Újra itt az ősz, újra itt a nyest. Pontosabban bizonyára itt volt már nyáron is, csak éppen nem volt, aki figyeljen rá. Feltételezem, hogy éppen ezért költözött be. Hogy megint a régi jó barátunkkal van dolgunk, egyszóval, hogy ez a tavalyi koma, akit a csapdába csalt macska üldözött el, vagy pedig egy vadonatúj delikvens, azt nem tudom, de a motozásuk nagyon hasonló. És épp annyira idegesítő hajnalban, amikor annyira kiakadok, hogy már nem is bírok visszaaludni... Így igencsak hosszúak a napok.
Ezúttal két technikával próbálkozom nyestüldözés ügyben. Az egyik a sokkolásos módszer. Na ez volt tegnap hajnalhasadtakor. A neszezés megkezdődött. Arra ébredtem, hogy a távolban, gondolom a gyerekek szobái felett jön megy valami. Először csak sertepertél, aztán egyre határozottabban közeledik. Mire a hálószobánk fölé ért – merthogy a gipszkarton álmennyezet és a tető között közlekedik- már én is lesben álltam. És amikor célba ért, én is bumm, elkezdtem teljes erővel dörömbölni a ferde falon. A férjem félálomban közölte is, hogy be fog szakadni az egész hóbelevanc, ha így folytatom. Nem sok híja volt. A nyest azonban füllel hallhatóan szívinfarktushoz közeli állapotba került, úgy megijedt. Ugrott egy nagyot és eliszkolt. Persze tudom, hogy csak ideiglenesen, de akkor is elégtétellel töltött el a dolog. Aludni persze már nem tudtam, de legalább elijesztettem.
De mit tegyünk, hogy vissza se jöjjön. Az ultrahangos nyestriasztót már kipróbáltuk és határozottan állíthatom, hogy a nyest rá se ránt. Sőt, szerintem egyenesen élvezi. Szóval pénzkidobás a javából. A kölcsönkért csapdával csak macskát tudtunk fogni – bár tavaly elrettentő példaként bejött – így hát evvel sem érdemes kísérletezni. A gazdabolt eladója legalábbis lebeszélt a kilenc ezer forintos szerkezetről, azt mondja, még sose hallott olyat, hogy evvel valaki valaha nyestet fogott volna. Marad a rádió. Azt hallottam ugyanis, hogy ha az ember feltesz és állandóan bekapcsolva hagy egy tranzisztoros rádiót, azt nagyon utálják. Annyira nem bírják az állandó zajt, hogy végül kiköltöznek. Na meg is próbálkoztunk a dologgal, csak egy nagy baj van. Ha éjszaka bekapcsolva hagyjuk a rádiót, akármilyen halkra állítjuk is a hangerőt, mi sem tudunk tőle aludni. Akkor már inkább egy kis nyest-motoszkálás hajnalban, mint pop-rock egész éjszaka! Úgyhogy most ilyen fél-megoldást alkalmazunk: napközben diszkózunk, éjjel meg reménykedünk, hátha a korábbi zene-bona emléke elveszi vendégünk kedvét a hajnali látogatástól. Ha meg nem, akkor addig ijesztegetem, amíg bele nem fárad. Persze könnyen lehet, hogy én leszek az, aki hamarabb kidől, de majd meglátjuk. A lényeg, hogy nem adom fel!