Váratlan vészes nyikorgás, fémes reccsenés, majd egy elhaló nyekk és egy meglepett jajszó. Majdnem sejre ültem, ha már éppen nem ültem volna, szemem, szám megállt a levegőben, a kezeim meg tátva maradtak. Azt szokták mondani, jobb, ha leülsz, mert olyat hallasz, vagy látsz, hogy csak na. Hát én nyújtogattam a nyakam, mint a teknősbéka nagy hirtelen, mert kedves barátunk és vendégünk minden teketória nélkül eltűnt a látókörömből, csak a füstölgő hűlt helyét láttam, a pohár meg ott maradt függve, amit az előbb a kezében tartott. Az asztal társaság is elámult egy szempillantás alatt, mindenkiben félúton megállt a lélegzet, nem akartunk hinni a szemünknek, pedig az váltig bizonygatta.
Na szóval családi, baráti összejövetelt tartottunk nálunk, szokás szerint a nagy egybeszabott design asztalunk körül, melyre amúgy nagyon büszke vagyok, hiszen magam terveztem és két dolgos kezemmel készítettem, ott történt ez a furcsa eset. Még annak idején kecses fém székeket vettünk teakfa lécezéssel, amelyeket eredetileg kültérinek gyártottak, de éppen ezzel tudtunk egy kis mediterrán könnyedséget csempészni a konyhánkba. Nem mellékes, hogy kinézetéhez képest viszonylag olcsó is volt, amit most már értek. Az egyik szemünk fénye, ez a csillogó és amúgy kényelmes gyönyörűség, az egyik alumínium székünk ölében kedves ismerősünkkel, aki éppen hátradőlni szándékozott, előzetes bejelentés nélkül megadta magát. Lábai szét mentek, mint a korcsolyázó kecskének, hát nem volt egy szép látvány.
A barátom megúszta egy ijedtséggel, de a szék az úgy maradt kiterülve, mondhatni két darabban, csak épp, hogy valamicske egyben tartotta. Részben a lábak hegesztése tört el, másrészt közvetlen mellette az anyag fáradt el, és repedt be több helyen. Méretezhették volna egy kicsit vaskosabbra is az egyes fokozottabban igénybe vett alkatrészeket, de nyilván a gyárban is spóroltak, vagy gyengébb alapanyagot kaptak. Minden esetre közel hat évet becsülettel leszolgáltak, ami egy jól megcsinált széknél bizony nem sok idő. Főleg azzal együtt, hogy lehetőség szerint időközönként használhatóra javítgattam őket, mert a többi darabnak is kezdett székrepedése lenni. A vendégek is ezeket az ülőhelyeket nyúzták a legtöbbet, és az sem igazán használt nekik, hogy néhányan próbáltak ketten is egy székre ülni. Itt már sajnos megérett a helyzet, hogy lecseréljük mindet. Nyilván valami másik székre, ezek meg szétosztásra mennek a családba, az erkélyre, meg tartaléknak, ritkább igénybevételre. A csere felvetését előmozdította az is, hogy a lécezése miatt, ami nyáron egy előnyösen szellőző dolog, télen viszont párnákat kell alkalmazni, hogy kényelmesebb és melegebb legyen. Az ülőpárnák cseréje, melyek viszonylag hamar elhasználódnak, meglepően drága mulatság. Normális, középáras, új párnák árát összeszámolva, megközelíti a székek egykori vételi árát. Szóval csere, de mire, mert hát csücsülni valamin kell, és lehetőleg kényelmesen.
A legtöbb időt ülve, a munkaasztalt leszámítva a nagy ebédlőasztal körül töltjük, a TV-t is sokszor innen nézzük, így hát nem mindegy a választás. Egy ilyen hi-tech és design beütéses konyha-étkező miliőben a székek kinézete sem mindegy, már csak a központi látványos elhelyezésük miatt sem. Meg aztán konkrét elképzeléseink vannak a székeket kinézetét, struktúráját illetően, legfőképpen nekem. Fém-fa-bőr (műbőr) kombináció, modern design, fa karfával, és széles ülőfelület, a nem cingár, jó evő vendégeinknek (és nekem). Aztán az ára sem mindegy, mert hat szék, az hat szék, tehát a középkategória alsó régióiban kell keresgélni. Az éppen megfizethető, de már jó minőség a cél, a fenti igénylista mellett. A lecke feladva, választék van töménytelen, ha beütjük a keresőbe, hogy szék. Az átlag modern ebédlőszék kategória nekünk nem igazán jó, mert többnyire magas, keskenytámlás az alapfazon, hogy minél több éhes girnyó elférjen egymás mellett, derekukhoz szorított könyékkel, hogy enni alig lehet, és hátulról meg védve legyenek a hiénák támadásától. Ha én ilyenre leülök, tíz centi innen-onnan lelóg, pedig nem vagyok dagadt, csak nagy darab. A konzervatív stílbútorszerű és fazonú tömörfa ebédlő székek pedig nagyon nehézkesek és nem is illenek ide, karfájuk is ritkán van, legfeljebb az asztalok két végére szoktak ilyet biggyeszteni, ráadásul az áruk is elborzasztó (számunkra). Mindeképpen szeretném, ha megmaradna a fémbútorok légies modernsége, de megfelelő kényelemmel, és design öszképpel, mely az asztalhoz és a konyhabútorhoz is illik. Na végre hétvégén végre ki is néztük, irodaszék kategóriában, az üzletben személyesen kipróbáltuk, jövő hétre már ígéret szerint itt is lesz. Már dörzsölgetem is a tenyerem és remélem, belátható időn belül nem lesz nálunk székrepedés.