Belvárosi elegancia


Bárhogy is van, a szívem Párizsban dobog igazán – a Champs-Élysées-n sétálva, a Pont Neuf kandelábereit csodálva, no meg a házak míves erkélyrácsait és osztott ablakait nézegetve. Minden pillanat hozhat ajándékot. Ugyanezt éreztem, amikor a Pesti Broadway egyik bérházának lakásába lépve hevesen kezdett kalapálni a szívem.

Eszembe jutott a Rue Martin kis szállodája, amelyben laktunk, és a szemközti ház kétszintes lakásai, ahová át lehetett látni. Igazi francia otthonok voltak hatalmas ablakokkal, berendezésüket könnyed elegancia jellemezte, akárcsak Laura és Benjamin otthonát. A fiatal pár éveken át a szerelem városában élt, és mikor visszatértek Budapestre, olyan enteriőrre vágytak, amilyen párizsi otthonukban is volt. Ragaszkodtak a belvároshoz és ahhoz is, hogy a legfelső szinten legyen a lakás, amelyben megvalósíthatják álmaikat. Szerencséjükre viszonylag rövid keresgélés után rátaláltak egy kétszintes, százhuszonöt négyzetméteres lakásra, egy hangulatos bérház negyedik emeleti tetőterében.



A kétszintes lakás alsó részét az előszoba, a belőle nyíló nappali, a vele egyazon térben lévő étkező, valamint egy konyha foglalja el. Egyszerűségre, a természetes anyagok használatára és a minőségre törekedtek a színek és anyagok kiválasztásánál. A konyha alapterületéből vettek el pár négyzetmétert a kellemes terű előszoba kialakításához, így egy keskeny, hosszúkás helyiséget kaptak. Felújították az eredeti parkettát az előszobában és az étkezőben, elefántcsont színűre festették a falakat, ami hófehér stukkóval és mennyezettel társítva finoman előkelővé teszi a teret.



Az erős kontrasztnak köszönhetően látványos részei az étkezőnek a sötétszürke képek, melyek mintázatában a világos fal és a nappali kanapéjának színe köszön vissza. Franciás, kerámiabetétes rézfogantyúk díszítik a saját tervezésű konyhabútor igényesen maratott ajtóit. Alapvetően a konyhában is a természetes anyagok használatára törekedtek.



EGYSZERŰEN ÉS KÖNNYEDÉN
A lakás felső, tetőtéri szintjén kapott helyet a hálószoba, a jövendőbeli gyerekek szobája és a nagy családi fürdőszoba. Egységesen gyapjú padlószőnyeggel borították a szobák padlózatát, ami nem csupán érzetre, de látszatra is meleg, bensőséges hatást kelt. Akár a lakás többi részét, a fürdőszobát is az egyszerűség, a természetes anyagok és a választékosság jellemzi.



A dupla mosdót magába foglaló, épített fürdőszobabútor fényes anyagában, formavilágá¬ban és porcelánfogantyúiban is visszaköszön a konyha bútorzata, ami egyazon mester keze munkáját dicséri.



PIHENTETŐ KÉNYELEM
A nappaliból gyönyörűen felújított, kétszárnyú ajtóval nyílik a dolgozószoba, ami a ház asszonyának birodalma. Benjamin ötlete alapján a tizenhét négyzetméter alapterületű, keskeny, hosszú szobát úgy rendezték be, hogy az ne csupán dolgozószobaként, hanem vendégszobaként is funkcionáljon, ha épp szükség van rá.

D. Koronyi Ágnes cikkéből
Fotó: Vikman András
Styling: Matisz Alíz, Muhly Angelika

Ha többet olvasnál Laura és Benjamin otthonáról, keresd a folytatást a novemberi Otthonban.

EZT IS NÉZD MEG!


A kék ég ígérete
A reménytelenül hosszú tél után szívderítő látvány a tavaszi égbolt tiszta kékje,...
Nemess Tímea
FÜRDŐSZOBA SZAKTANÁCSADÓ
Torma Beatrix
ENTERIŐRSTYLIST
Milyen szín illik még a bordó és piros pároshoz?
Kedves Beatrix! A lakásom piros, bordó, sötétbarna színeit szeretném vidámabbá tenni,...
Ízlés szerint
Végy egy jó alapot, néhány hozzáértő segítőt és kreatív családtagot, majd biztos...
A tükör és a szék találkozása
Előszobába való az a bútor, ami egyszerre oldja meg a tükör és a szék problémáját,...

TPL_BEEZ2_ADDITIONAL_INFORMATION