hirdetés
hirdetés
hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Megvan az idei Év Háza!

Hagyományosan az Építészet Világnapja nyitóeseménye volt az „Év háza” pályázat ünnepélyes díjátadója, ahol a fődíjat idén Dénes György építész vehette át a tervei alapján Balatonhenyén felújított lakóépületért. A fődíj mellett öt különdíj is gazdára talált az Építészek Házában, a Baumit főtámogatásával megrendezett eseményen.  

„Ebből az intenzív és túlzó ingerkörnyezetből (elektronikus világ, környezet, reklámok, divat) még mindig kiemelkednek az építészeti alkotások, melyek így fokozottan hatnak ránk, éppen ezért azok megalkotásának felelőssége is növekszik." – mondta el Szoják Balázs építész, a díj kurátora.

Idén újabb 24 épület került az Év háza pályázat évről évre változó összetételű elismert szakemberekből álló zsűrijének asztalára. A pályázat a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Városfejlesztők Országos Szervezete Egyesület védnökségével került kiírása.

Az itt látható épületeknél fő szempontként megjelenik az energiahatékonyság, a kreatív homlokzatkísérlet, a hagyomány tisztelete és az új anyagok alkalmazása modern felületeken egyaránt. Ez mind-mind feladat a mi számunkra is” – mondta el Nagymányoki Cintia, a főtámogató Baumit Kft. marketing vezetője.

Az 500 000 forinttal járó Év háza fődíjat Szoják Balázs, építész, az Év háza pályázat kurátora és Dévényi Sándor, a zsűri elnöke és a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke adta át Dénes Györgynek, a Balatonhenyén felújított lakóházért.

„Az elhasználódott, felismerhetetlenségig átalakított falusi ház telepítésében, tömegalakításában rejlő lehetőségeket kihasználva valósult meg az épület átalakítása. Növekmény mindössze a pince fölötti épületrész, a padlás kubaturájának integrálása és a légies tornác. A tervező tisztelettel kezeli az épített örökség értékeit, de a kötöttségeken belül merészen alakítja a mai kor igényeinek megfelelően az épületet, megteremtve ezzel a régi és az új egyensúlyát. Homlokzatképzése, a belső terek alakítása és berendezése példaértékű, kiváló példája a „megtartva megújítás” gondolatiságának.” – mondta méltató beszédében az idén legjobbnak ítélt házról Dévényi Sándor DLA, a zsűri elnöke.

5 épület tervezője kapott különdíjat

A Magyar Építész Kamara különdíját Dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnökétől Hőnich Richárd DLA vehette át soproni családi házának tervezéséért.

A Magyar Építőművészek Szövetsége különdíját pedig Krizsán András DLA, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke Papp Lászlónak adta át, egy Kapuváron található családi ház tervezéséért.

A Hella Árnyékolástechnikai Kft. Esztétika különdíját Bognár Zsuzsanna adta át Kovács Csabának, egy budapesti család ház felújításáért.

A Xella Magyarország Kft. Környezetbarát ház különdíját Kiss Gábor, a Xella Magyarország Kft. kereskedelmi igazgatója adta át Minusplus Generáltervező Kft. három munkatársának, Alexa Zsoltnak, Rabb Donátnak és Schreck Ákosnak, egy Leányfalun található nyaraló tervezéséért.

Az Internorm Ablak Kft. különdíját Monostori Gábor, az Internorm Ablak Kft. műszaki vezetője adta át a Benczúr Lászlónak, egy budapesti családi ház tervezéséért.

Minden évben neves zsűri dönt

A pályázat filozófiája, hogy minden évben olyan építészek választhatják ki az Év házát, akiket a magyar társadalom és építész-társadalom elismer. Éppen ezért a szakmai szervezetek elnökei és az állandó zsűritagok mellé minden évben meghívást kapnak Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek is. 2017-ben a 2016-ban Ybl Miklós-díjat kapott építészek vettek részt a zsűriben, ezáltal is emelve a pályázat színvonalát.

A zsűri elnöke idén negyedik alkalommal Dévényi Sándor DLA építész, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke. Társelnökök Dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke, Krizsán András DLA, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke és Szoják Balázs építész, az Év háza díj kurátora voltak. Az zsűri tagjai Tóth Balázs, építész az ÉMI Nonprofit Kft. szakértője, valamint Dr. Tóth Elek, a BME egyetemi docense, illetve a 2016-ban Ybl Miklós-díjat kapott építészek, Lantay Attila, Székesfehérvár város főépítésze és Viszlai József, Pro Architektúra díjas építész, Miskolc város egykori főépítésze.

A pályázat támogatói a Hella Árnyékolástechnika Kft., a Xella Magyarország Kft. és az Internorm Ablak Kft., amely cégek támogatói különdíjat is felajánlottak.

CÍMKÉK:


hirdetés
Legnépszerűbb témák
Stílusos otthonok
Stílusos előszobák, közlekedők
Amikor a vendégek belépnek otthonunkba, először az előszobát pillantják meg. Ha szeretnénk jó benyomást kelteni, érdemes a berendezésére nagyobb ...

Dekor
Gyűjtőszenvedély: Benedict Winterrel beszélgettünk
Műkincsek, aukciók: egyeseknek hobbi, másoknak kiváltság. Benedict Winter maga is a szép tárgyak szerelmese, aki a Christie's aukciósház Privát ...

Inspiráló helyiségek
Virágos rét tálalva: Halmos Monikával beszélgettünk
Andersen egyik meséjében a virágok bált rendeztek, rózsalányok keringőztek jácintifjakkal. Ilyennek képzeltük Halmos Monika, a Rózsakunyhó ...

hirdetés


EZT IS Ajánljuk
Stílusos otthonok
Tökéletes harmónia egy budapesti otthonban
Visszafogott színek, kecses bútorok menő mintákkal párosítva. Nézz be ebbe a csodás Váci utcai lakásba!

Praktikus ötletek
Tiszta vizet otthonra
Vízre nem csupán a mindennapi életünk, hanem az egészségünk miatt is szükségünk van. Testünk 70%-a víz, ezért fontos, hogy mindig tiszta vízhez ...

Inspiráló helyiségek
Hajón lakni jó
Vízben gazdag városok lakóinak kedvelt otthona, itthon azonban nem ez a műfaj fogja megmozgatni az ingatlanpiacot. Már csak azért sem, mert a magyar ...








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2024 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek