Keleti szellem, nyugati forma

Miután az ember évekig élt a földkerekség túlsó felén, egy számára vonzó, egzotikus környezetben, természetes, hogy e másik világnak az emlékeit szívesen látja viszont otthonában. Ha pedig az illető éppen első, önálló lakásának kialakításába vág bele, eme tapasztalatoknak különösen nagy jelentősége lehet.

Házigazdáink, a fiatal thai-amerikai orvos házaspár, hosszú éveket töltöttek az Egyesült Államokban. Miután amerikai feleségével hazatértek Thaiföldre, egy tradicionális lakóházat vásároltak, melyben az évszázados helyi hagyományokat ötvözték a nyugati tárgykultúrával.

Egy thai ház önmagában felér egy kisebb településsel: külön útja, tere, parkja, belső udvara van, fő- és melléképületből áll, híd, templom és tó tartozik hozzá. Lakóinak és a vendégeknek nemcsak a családi, baráti együttlétekhez jut elegendő hely, hanem a zavartalan alváshoz, olvasáshoz, meditáláshoz is.

Vendéglátóink háza hűen követi e vidék íratlan szabályait. A thaiföldi lakóházak nélkülözhetetlen része a facölöpökön álló, az épületet körül vevő balkon, mely mindig mélyen a kertek fölé nyúlik. A konyha – ahogy ez errefelé szokás – egy melléképületben található, hogy a gőzök és illatok ne zavarják a lakókat és a vendégeket. A főzés kevésbé, míg az étkezés nagyon is társasági esemény. Ezért az étkező tekintélyes részt foglal el a nappaliból, és azzal együtt a ház centrumában áll.

A lakóhelyiségek berendezésénél a természetes anyagok kapták a legnagyobb szerepet. A nappali padlóját, falait és mennyezetét is teakfával burkolták, majd selyemfényűre polírozták. Ez a natúr háttér a lehetőségek egész tárházát kínálta, amiből a fiatal pár a „kevesebb több” elvét követve, különös műgonddal válogatta ki az elképzeléseiknek megfelelőt. Így az amerikai designer bútorok mellett mindenütt thai kézművesek berendezési tárgyai láthatók.

A nagyobbik fürdő, melyen a háziak osztoznak, a szobák natúr faborítására rímelve, matt felületű, nyers kő burkolatot kapott.


szakértőink

további kérdések

ajánló

további cikkek

magazin

2012. Február

2012. Február

Hirdetés

Het tippje

Stílusos porszívó

Nem csak egy menő autó, telefon, formatervezett bútordarab vagy divatos, trendi cipő képes annyira rabul ejteni az érzékeinket, hogy már az is boldogsággal tölt el, ha ránézhetünk vagy hozzáérhetünk. Megtörténhet ez egy porszívóval is. »

heti hírlevél

Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?