Vízszínűre hangolva

Ami színeket illeti, a falakon kötelező a halvány pasztell, illetve a fehér bármilyen árnyalata a hófehértől a tört- illetve csontfehérig. Egy felületen belül nyugodtan variálhatunk kétféle tónussal, de ha vesszük bátorságot és színátmenetet készítünk, egészen különleges látványt érhetünk el. A kékek közül a halványtól a világos türkizig szinte bármelyik árnyalat jó lesz falra, de a nagyon erős középkékkel és a sötétekkel bánjunk csínján. Ezeket hagyjuk inkább dekorációnak.
Készíthetünk például világoskék alapra egy sötétebb keretet, ide kerülhet a kanapé vagy az íróasztal. Ezzel mintegy szimbolikusan kijelöljük, elkülönítjük a beszélgető vagy a dolgozó sarkot.
A textíliák árnyalatait igazítsuk a nagy felületek színéhez. Ha a fal fehér, szinte bármilyen kék szőnyegről, kárpitról, függönyről vagy párnahuzatról szó lehet. Minél hangsúlyosabb kék a háttér a szövetek legyenek annál halványabbak. Ezzel a kontraszttal felhívhatjuk a figyelmet a legkülönlegesebb részletekre, vagy mintákra.
Válogassunk a kékszínű kiegészítők közül: vázák, tálak, lámpaernyők, gyertyák pompázhatnak kékben.
Arra pedig ne gondoljunk, hogy túlságosan rideg lesz a hatás. Ha
ettől tartunk, egy kevés barnával, élénk pirossal fűtsük fel a látványt. A barna padló, vagy burkolat egyébként is jól ellensúlyozza a kéket.

katalógusok
Lakberendezés, dekoráció
- design |
- hálószoba |
- kiegészítők |
- konyha |
- ágybetétek |
- antikvitás |
- bútor |
- bútorgyártás |
- bútortervezés |
- fürdőszobabútor és -felszerelés |
- konyhabútor |
- konyhafelszerelés |
- kovácsoltvas bútorok |
- lakásdekoráció |
- lakásfelszerelés |
- lakáskiegészítők |
- lakberendezés |
- lámpák |
- matracok |
- tapéta |
- világítástechika-felszerelés |
Tervezés
Kert
- kert |
- kertépítés |
- kertibútorok |
Technológia
- fürdőszoba |
- jacuzzi |
- szauna |
- ablak |
- ajtó |
- árnyékolás |
- barkácsáruházak |
- fűtéstechnika |
- garázskapu |
- kapuk |
- kaputelefonok |
- klíma |
- nyílászáró |
- szauna |
Építés, felújítás
- nyílászáró |
- ablak |
- ajtó |
- antikvitás |
- barkácsáruházak |
- burkolat |
- burkolatkő |
- csempe |
- építkezés |
- építőanyag |
- épületszobrászat |
- faipari termékek |
- festék |
- gerendaház |
- nyílászáró |
Állatok, növények
szakértőink
-
Hogyan tegyem világosabbá otthonomat?
K: Kedves Borbála! Nemrégiben örököltem egy 32 nm2-es lakást. Szoba-konyha egyben, fürdőszoba...
Sarolta - 2011. december 28. -
Milyen színű csempe illik a fehér falhoz és sárga garnitúrához?
K: Kedves Marcsi! Hófehér falhoz és egy sárga ülőgarnitúrához milyen színű csempét...
Tücsike - 2012. január 20. -
Hol kapok fémre nyomott fotókat?
K: Kedves Marcsi! A januári számban a Szemléletváltás című cikkben láttam azokat a fémre (?)...
Ágnes - 2012. január 26. -
Milyen színű legyen a fal és a laminált padló a hálószobában?
K: Kedves Marcsi! Hálószobánk fenyőből van berendezve. Az lenne a kérdésem, milyen színűre...
vali - 2012. január 25.
ajánló
-
Stílusos porszívó
Nem csak egy menő autó, telefon, formatervezett bútordarab vagy divatos, trendi cipő képes annyira rabul ejteni az érzékeinket, hogy...
-
Mitől penészedik a házunk?
Üdvözlöm! Minden télen benedvesedik, penészesedik a házunk. Ősszel vásároltunk új cirkót, ami jobban fűt, de azóta még...
-
Hogyan tudnánk olcsón szigetelni a vályogházunk falát?
Szeretném megkérdezni hogyan tudnánk olcsón szigetelni a vályog házunk északi oldalát, nagyon hideg, vizes és ezáltal penészes...
Het tippje
Stílusos porszívó
Nem csak egy menő autó, telefon, formatervezett bútordarab vagy divatos, trendi cipő képes annyira rabul ejteni az érzékeinket, hogy már az is boldogsággal tölt el, ha ránézhetünk vagy hozzáérhetünk. Megtörténhet ez egy porszívóval is. »
heti hírlevél
Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?
