Azt mondják, mindenkinek két halála van. Először akkor halunk meg, amikor fizikai értelemben eltávozunk az élők sorából, másodszor pedig, amikor a hozzánk tartozó emlékek, tárgyak, a számunkra oly fontos iratok és személyes csecsebecsék kerülnek ebek harmincadjára. Ha ez így van, akkor én néhány napja tavaly elhunyt kedves ismerősünket, Katinkát költöztettem el végleg erről a világról. Nagyon rossz érzés volt a fiókokat szortírozni, ruhákat selejtezni, gyűjteni a halmokat a szeretetszolgálat, a MÉH, illetve a kuka számára, amikor pontosan tudtam, hogy ezek a holmik valaha mennyire közel álltak hozzá, mennyit jelentettek neki. Már több mint egy éve meghalt, hosszú szenvedés után és ránk várt a feladat, hogy kiürítsük a lakást. Nem húzhattuk tovább, el kellett szánnunk végre magunkat, de még így, ennyi idő eltelte után is megrázó élmény volt.
Egész nap személyes holmikat mészároltam, kegyetlenül selejteztem olyasmit, amiket évtizedeken át gyűjtögetett, hurcolt magával otthonról otthonra. Fényképek százait, amelyek ismeretlen helyeket, embereket ábrázoltak, utazásokon készültek, olyan épületekről, amiket én soha nem láttam. Papírszalvétákat, amiket ki tudja milyen alkalomból tett félre, milyen menüre vagy társasági eseményre emlékeztette őt, amiért fontosnak tartotta táskájába, majd a fiókjába rejteni őket.
Találtam régi póthajakat, amelyből csodás, tupírozott frizurák készültek a fotók tanúsága szerint. Katinka gyönyörű volt fiatal korában, még olyan régi újságot is találtam, amelynek címlapján az ő arca szerepelt… Aztán ott az a rengeteg kosztüm, ruha, amelyek egy másik generáció divatját, ízlését követték. Rengeteg fehér, zsabós blúz, masnik, sálak, dísz zsebkendők hozzájuk illő cipő, minden mennyiségben. Imádta a lábbeliket, az volt a szenvedélye. Egyik szebb, mint a másik, mind tiszta bőr, és mind aprócska, akárcsak Hamupipőkéé… Krokodilbőr retikülök, gyöngyös estélyi táskák, persze már romos állapotban, itt-ott elszakadva, megrepedezve. Régi legyező, glaszékesztyű, dobozkák és színházi programfüzetek, operabérletek, hiszen imádta a komolyzenét.
És ez csak a régmúlt. A közelebbi múlt emlékei még megrázóbbak. Orvosi papírok, zárójelentések, melyek mind a legrettegettebb kórt, a rákot emlegetik. Mérhetetlen mennyiségű könyv csodás gyógyulásokról, természetgyógyászatról, alternatív kezelésekről, ismeretlen gyógymódokról, méregtelenítésről és angyaljóslásról. És még annál is több Istenről, Jézusról, az újonnan felfedezett vallásosságról. Minden, ami fogódzkodót, reményt, hitet és mindenekelőtt erőt adhatott az elmúlt évtizedben. És amiről még nem beszéltem, az a rengeteg gyógyszer, orvosi segédeszköz, táplálék kiegészítők, melyek több kartondobozt is megtöltöttek hirtelen. Egy tartalmas, szép, de végül fájdalmas és szenvedéssel teli élet kellékei. Lassan kiürült a lakás, de Katinka még mindig jelen van. A bútorokban, amiket szeretett, a függönyben, amit ő választott, a tükörben, amiben a kalapját igazgatta elindulás előtt. Hiába "temettem" el a holmikat, ürítettem ki a szekrényeket, ő mégis itt maradt. Ha máshol nem, a mi emlékeinkben…