Elegáns érzékiség – érzéki elegancia

Szerző:
Makai Erika
Fotó:
Németh Dani
„A fekete nekem maga az elegancia. Elegancia pedig jöhet minden mennyiségben” – ez volt Rita válasza, mikor rákérdeztünk otthona markáns színeinek miértjére. A feketéhez bátran hozzáálmodta a pirosat, az ezüstöt pedig, mint ékszert tette hozzá. Félévnyi munkával a piros és a fekete tökéletes egésszé érett.

A helyszín egy panelház tizedik emelete, az otthon másfél szobás. Színei a piros, a fekete és az ezüst.  Lakóinak érzése: nem vagyunk panellakók! Tudni illik, a sopánkodás fénykora leáldozóban van. Már nem hiteles az a régi kifogás, miszerint „nem tehetünk semmit, panelban lakunk…” Mikor Rita és párja megvették lakásukat, már tudták, hogy ebből valami nagyon különlegeset fognak kihozni. És valóban: extra lett és inspiráló. Itt mindent lehet, csak üres tekintettel bambulni nem, mert a falak beszippantják a lustálkodókat.


Az otthont a színek összhangja mellett az egységesen végigvonuló fekete márványmintás gress lap fogja össze, amely minden helyiségben megtalálható – a fürdőszobát kivéve. Az előtérben lévő egészalakos tükröt három oszlop veszi körül, ami a panel egyik „szépségét”, a szellőző csöveket rejti magában. Ezeket a plafonig érő gipszkarton dobozokat az alsó kétharmadán márványozták, felette pedig mélyfeketére festették. E két felület találkozásánál Rita szabadjára engedte a fantáziáját: fogott egy tál glettet és spaklival durván felvitte a határvonalra, majd száradás után fekete festékkel lefestette, ügyelve rá, hogy a glett rojtos szélének eredeti, világos színe megmaradjon, ezután ezüstös festékkel árnyékolta a csipkét.
Ötletekből nincs hiány: az oszlopok alatt, a fal tövében kihagytak néhány járólapnyi területet és a helyükre – szintén Rita egyedi ötlete alapján – műgyanta került, ezt pirosra festették, lakkozták és a még ragadós lakkba apró, fekete akvárium kavicsot és ezüstport szórtak, majd száradás után újralakkozták.
A konyhában a munkapult alá került a mosógép, ennek a modern megoldásnak köszönhető, hogy a fürdőszobában elég hely lett egy sarokkádnak. Az étkező asztal szinteltolásos megoldása is Rita ötlete volt, aminek különösebb funkciója nincs, mégis dinamikát visz az apró konyhába. A mikrosütőt pedig – hogy ne az amúgy is szűk munkafelületen foglalja a helyet – az asztal alá építették be, ami szintén újítás volt és be is váltotta a hozzáfűzött reményeket.
Az előszoba egészalakos tükreivel szemben elénk tárul a fürdőszoba, amiben a WC is helyet kapott. Bizony, elénk tárul, mert nem ütközünk egy szál ajtóba sem az egész lakásban! Nos, ez a „mindenki másképp csinálja” tipikus esete. A sarokkád színét a csempéhez egyedileg kevertették ki. A fürdőben lazítja a teret az áttetsző üvegmosdó és a játékos, geometriai mintájú díszcsík a csempén. A WC mögött lévő nemkívánatos csöveket, illetve a mérőórákat két, a mennyezetre erősített reluxa takarja el. Ez a megoldás természetesen a csempe arányaihoz és színeihez igazodik, és a lakás egyik leggazdaságosabb és mégis nagyon mutatós ötleteként jelenik meg. Az egész fürdőszobát szintben megemelték, így át lehetett vezetni a csöveket, hogy az eredetileg jobboldalon lévő mosdó a szemközti falon kaphasson helyet, másrészt ajtó híján a vizes helyiség funkciója is jól elkülönül.
A nappaliban a legvarázslatosabb az, hogy nincsenek beépített szekrények! Helyette a szemközti fekete fal elé 60 centire emeltek egy piros gipszkarton falat, ami két oldalról nyitott. Szemből nézve – a sötét háttérnek köszönhetően – nem látszik a csalás: a „paraván” tökéletesen beleolvad a fekete környezetbe. Nos ez a bűvészdoboz rejti a gardróbot, ahol az akasztós ruhák és a szennyes tartó is helyet kapott. Ebbe az ál-falba süllyesztették a TV-t és a tv-s szekrényt, melyek így nem vesznek el a térből. A plafon fekete mélységét a szabályos piros állmennyezet keret emeli ki. A fotel mögötti falon a vibráló kép Rita kifogyhatatlan ötleteinek egyike: gipszkarton lap, jól kiszámított és előre megtervezett tematika alapján különleges mintájú tapétával borítva. A képen a szürkeskála ismétlődik: a tört fehérből sötétedik, de nem jut el a tökéletes feketéig, ettől ugrik ki annyira a sötét falból és kelt igazán mély térérzetet.

 


szakértőink

további kérdések

ajánló

további cikkek

magazin

2012. Május

2012. Május

Hirdetés

Het tippje

A legújabb beépíthető háztartási gépek

A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket. Az új modellek azoknak készültek, akik inkább a családjukkal és barátaikkal szeretnék tölteni az idejüket, nem a házimunkával. »

heti hírlevél

Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?