hirdetés
hirdetés
hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Egy kis hazai thai

Amikor útra kelünk és csodás tájakon járunk, mindannyiunkban megszületik a vágy, hogy egy pici szeletét hazahozzuk a felfedezett országoknak. Úgy gondoljuk, amikor majd ránézünk ezekre a tárgyakra, mindig eszünkbe jutnak az ott szerzett élmények. Van, aki hűtőmágnest, képeslapot, vagy valamilyen jellemző apróságot vesz a lakásába. Gabi többször is járt Thaiföldön, és annyira beleszeretett, hogy az egész otthonát ázsiai stílusban rendezte be.
A tulajdonos hat évvel ezelőtt járt először Thaiföldön, és azóta évről évre visszatér a januári hidegből a trópusi melegbe. Szereti az ország hangulatát, az emberek kedvességét, és bár azt mondja, egészen más ott az élet, mégis mindig visszahúzza a szíve.



BÚTOROK TÖBB EZER KILOMÉTERRŐL
„A terasz számomra nagyon fontos szempont volt – kezdi Gabi. – Egy belvárosi, körgangos házból jöttem, ahol gyönyörű japánkert is volt. Szeretem magam növényekkel körülvenni, ez a lakás ehhez ideálisnak tűnt. Ezért az első dolgom az volt, hogy a kültéri részt berendezzem.” Fölkeresett hát egy olyan üzletet, ahol ázsiai stílusú, kertbe, teraszra szánt bútorokat árulnak. Kényelmes garnitúra, bárpult, kellemes lounge hangulat szerepelt álmaiban, ám az árajánlat hamar lehűtötte, hétszámjegyű volt a végösszeg. S mivel közeledett az újabb thaiföldi utazás időpontja, úgy döntött, inkább szerencsét próbál, ezeket a dolgokat megkísérli kint beszerezni, hiszen tudta jól, Ázsiában olcsóbban hozzájuthat a berendezéshez.
Gabinak azonban újabb feladvánnyal kellett szembenéznie; milyen konyha illik a thai stílushoz? „A konyhabútort egy katalógusban fedeztem fel, úgy gondoltam, hogy a barna, fényes felület remekül fog illeni a többi fabútor hoz, a világos bútorlapok pedig fehér padlóval harmonizálnának.”



MINDEN KÉZNÉL VAN
Gabi számára a konyha egyébként nem kirakat; nagyon szeret főzni, szerettei pedig örömmel tesztelik a finomabbnál finomabb ételeket. „Gyakran előfordul, hogy úgy szerveznek bulit a barátaim az én lakásomba, hogy nem is tudok róla – mondja nevetve. – Ezért mindig van itthon annyi hozzávaló, hogy gond nélkül összeüssek valami vacsorát egy kisebb társaságnak. Lényeges, hogy a konyhámban minden kézre álljon. A szekrény telis-tele van okos és esztétikus megoldásokkal. A szigetben például elrejtettünk egy kisebb fiókot, elég kihúznom és minden fűszer ott található. Természetesen thai ízesítők is, bár itthon ritkán főzök keleti ételeket.” Vendéglátónk igyekezett letisztult megoldásokat alkalmazni.



ABLAKBÓL A VILÁG
Házigazdánk kiválasztotta és megrendelte a bútorokat Thaiföldön, a konyha is megvolt, mégis úgy érezte, a lakás teljes arculatához szüksége van szakember segítségére. A megoldás egy véletlen találkozáson és a járólapokon múlott.
„Folyamatosan a fejemben volt, hogy megkérem Kakas Zsuzsi belsőépítész barátnőmet, tervezze meg a lakást, aztán egyszer végre összefutottunk az egyik kávézóban. Azonnal megragadtam az alkalmat, és invitáltam, jöjjön el, nézze meg a még burkolásra, festésre váró otthonomat. Akkor tudtam, hogy Zsuzsi tökéletes választás, amikor fehér, 60x60-as járólapokat javasolt. Addig erről mindenki le akart beszélni, miközben én magam is erre vágytam.
A teraszt egyébként szinte egész évben használja, amíg az időjárás engedi, Gabi akár egy takaróba burkolózva is a süppedős sarokgarnitúrán olvas. Itt kapott helyet egy gyönyörű faragott házikó is Thaiföldről, az ún. szellemház.



A BÉKE SZIGETE
Szinte hihetetlen, hogy egy olyan törékeny lány, mint Gabi, aki ráadásul munkájában a realitások talaján áll, képes volt burkolni, fúrni-faragni, hogy otthonában minden olyan legyen, ahogyan azt megálmodta.
Az épített fürdőszobaszekrényt például az egyik barátnőjével burkolták le mozaikkal, a fugázást is ők végezték, sőt a fémfogantyúkat is ők szerelték fel. „Több olyan tárgyam van, amely ebben a lakásban foglalta el méltó helyét. A hálószobában látható táblakép például egy éven át tekercsben pihent. Úgy gondolom, gyönyörűen mutat, főleg, hogy a padló laminált burkolata felfut a falra, és erre szereltem fel.”



„Amióta itt lakom, új szokásaim lettek. Például minden nap, amikor hazaérek a munkából, meggyújtom az ösz szes gyertyát a lakásban, és leülök néhány percre, hogy lecsendesedjen a bensőm. Nekem ez a béke szigete!”

Ha többet olvasnál Gabi otthonáról, lapozd fel az Otthon januári számát.

Ványik Dóra cikkéből
Fotó: Darabos György
Styling: Rövid Zsuzsi

hirdetés
Legnépszerűbb témák
Stílusos otthonok
Stílusos előszobák, közlekedők
Amikor a vendégek belépnek otthonunkba, először az előszobát pillantják meg. Ha szeretnénk jó benyomást kelteni, érdemes a berendezésére nagyobb ...

Dekor
Gyűjtőszenvedély: Benedict Winterrel beszélgettünk
Műkincsek, aukciók: egyeseknek hobbi, másoknak kiváltság. Benedict Winter maga is a szép tárgyak szerelmese, aki a Christie's aukciósház Privát ...

Inspiráló helyiségek
Virágos rét tálalva: Halmos Monikával beszélgettünk
Andersen egyik meséjében a virágok bált rendeztek, rózsalányok keringőztek jácintifjakkal. Ilyennek képzeltük Halmos Monika, a Rózsakunyhó ...

hirdetés


EZT IS Ajánljuk
Inspiráló helyiségek
Vidéki hangulat a nagyvárosban
Ha egy otthon ennyire egyben van, két dolog biztos. Az egyik, hogy tulajdonosa kiforrott egyéniség, a másik, hogy sikerült megtalálnia a maga számára ...

Inspiráló helyiségek
A hétköznapok ünnepélye
Ha lakást keresünk, többnyire jobban örülünk egy szépen felújított otthonnak, amelybe egy gyors tisztasági festés után máris be lehet költözni. Nagy ...

Inspiráló helyiségek
Esti fények a kertben
A kert vagy a terasz ilyenkor nyáron a második nappalinkká változik. Figyeljük csak meg, naplemente után kertünk új arcát mutatja. A fény és az ...








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2024 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek