Színjáték két szinten
2012. május 14.Általában határozott stílus vagy átgondolt koncepció alapján alakítjuk ki az otthonunkat, válogatjuk össze a berendezést, de előfordulhat az is, hogy egy tárgyhoz, képhez vagy bútorhoz igazodik aztán az enteriőr. Így történt ez Tímeával és Árpáddal is, amikor a IX. kerület rehabilitált részén, egy újonnan épült társasházba költöztek. Számukra egy gardrób mutatós tolóajtaja határozta meg a kétszintes tetőtéri otthon egész arculatát.
Az önkifejezés merész tónusai
Már kifelé sétálunk a télből, de még nem zöldellnek a fákon a levelek. Bárhogy is van, nem árt, ha odabent a lelkünk mélyén azért kicsit kisüt a nap. Márpedig a színek a lelkünket tükrözik, így sok mindent elárul rólunk, milyen színű pulóvert húzunk magunkra, és a piros vagy a szürke fotelre esik a választásunk. Talán épp ezért is, amikor beléptem...
A lenyugvó Nap fénye
Turistautakat szerveznek miatta, fényképen árulják, festőket ihlet meg. Csupán néhány percig tart, sötétség jár a nyomában, de felejthetetlen tud lenni, nemcsak színei, hanem éppen tünékenysége miatt is. Eszter, amikor megbízott leendő otthona megtervezésével, ezt a pillanatot akarta megragadni, a naplemente hangulatát szerette volna viszontlátni benne.
Lépésről lépésre
Gyerekeik önállósodása és új otthonuk megteremtése nagyjából egyszerre zajlott Rózsa és Gábor életében. Igaz, ez az időszak szokatlan módon több évesre nyúlt, de nem is volt okuk a sietségre. Hosszú távra terveztek, minden döntésüket alaposan megfontolták, hogy ne legyen okuk utólag megbánni semmit. Jaksa Szilvia lakberendező személyében igazán rátermett...
További cikkek
-
2011. október 30.Tetőtér kicsiben
Egy tetőtéri lakás kialakításához bizony szükség van ötletekre, belsőépítészeti bravúrokra. Különösen akkor, ha a rendelkezésre álló tér még kicsi is. A kevés négyzetméterért cserébe viszont egyedi, hangulatos otthont alakíthat ki a vállalkozó szellemű lakó.
Het tippje
A legújabb beépíthető háztartási gépek
A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket. Az új modellek azoknak készültek, akik inkább a családjukkal és barátaikkal szeretnék tölteni az idejüket, nem a házimunkával. »
heti hírlevél
Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?
