Kandalló a nappaliban
nézd meg ezt is!
-
Cikkek
-
Szakértőink írtak erről...
-
Blogbejegyzések
Amikor vendéglátóink a 186 négyzetméteres családi ház építésébe belefogtak, elhatározták, hogy új otthonukban minden tökéletes lesz. Budai Attila lakberendez?höz fordultak azzal a kéréssel, hogy számukra id?tálló, igényes, de azért persze mai és divatos környezetet tervezzen.

Mind a padlóf?tés, mind pedig a közvetlen kertkapcsolat miatt hidegburkolat mellett döntöttek, ám ez nem jelenti azt, hogy megelégedtek volna a szokványos megoldásokkal. Világos lett a társalgó területe, így jobban érvényesülnek a barna – azaz már szinte fekete – bútorok, illetve a tejeskávé szín? b?rgarnitúra. Egy világossal csíkozott, sötét sáv fut be a nappaliba, amely jelképes elválasztóként szolgál a nappali és az étkez? között, ahol már a sötétebb, barnás lapok dominálnak. A csempe árnyalata a cseresznyefa nyílászárók tejeskávé tónusával harmonizál, s ehhez igazították az egyedileg tervezett és gyártott el?szobabútorokat, illetve a gardróbot is.

Az étkez? asztala a nappali bútorcsaládjának része, a székeket a kanapékhoz ráadásként rendelt b?rrel kárpitozták.

A földszinti tér központi darabja a modern, ugyanakkor rendkívül elegáns kandalló, ami lakberendez? és tulajdonos közös tervezésének eredménye. Párkányainak meghosszabbítása látványos polcrendszert alkot, melyekre dísztárgyak és fényképek kerültek.

Az étkez?b?l nyíló, kétszárnyú üvegajtóval elválasztott konyhába tetszet?s bútorokat választottak, világos krémszín? frontokkal és sötétebb korpuszokkal, munkalappal. Különlegessége a t?zhely mögött a falat borító, bézs, k?hatású burkolat, amely vízszintes csíkokra tagolódik, különleges mozaikos hatást eredményezve.

Stílusában nem, ám színvilágában némiképp eltér a fürd?szoba enteri?rje a ház egészét?l. Ez a helyiség – ha lehet – még komolyabb hangvétel?. Köszönhet? ez a rendkívül exkluzív, grafitszürke lapoknak, az inoxdekoroknak és kiegészít?knek, valamint a modern, szigorúan szögletes szanitereknek. Melegebbé teszi a helyiséget a rakodónak használható, nyers színnel bélelt, kis falfülke és a juhar mosdópult.

Id?tálló elegancia, jól használható, praktikus felületek, visszafogott modern mili? és gondosság, csúcsmin?séggel párosítva – az orosházi otthont ez teszi igazán egyedivé, tulajdonosait pedig tökéletesen elégedetté.
katalógusok
Lakberendezés, dekoráció
- design |
- hálószoba |
- kiegészítők |
- konyha |
- ágybetétek |
- antikvitás |
- bútor |
- bútorgyártás |
- bútortervezés |
- fürdőszobabútor és -felszerelés |
- konyhabútor |
- konyhafelszerelés |
- kovácsoltvas bútorok |
- lakásdekoráció |
- lakásfelszerelés |
- lakáskiegészítők |
- lakberendezés |
- lámpák |
- matracok |
- tapéta |
- világítástechika-felszerelés |
Tervezés
Kert
- kert |
- kertépítés |
- kertibútorok |
Technológia
- fürdőszoba |
- jacuzzi |
- szauna |
- ablak |
- ajtó |
- árnyékolás |
- barkácsáruházak |
- fűtéstechnika |
- garázskapu |
- kapuk |
- kaputelefonok |
- klíma |
- nyílászáró |
- szauna |
Építés, felújítás
- nyílászáró |
- ablak |
- ajtó |
- antikvitás |
- barkácsáruházak |
- burkolat |
- burkolatkő |
- csempe |
- építkezés |
- építőanyag |
- épületszobrászat |
- faipari termékek |
- festék |
- gerendaház |
- nyílászáró |
Állatok, növények
szakértőink
-
Milyen padló, ágy takaró és függöny illik a lime zöldhöz?
K: Kedves Borbála, szeretném megtudni, hogy a lime zöldhöz illik-e a sötét barna laminált...
ágnes - 2012. május 09. -
Hogyan tegyem hangulatossá a szobámat?
K: Kedves Borbála! Hogyan tehetném jobbá a szobámat, ami nagyon kicsi, kb. 9 négyzetméter, és...
Eszter - 2012. május 07. -
Milyen színűre fessük a falakat?
K: Kedves Marcsi! A nappalink tágas és világos. A szekrénysor éger színű, a kanapé...
Kriszti - 2012. Április 17. -
Milyen színű legyen a falam?
K: Kedves Marcsi! A kérdésem az lenne, hogy milyen színű legyen a falam, ha a bútorom mézes...
picur - 2012. Április 17.
ajánló
-
A legújabb beépíthető háztartási gépek
A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket....
-
Tetőtér, a legjobb hely a lakásban
A tetőtér beépítésével szeparálható a magánszféra. Berendezhetjük napos, mindentől távol eső búvóhelyünket a tetőtér...
-
Látványos és gyors lakásfelújítás
Ha otthonunkra már nagyon ráférne egy alapos felújítás, de nincs időnk és anyagi lehetőségeink is korlátozottak, akkor...
Het tippje
A legújabb beépíthető háztartási gépek
A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket. Az új modellek azoknak készültek, akik inkább a családjukkal és barátaikkal szeretnék tölteni az idejüket, nem a házimunkával. »
heti hírlevél
Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?
