Itt a tavasz, legalábbis itt bent a fűtött lakásban…
Igenis itt van. Akármit is mondanak reggelenként a meteorológusok, a kocsi tetejére fagyott zúzmara, a visszaforduló medve
Igenis itt van. Akármit is mondanak reggelenként a meteorológusok, a kocsi tetejére fagyott zúzmara, a visszaforduló medve, a tegnap szállingózó hóesés és a télikabátom ellenére is fennen hirdetem, hogy íme, végre eljött a tavasz! Azon egyszerű oknál fogva, hogy én így döntöttem. Egész egyszerűen elegem van már a télből, úgyhogy nálunk hivatalosan is elkezdődött (nem csak a naptár szerint) az új évszak. És ennek persze számtalan jelét is látni a lakásban. Elsősorban a konyhaablakban…Kapóra jött ugyanis Fanni lányom most hétvégén megtartott névnapi partija, illetve a nőnap, azaz a virágok, amelyeken ezen nevezetes eseményekből kifolyólag kaptunk. Tündéri kis apró cserepes margaréták, vágott jácint, nárciszok és tulipánok, kicsi rózsák és hasonlók. A sok apró cserépnek nem is tudtam volna egyforma kaspókat keresni, a nagyobbakban egyszerűen eltűntek, úgyhogy gondoltam egy nagyot és nekiálltam, hogy ezt az összevissza tarkaságot kompozícióba rendezzem. Egy ovális bádog dézsa lett az alap (ebben korábban szivacsba szúrva orchideákat kaptam), amibe egymás mellé kevertem a különféle kicsi cserepes virágokat. Hogy a műanyag cserép ne látszódjon, zöld raffia-hálót tekertem köréjük, zöld masnival átkötve. Hát mit ne mondjak, nagyon édes lett! Ez került az ablakpárkány közepébe. Mellé további, nagyobb virágok, vázába tett jácintok kerültek, s most olyan az egész, mint egy mini virágos kert. Öröm ránézni!Persze, ha már a konyha kitavaszodott, igazodni kellett az évszakváltáshoz a lakás többi részének is. Az ajtóra vettem egy új, virágos koszorút, aztán aláakasztottam még egy régit is, amin kis fürjtojások vannak, gondolván a közelgő húsvétra is. Kicsit azért felturbóztam a tojásos koszorút is. Színes, kockás szalagokat vettem, ciklámen- rózsaszín- sárga, illetve sárga-narancs és zöld mintával, kisebb darabokra vágtam őket és váltakozva, masnira kötöttem őket körbe. Nagyon vidám és üde lett, teljesen megváltoztatta a régi ajtódísz hangulatát.
Került egy sárga vázába tett tulipáncsokor az előtérbe is, a tükör elé, így most kétszer annyinak tűnik, mint valójában és rögtön jó kedvre hangolja, aki csak belép. Lecseréltem az étkezőasztal közepét díszítő kovácsoltvas gyertyatartó gyertyáit is. Eddig télies, kávé és fahéjszemekkel telenyomott, barnás árnyalatú, illatos hengerek trónoltak benne, most sárga gömbök pompáznak ott gyöngyökből készült sárga és barack virággyűrűben. Mennyivel vidámabb így. Aztán persze terítő és alátétcserére is éppen idő volt már, s ha már lúd, legyen kövér, a kanapé párnáit is átrendeztem kicsit. Három új huzatot kapott, természetesen narancs, sárga és zöld árnyalatokban, a régieket meg egy kis gyönggyel, szalaggal kidekoráltam. Szóval, nálunk már tavasz van, ez pedig még korántsem a húsvéti dekoráció. És tudjátok, azóta mennyivel jobb itthon a hangulat!
-
Pannonhegyi Kati
Utolsó bejegyzés:
2008-09-01 13:05:00"Egy Barbie lakással kezdődött, amit nagyszüleim balatoni házának padlásszobájában rendeztem be "
-
Tarpataki Károly
Utolsó bejegyzés:
2009-01-17 22:01:00"Végtagjaim lazán lógnak ki a fotelből, mint spagettiszedőből a tésztaszálak, relaxálok. Leginkább csak bambulok, a délelőtti verőfény a hasamon landol, de fájdalmat nem érzek. "