Szürkületi zóna
nézd meg ezt is!
-
Cikkek
-
Szakértőink írtak erről...

Juronics Tamásnak – a Szegedi Kortárs Balett vezetőjeként és koreográfusaként – pontos elképzelései vannak a játéktér kialakítását és a díszletek felépítését illetően. Tapasztalatát és képességeit ezúttal is remekül kamatoztatta. Ebben a tetőtéri lakásban is megtalálta a helyét az egyébként igen kevés válaszfalnak és azok mutatós megjelenítésének.
A nappalit a hálótól két pengefal választja el, melyeket betonból öntöttek ki – falfülkékkel és áttörésekkel különlegessé téve.
Mögöttük rejtőzik a gardrób és a hálóhoz ajtó nélkül kapcsolódó fürdő is. Házigazdáinkat az egybefüggő terek és az épületet körülölelő fák inspirálták.
A bejáratin kívül egyetlen ajtót sem szereltek fel. Az étkezőnek a nappali felőli falát áttörték, ezzel utat engedtek a fény szabad áramlásának keletről nyugatra – a napszakok változása mellett az évszakok eltérő fényviszonyait is kihasználva – ez tette lehetővé a falak nem mindennapi színezését. A hol acél-, hol bazaltszürke árnyalatok a beáramló fény mennyiségétől és élességétől függően válnak a szemünk láttára barnával vagy mályvával telítetté.
A melegburkolatok wengéje a keleties, míg a hidegburkolatok fémes felülete a high-tech hatást erősíti.
A berendezési tárgyak mind kiváló minőségű design daraboknak tűnnek, pedig a Kare fehér szófáján kívül az összes többi saját tervezés és kivitelezés: asztalos-, kárpitos- és lakatosmesterek munkái.

A háló egyszerű, puritán berendezésű, kimondottan funkcionális a nem túl magas helyiséget teljesen betöltő impozáns ággyal, melynek tojáshéj színű, műbőr fejtámláját és a gömblámpát tartó
lerakórészét a fekvőfelülettel egybeépítették. A falakat itt merészen csokoládébarnára festették.

A szürke falak között élő színes egyéniségek önmagukból sugározzák a vibráló árnyalatokat. A művészpáros életviteléhez jól illeszkedik ez.
katalógusok
Lakberendezés, dekoráció
- design |
- hálószoba |
- kiegészítők |
- konyha |
- ágybetétek |
- antikvitás |
- bútor |
- bútorgyártás |
- bútortervezés |
- fürdőszobabútor és -felszerelés |
- konyhabútor |
- konyhafelszerelés |
- kovácsoltvas bútorok |
- lakásdekoráció |
- lakásfelszerelés |
- lakáskiegészítők |
- lakberendezés |
- lámpák |
- matracok |
- tapéta |
- világítástechika-felszerelés |
Tervezés
Kert
- kert |
- kertépítés |
- kertibútorok |
Technológia
- fürdőszoba |
- jacuzzi |
- szauna |
- ablak |
- ajtó |
- árnyékolás |
- barkácsáruházak |
- fűtéstechnika |
- garázskapu |
- kapuk |
- kaputelefonok |
- klíma |
- nyílászáró |
- szauna |
Építés, felújítás
- nyílászáró |
- ablak |
- ajtó |
- antikvitás |
- barkácsáruházak |
- burkolat |
- burkolatkő |
- csempe |
- építkezés |
- építőanyag |
- épületszobrászat |
- faipari termékek |
- festék |
- gerendaház |
- nyílászáró |
Állatok, növények
szakértőink
-
Milyen padló, ágy takaró és függöny illik a lime zöldhöz?
K: Kedves Borbála, szeretném megtudni, hogy a lime zöldhöz illik-e a sötét barna laminált...
ágnes - 2012. május 09. -
Hogyan tegyem hangulatossá a szobámat?
K: Kedves Borbála! Hogyan tehetném jobbá a szobámat, ami nagyon kicsi, kb. 9 négyzetméter, és...
Eszter - 2012. május 07. -
Milyen színűre fessük a falakat?
K: Kedves Marcsi! A nappalink tágas és világos. A szekrénysor éger színű, a kanapé...
Kriszti - 2012. Április 17. -
Milyen színű legyen a falam?
K: Kedves Marcsi! A kérdésem az lenne, hogy milyen színű legyen a falam, ha a bútorom mézes...
picur - 2012. Április 17.
ajánló
-
A legújabb beépíthető háztartási gépek
A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket....
-
Tetőtér, a legjobb hely a lakásban
A tetőtér beépítésével szeparálható a magánszféra. Berendezhetjük napos, mindentől távol eső búvóhelyünket a tetőtér...
-
Látványos és gyors lakásfelújítás
Ha otthonunkra már nagyon ráférne egy alapos felújítás, de nincs időnk és anyagi lehetőségeink is korlátozottak, akkor...
Het tippje
A legújabb beépíthető háztartási gépek
A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket. Az új modellek azoknak készültek, akik inkább a családjukkal és barátaikkal szeretnék tölteni az idejüket, nem a házimunkával. »
heti hírlevél
Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?
