolni, mint, hogy de jó azoknak, akik éppen a Balcsiban fürdenek, fagyiznak, egyszóval élvezik a nyarat. Egy-két óránál tovább nem is jutottam. Pedig a kedvesem szerint igenis lett volna bennem tehetség. Legalábbis szerelmünk hajnalán ezt állította, bár lehet, hogy a kritikai érzékét némileg megzavarta Ámor nyila és az a bizonyos rózsaszín köd.
Na, szóval szerválni rendesen nem tudok, mégis életem legnagyobb teniszpartijának részvevőjévé váltam a hétvégén. Ugyanis meghívtuk a csapattársakat családostul egy kis vidám kerti bulira. Már évek óta terveztük, hogy felajánljuk otthonunkat az összejövetel helyszínének, de valahogy eddig még nem jött össze. Most igen. Kedves bevett szokás náluk, hogy a találkozókra – batyubál módra – mindenki hoz ezt, azt, úgyhogy az a 25-30 fő így nem is tűnt olyan soknak. Panka lányom és a szomszéd kisfiú aktív közreműködésével legyártottunk vagy száz apró fasírtgolyót. Ők formázták, prézlizték, én kevertem és sütöttem.
Aztán készítettünk még négy nagy tál salátát, egy friss nyári paradicsom, paprika, uborka kreációt, egy almás, sajtos, újhagymás kukoricasalátát, tzazikit, azaz joghurtos, fokhagymás uborkasalátát, illetve az én találmányomat, a reszelt sárgarépás, ananászos, mazsolás, hagymás műremeket. Hoztak mellé finom gyömbéres-mézes csirke szárnyakat, tésztasalátát, görög salátát, virslis leveles pogácsát, úgy hogy tényleg igazi lakoma állt össze. A társaság jó volt, rengeteg süti is beérkezett, meglepetésként pedig csináltattam egy teniszütő formájú tortát, amiről még Tibi sem tudott. A parti tehát tökéletesen sikerült, a gyerekek édesek voltak és az eső sem esett. Kell ennél több egy tökéletes kerti partihoz? Az azért jó ötlet volt, hogy meghívtunk 2-4 éves csemetéket is, mert így legalább nem én voltam az egyetlen a társaságban, aki nem tud teniszezni.