Na, a fürdőszoba luxusát hamar megszoktuk, már csak a konyha hiányzott a boldogságunkhoz, amit azonmód el is kezdtek szerelni, amint az utolsó szaki távozott. Persze, hiszen már hetek óta vártak ránk becsomagolva a kész szekrények, csakhogy festés, burkolás előtt értelmetlen lett volna ideszállítani őket. Izgalmas dolog végignézni, hogyan áll össze az ember várva várt konyhája… Mindez rengeteg zajjal, kosszal és hideggel jár, hiszen ki-be járkálnak az asztalosok, kint fűrészelnek, bent fúrnak és így tovább. Ráadásul a szaglószerveink is komoly próbatételnek voltak kitéve, ugyanis a bútor belsejét elfelejtették a műhelyben pácolni-lakkozni, így aztán erre is a mi otthonunkban került sor. Azt nem mondom, hogy estére nem szédelegtünk a lakkszagtól, de aztán később, amikor a gardróbbelsőt szállította le és szerelte be az asztalos bácsi, kiderült, hogy lehet ez még sokkal rosszabb…  Ő ugyanis – ellentétben a konyhásokkal - nem vizes bázisú lakkot használt, hanem oldószereset, ami olyan fergetegesen büdös volt, hogy majd elájultunk hetekig. Simán, mintha kábítóztunk, szipuztunk volna, vagy ilyesmi…  Bevetettem aztán mindent, illatosítókat, levendulás-tasakokat és légfrissítőket, ventillátorral forgattam a levegőt egész nap, hogy valahogy kiszellőzzön a kis lyuk, de így is vagy egy hónapba telt.
No, de vissza a konyha témához. Leginkább Rozi élvezte a dolgot, amióta építkezünk, felújítunk, rájött, hogy egész egyszerűen imádja a felfordulást. Úgy gondolja, mindenki csakis azért jön hozzánk, hogy őt szórakoztassa és persze mellesleg folyamatosan etesse.  Ezúttal a legfőbb szórakozása az volt, hogy megpróbált egy-egy feleslegesnek ítélt takarólécet, fadarabot elcsenni rágcsáló-fának, amiért persze a fiúk kevésbé lelkesedtek és nem is sikerült. De azért játéknak nem volt utolsó. Ráment az egész nap, mire a szekrényelemek valódi konyha benyomását kezdték kelteni, ám akkor derült ki, hogy egy igen fontos dologról elfeledkeztünk: nevezetesen a fogantyúkról…  Nosza gyorsan elő a katalógust, gyorsan megrendelni őket – egy  antik réz, kerámiabetéteset választottam, ami egyszerű, régies, mégis mai hangulatú – aztán megint a várakozás. Ugyanis még egy hét kellett hozzá, hogy megérkezzen, illetve, hogy elkészüljön a hűtőszekrény elszabott és újragyártott ajtaja, egy felsőszekrény fabetét-része, illetve mindaz, ami még lemaradt. Nem egyszerű fogantyú nélkül ajtókat nyitni, fiókokat kihúzogatni, sőt mondhatni körömtépő feladat, ám annál nagyobb volt az öröm, amikor végre felkerültek a fogantyúk. És minden fiókkihúzásnál, ajtónyitásnál újra és újra örültem neki, hogy mennyivel könnyebb így. Hogy milyen kényelmes!  No látjátok, ha azonnal felkerülnek a fogantyúk, soha nem tudom meg, mekkora áldás a jelenlétük. Lehet, hogy ezt más dolgokkal is érdemes lenne kipróbálni. Hogy jobban tudjuk értékelni az élet apró örömeit…
Ráadásul a konyha végül nagyon szép lett. Kényelmesek a nagy fiókok, hogy nem kell hasalva keresgélni bennük az edényeket, a nagyobb mosogatótálca is király, hogy a mindent – kutyatápot, gépeket , sütőket elnyelő sarokelemről ne is beszéljek. Egyszóval végre megnyugodtam. Főzni újra lehet nálunk, most már egyedül csak a nappali falfülkéibe kerülő bútorokra kell várni, de azt már fél lábon is kibírjuk…