Pillanatfelvétel


Ha valaki enteriőrtervezőként dolgozik, természetes, hogy az otthonában is megjeleníti a rá jellemző stílusjegyeket. Ugyanakkor a kreativitás nehezen tűri az állandóságot, éppen ezért időről időre megújul és átalakul – Petráék otthona is ilyen.

otthon, tetőtér, tetőterasz, loft lakás

A régiségüzleteiről híres Falk Miksa utca egyike a belváros élettel teli, mégis csendes, meghitt helyszíneinek. A hatodik emeleti lakásba reggeltől estig besüt a nap, az ablakokból rálátni az utcára, a háztetőkre – igazán párizsias a hangulat. Nikoletti Petráék otthona kalandos körülmények között született meg itt néhány évvel ezelőtt.

Amikor megismerkedtek, Dani, a férj már egy éve élt az ötödik, akkor még legfelső emeleten található, kétszobás lakásban, egy félbehagyott tetőtér-beépítés közepén. A beruházó cég csődje miatt hónapok óta álltak a munkálatok, ezért a vállalkozó kedvű fiatalok azt tervezték, hogy átveszik a több lakás építésére kiterjedő projektet, ami egyúttal a legnagyobb lakás megtartását is jelentette.


Mire mindez valóban megtörtént, már közösen tervezték a jövőt. A térszervezési és lakberendezési tervek teljes egészében kettejük elképzelései szerint alakultak – majd, mikor Petra várandós lett, már a család igényeivel kalkuláltak. Szerencsés helyzetben voltak, hiszen a tervezéshez nem kellett szakembert keresniük, ráadásul a nulláról, teljesen magukra szabva kezdhették meg az átalakítást.

Szöveg, styling: B. Tier Noémi

Fotó: Kerekes Kata

A teljes cikk az OTTHON magazin júliusi lapszámában olvasható.

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal:
Nyomtatás

EZT IS NÉZD MEG!


Toszkán életérzés az új OTTHON magazinnal
Júniusban az OTTHON magazinnal a nyárra hangolunk. Utazásra hívunk a toszkán vidékre,...
Kamarás Borbála
Festés a tetőtérben
Kedves Borbála! Családi házban, de a tetőtérben lakunk. Az idei évben festetni szeretnénk...
Kamarás Borbála
Beépíteném a tetőteret
Kedves Borbála! A tetőteret szeretnénk beépíteni, de nem tudjuk, hogyan kezdjünk...
Lakás üveg hálófülkével
Ez a 45 négyzetméteres kompakt kis lakás Kijev központjában található, belsőépítésze...
Modern ház lélegzetelállító kerttel
Világos, tágas, egyszerű és nagyon modern ez a Bangkokban található ház. A város...