A takarékos falfűtés

Már az ókorban felfedezték a felületfűtésben rejlő kedvező lehetőségeket, a padlófűtést is több mint kétezer éve alkalmazzák. A falfűtés azonban még ennél a fűtésnél is olcsóbb és hatékonyabb.
Korszerű, takarékos és kényelmes
Amikor a nap átmelegíti a falakat, magunk is tapasztalhatjuk a falak hőtároló képességét és a belőlük áramló meleget, ráadásul ezt a valóságosnál magasabb hőmérsékletűnek érezzük. Ugyanezen az elven működik a falfűtés is. Nem kell magasabbra állítanunk a hőfok szabályozót, mint 20 fok és mégis kellemesnek, 23 fokosnak érezzük a belső hőmérsékletet. A falba épített csövekben keringő vizet jóval kevesebb energia felhasználásával melegíthetjük fel, így a számlánkon jelentkező összeg lényegesen alacsonyabb lesz.  Fontos tudni, hogy a keringetett víz hőmérséklete mindössze 30-40 Celsius fok. Nagy előnye még a falfűtésnek, hogy a rendszer felfűtési ideje rövid, és ha a vakolat nem túl vastag, a kisugárzó hő rögtön kellemes meleget varázsol a helyiségekbe. A falfűtés a hagyományos rendszerekkel szemben, akár 20 százaléknyi energia megtakarítást is jelenthet.
A falfűtés biztonságos. A falba rejtett csövek nem igényelnek különösebb védelmet, csak a furatok kialakítására és a szögek beverésére kell jobban figyelni. Létezik már olyan hőérzékeny fólia is, melynek segítségével a falon kirajzolódik, láthatóvá válik, hol húzódnak a csövek, így azok sérülései elkerülhetők és a bútorok, műszaki berendezések elhelyezése is könnyebb. Falfűtésnél nincs szükség drágább, speciális vakolatra sem. Csupán egy jobb hatásfokú, kondenzációs kazánt válasszunk, de ha hagyományos kazánunk van, a rendszer kiépítésénél az sem okozhat gondot.
A falfűtés további előnyei közé tartozik, hogy esztétikus és kényelmes, hiszen a fűtőtestek nem foglalnak el helyet a lakótérből. Nem elhanyagolható az egészségesre gyakorolt hatása: a padlófűtéssel ellentétben kevésbé keringeti a légtérben a port. Megakadályozza a pára lecsapódását is, így a penésznek esélye sincs.
A falfűtés nyáron hűtésre is használható. Ennek előnye, hogy huzat nélkül hűti a lakóteret. Ha fűtés és hűtés üzemmódban egyaránt szeretnénk működtetni, akkor a kombinált megoldás bekerülési költségei magasabbak, mint csak a fűtés rendszer költségei, de alacsonyabbak, mint a klasszikus fűtés és légkondicionáló berendezések együtt.



A falfűtés elhelyezése
A falfűtés lényege, hogy a szabad falfelületre, a vakolat alá kis átmérőjű, műanyag csövet szerelnek, majd ebben a csőben fűtésnél meleg vizet, hűtésnél hideg vizet áramoltatnak. Ettől a meleg víztől a falfelület átmelegszik, illetve a hidegtől lehűl, és fűti, vagy hűti a helyiséget. Elsősorban a helyiség külső falainak belső felületét érdemes csővezetékkel ellátni, és csak ezután a belső falakét, a külső tértől elhatároló felületek hideg, illetve nyáron a hő sugárzásának megszüntetésére.
A legújabb falfűtő rendszereket panelekből építik. A falfűtő panel egyaránt megfelelő az új építésű, illetve felújításra váró épületek, lakások fűtéséhez. A falfűtés gyorsan szabályozható, mert a hagyományos fűtési rendszerekéhez képest, ennek a rendszernek a kis belső átmérőjű csőrendszerében lényegesen kevesebb meleg víz cirkulál - a lapradiátoros rendszernek kb. 70%-a -, ezért a felfűtési időszak rendkívül rövid. A sugárzó hőt gyorsan érzékelhetjük a vékony gipszkartonnal fedett fűtőcsövek felől.

szakértőink

további kérdések

ajánló

további cikkek

magazin

2012. Május

2012. Május

Hirdetés

Het tippje

A legújabb beépíthető háztartási gépek

A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket. Az új modellek azoknak készültek, akik inkább a családjukkal és barátaikkal szeretnék tölteni az idejüket, nem a házimunkával. »

heti hírlevél

Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?