Rendezkedj be angolszász módra!
nézd meg ezt is!
-
Cikkek
-
Szakértőink írtak erről...
-
Blogbejegyzések

Színek, minták, hangulatok
Az angolszász lakberendezésnek alapvetően két irányzata létezik. Az egyik a kifejezetten sötét színeket alkalmazó, inkább férfiasabb, ódonabb hangulatú vonal, kedvelt tónusai a bordó, rozsdabarna, vörös, mustársárga, és a sötétzöld.

A másik, inkább nőies vonal ennek pont az ellentettje, nagyon finom, világos pasztellszíneket használ, mint a krémszín, az elefántcsont, a jégkék és a halványzöld, de kedveli a drappot, a füstszínt, az aranyat és a rózsaszínt sem veti meg.

A stílus általános jellemzője, hogy meglehetősen sok bútort használ, egyes lakóterei kifejezetten túlzsúfoltak, és ezáltal sötétek is lehetnek, mint például jellemzően a dolgozószoba, amelynek középpontjában a méretes, bőrrel borított íróasztal áll, rajta a zöld burájú bankárlámpával.

Kedveli továbbá a gazdagon függönyözött ablakokat, az ablakbeugrókban párnázott kényelmes kis kucorgó szegleteket. Legfontosabb lakóhelyiség itt is a nappali, ami a vendégvárás helyszíne, ahol a népes nagycsalád mindegyike számára jut elegendő hely. A fapadlót díszes szőnyegek borítják, a falakon gyakori a vertikális csíkozású tapéta, sok esetben a falat derékmagasságig faburkolat fedheti. Mintázatban találkozhatunk még apró vagy nagyobb kockással, romantikus virágornamentikával, a festményeken előjönnek a vadászjelenetek és vadászkutyák képei, kis szobrocskák, ékszertartó ládikók, ónból készült dísztárgyak sorakozhatnak a vaskos komódok tetején.

A konyhában gyakori a főzősziget, melynek átellenes végében reggelizőpult is található magas székekkel. A rézedények a plafonról lelógva dekoratív színfoltként is beragyogják a teret. A nyitott tálalószekrény tipikus angolszász bútordarab.

A fürdőszobai mosdóknál és a konyhai, mosogatóknál nem a modern keverőcsaptelepes megoldást, hanem a hagyományos külön meleg, külön hideg csapkerekes változatot használják.
Kissé szabadosabb, lazább válfaja az angolszász stílusnak a túlnyomórészt az USA északi államaiban, New England kertvárosi kerületeinek viktoriánus családi házaiban alkalmazott, és inkább a nőies, világos színeket használó irányzathoz közeli vonal.
A stílus alapvető jellemzői
+ Történelmi korokba nyúl vissza
+ Térigénye jelentős
+ Hagyománytisztelet
+ Kényelmes karosszékek és fotelek
+ Méretes, nehéz bútorok
+ Díszes tapéták
katalógusok
Lakberendezés, dekoráció
- design |
- hálószoba |
- kiegészítők |
- konyha |
- ágybetétek |
- antikvitás |
- bútor |
- bútorgyártás |
- bútortervezés |
- fürdőszobabútor és -felszerelés |
- konyhabútor |
- konyhafelszerelés |
- kovácsoltvas bútorok |
- lakásdekoráció |
- lakásfelszerelés |
- lakáskiegészítők |
- lakberendezés |
- lámpák |
- matracok |
- tapéta |
- világítástechika-felszerelés |
Tervezés
Kert
- kert |
- kertépítés |
- kertibútorok |
Technológia
- fürdőszoba |
- jacuzzi |
- szauna |
- ablak |
- ajtó |
- árnyékolás |
- barkácsáruházak |
- fűtéstechnika |
- garázskapu |
- kapuk |
- kaputelefonok |
- klíma |
- nyílászáró |
- szauna |
Építés, felújítás
- nyílászáró |
- ablak |
- ajtó |
- antikvitás |
- barkácsáruházak |
- burkolat |
- burkolatkő |
- csempe |
- építkezés |
- építőanyag |
- épületszobrászat |
- faipari termékek |
- festék |
- gerendaház |
- nyílászáró |
Állatok, növények
szakértőink
-
Milyen padló, ágy takaró és függöny illik a lime zöldhöz?
K: Kedves Borbála, szeretném megtudni, hogy a lime zöldhöz illik-e a sötét barna laminált...
ágnes - 2012. május 09. -
Hogyan tegyem hangulatossá a szobámat?
K: Kedves Borbála! Hogyan tehetném jobbá a szobámat, ami nagyon kicsi, kb. 9 négyzetméter, és...
Eszter - 2012. május 07. -
Milyen színűre fessük a falakat?
K: Kedves Marcsi! A nappalink tágas és világos. A szekrénysor éger színű, a kanapé...
Kriszti - 2012. Április 17. -
Milyen színű legyen a falam?
K: Kedves Marcsi! A kérdésem az lenne, hogy milyen színű legyen a falam, ha a bútorom mézes...
picur - 2012. Április 17.
ajánló
-
A legújabb beépíthető háztartási gépek
A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket....
-
Tetőtér, a legjobb hely a lakásban
A tetőtér beépítésével szeparálható a magánszféra. Berendezhetjük napos, mindentől távol eső búvóhelyünket a tetőtér...
-
Látványos és gyors lakásfelújítás
Ha otthonunkra már nagyon ráférne egy alapos felújítás, de nincs időnk és anyagi lehetőségeink is korlátozottak, akkor...
Het tippje
A legújabb beépíthető háztartási gépek
A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket. Az új modellek azoknak készültek, akik inkább a családjukkal és barátaikkal szeretnék tölteni az idejüket, nem a házimunkával. »
heti hírlevél
Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?
