Ez a menet nem volt piti! Komolyan mondom, olyan fáradtan értem haza a fiam utolsó tanítási napja után, amikor is kifestettük, átpingáltuk, kidekoráltuk az osztálytermüket, hogy úgy éreztem, bizony fel nem állok többet a kanapéról. Pedig tulajdonképpen csak tanácsot osztogatni mentem oda. Ráadásul előtte a derekam is kiment, amikor néhány mintacsempét rosszul emeltem ki az autóból. Úgy fájt, hogy a párom javasolta, inkább maradjak ágyban ahelyett, hogy közmunkát vállalok, de ha már egyszer megígértem, akkor nincs mese, ott a helyem. Szerencsére cipekednem nem kellett, az utólag vásárolt újabb 16 literes festékes vödröt a fiam cipelte fel még reggel, de azért még bedobtam a kocsiba a spejzban talált rongyos zacskót, tele kinőtt, elnyűtt pólóval, gatyával, hátha szükség lesz rájuk. De milyen jól tettem! Ahogy azt is, hogy a lányoktól elcsórtam néhány ecsetjüket is, mert hiába kértem a gyerekeket, hogy hozzanak, természetesen mindegyik elfelejtette. Így is állandó ecsethiánnyal küzdöttünk.
Kellemes meglepetésként fogadott bennünket, hogy előző napi munkálkodásunk nem volt hiába való. A falak pasztell sárgára fakultak, tökéletesen megszáradtak és cseppet sem tűntek foltosnak. Újabb kavarás, keverés, színkutyulás után nekieshetett a csapat a második menetnek. Közben elrohantam Fannival az iskolába, mert ott csak délben kezdődött a tanítás a ballagás miatt, kiosztottuk a tanároknak a szokásos év végi apróságokat (most még egyszerűen ment, hiszen alsós volt a gyerek, de majd jövőre!) aztán uzsgyi vissza. Addigra elkészült a második réteg is, amíg vártunk, hogy a hátsó fal olyannyira száraz állapotba kerüljön, hogy felfesthessük rá a pöttyöket, nekiestek a mázolásnak. Az egyik pötty színét, egy világosabb lilát választottam a radiátor, a csövek, az álló fogas és a virágtartó árnyalatának, mégpedig azért, mert a legutóbbi megbeszélésen, amikor színek szerint csoportba tömörültek a gyerekek, a legtöbben a lila pöttyök mellett voksoltak. Nagyon édesek voltak, ahogy teljes elánnal kentek, mázoltak, mondjuk a padló és a padok kevésbé örültek, mert annyi folt, csepp hullott rájuk, hogy a végén egy teljes üveg higító elfogyott, mire feltakarítottuk – többé, kevésbé- a maradványokat.
Merész lett az áfonya-lila az okkerrel, de nagyon vidám. Hát még, amikor a pöttyök is felkerültek! Elhoztam otthonról egy hatos tányérkészletet sablonnal, azokkal rajzoltuk fel a köröket grafitceruzával a falra. Össze-vissza, rendszer nélkül haladtunk, de azért igyekeztünk kábé hasonló távolságokat tartani közöttük. Aztán kis festékmaszatokkal bejelöltük rajtuk, hogy melyik milyen árnyalatú legyen. Ez azért volt lényeges, mert így nem került egymáshoz túl sok azonos színű pötty. (A kivétel persze erősíti a szabályt, bár hogy őszinte legyek, valójában soha nem értettem ezt a hülye mondást.) A baj csak az volt, hogy hiába vettem eredetileg mindegyik színhez – a sötét és világos lilához, a zöldhöz, a piroshoz, a fukszia rózsaszínhez és az azúrkékhez – külön kis ecsetet, a mázolás hevében orvul befogtak néhányat a mázoláshoz, ami persze utána már nem használható falfestékhez. Na, szóval kevés ecsettel, de nagy ambícióval mégis megoldották a dolgot a kis művészek és tényleg nagyon ügyesen festettek. A korongok közepét a nagyobb ecsettel színezték ki, a széleket, körvonalakat a lányaim vékony rajzecsetkéivel húzták ki, és az összkép tényleg nagyon bolondos, mókás lett. Jöttek csodájára a többi osztályból is. Még az igazgató sem akadt ki, pedig amikor meghallotta, hogy lilára mázoltunk mindent, majdnem szívinfarktus közeli állapotban került szegény.
Eddigre azonban a kölykök javarésze már hazaszivárgott, aki maradt, annak a jutalma az volt, hogy felnyomhatta a kézlenyomatát a pöttyébe, illetve, hogy részt vehetett a felemelő és izomfejlesztő nagytakarításban is. Hát őszintén szólva, addigra már a lelkesedés alábbhagyott – amit nem is csodálok – úgyhogy a végén az osztályfőnöknővel ketten súroltuk a foltokat, majd némi dörgedelem után a többi lány is besegített. Fél négyre gész jó kis rend lett, de úgy kidöglöttem a fájós derekammal, mint egy béka. Szerencsére egy évben csak egyszer van osztályfestés…