Évszázados tető alatt
nézd meg ezt is!
-
Cikkek
-
Szakértőink írtak erről...
-
Blogbejegyzések
Vendéglátóink, a fiatal testvérpár lakásának tetőszerkezete több mint száz éves. A megfeketedett girbegurba gerendákat kemény munkával csiszolták le, tisztították meg annyira, hogy a fa erezete, patinás szépsége megmutatkozhasson. A szabadon hagyott, és így már kiemelt látványelemnek számító öreg gerendák remekül megférnek a mai, modern bútorokkal, melyeket a fiatal tulajdonosok – ki-ki ízlése szerint – válogatott össze. Egyszerű vonalú ülőgarnitúra és ugyancsak korszerű étkezőbútorok kerültek ide. Egzotikus tárgyak, szép, régi szőnyegek, és kortárs darabok kellemes keveréke határozza meg az összképet, mely mégis harmonikus, hiszen a közös rendezőelv, a lányok fiatalsága és vállalkozó szelleme egységes stílust teremt.
Minden helyiségbe jutott gerenda és ferde falsík bőven – hiszen tulajdonképpen egy öreg padlástérben vagyunk, s ezek elkerülhetetlen szerkezeti adottságok –, melyek egyszerre jelentettek hátrányt és előnyt is. Nehézséget leginkább a kevés szabad, függőleges falfelület okozott a bútorok elhelyezésekor, ez azonban szinte elhanyagolható kényelmetlenségnek számít azért az alaphangulatért cserébe, melyet a patinás szerkezeti elemek látványa áraszt.
A kikapcsolódáshoz, tanuláshoz, pihenéshez egy kis meditálás is hozzásegít, füstölők, egzotikus tárgyak, gyertyák szolgálnak kellékül az ezoterikus hangulat, no meg a tetszetős otthon megteremtéséhez. Az egyszerű praktikus és semleges bútorral
berendezett konyhasarokban bükk ajtófrontok mögé rejtették a hűtőt és a mosogatógépet, így szobaszerű lett az ide kapcsolódó étkező. A fehér kárpitos székek eleganciát, a japános teríték pedig némi pikantériát csempész a sok zöld növénnyel, valóságos mini télikerttel is kiegészült, kellemes enteriőrbe.
Nem szűkölködik kelmékben, áttetsző, csillogó, leomló, festői redőkbe rendezett textilekben, drapériákban a hálószoba sem, melyek az egyszerű, modern franciaágyat izgalmas, az Ezeregyéjszaka meséinek helyszíneire emlékeztető pihenőhellyé változtatják. Apróságok, ügyes ötletek teszik a kis fürdőszobát megkapóan egyedivé és különlegessé. Az épített mosdópult peremén végigfuttatott dekorcsempe kontrasztos színei, élénk lüktetése, a fakeretbe foglalt kagylófotók, a sötétbarnával
szegett szizálszőnyeg, a fonott kosarak és a gondosan összeválogatott, természetes anyagokból készült kiegészítők, a szárított, felfüggesztett virágcsokrok fontos összetevői az összképnek. Itt még a pult alá tett, ezüstszínben pompázó, márkás mosógép is inkább emel a látványon.
Szúette gerendák, ferde falak, játékosság, modern formatervezés, egzotikum, praktikum és a két lány erős egyénisége, tudatossága kellett ahhoz, hogy mindezen alkotóelemek egy egészen egyedi, friss és utánozhatatlan otthonná álljanak össze.

katalógusok
Lakberendezés, dekoráció
- design |
- hálószoba |
- kiegészítők |
- konyha |
- ágybetétek |
- antikvitás |
- bútor |
- bútorgyártás |
- bútortervezés |
- fürdőszobabútor és -felszerelés |
- konyhabútor |
- konyhafelszerelés |
- kovácsoltvas bútorok |
- lakásdekoráció |
- lakásfelszerelés |
- lakáskiegészítők |
- lakberendezés |
- lámpák |
- matracok |
- tapéta |
- világítástechika-felszerelés |
Tervezés
Kert
- kert |
- kertépítés |
- kertibútorok |
Technológia
- fürdőszoba |
- jacuzzi |
- szauna |
- ablak |
- ajtó |
- árnyékolás |
- barkácsáruházak |
- fűtéstechnika |
- garázskapu |
- kapuk |
- kaputelefonok |
- klíma |
- nyílászáró |
- szauna |
Építés, felújítás
- nyílászáró |
- ablak |
- ajtó |
- antikvitás |
- barkácsáruházak |
- burkolat |
- burkolatkő |
- csempe |
- építkezés |
- építőanyag |
- épületszobrászat |
- faipari termékek |
- festék |
- gerendaház |
- nyílászáró |
Állatok, növények
szakértőink
-
Hogyan tegyem világosabbá otthonomat?
K: Kedves Borbála! Nemrégiben örököltem egy 32 nm2-es lakást. Szoba-konyha egyben, fürdőszoba...
Sarolta - 2011. december 28. -
Milyen színű csempe illik a fehér falhoz és sárga garnitúrához?
K: Kedves Marcsi! Hófehér falhoz és egy sárga ülőgarnitúrához milyen színű csempét...
Tücsike - 2012. január 20. -
Hol kapok fémre nyomott fotókat?
K: Kedves Marcsi! A januári számban a Szemléletváltás című cikkben láttam azokat a fémre (?)...
Ágnes - 2012. január 26. -
Milyen színű legyen a fal és a laminált padló a hálószobában?
K: Kedves Marcsi! Hálószobánk fenyőből van berendezve. Az lenne a kérdésem, milyen színűre...
vali - 2012. január 25.
ajánló
-
Stílusos porszívó
Nem csak egy menő autó, telefon, formatervezett bútordarab vagy divatos, trendi cipő képes annyira rabul ejteni az érzékeinket, hogy...
-
Mitől penészedik a házunk?
Üdvözlöm! Minden télen benedvesedik, penészesedik a házunk. Ősszel vásároltunk új cirkót, ami jobban fűt, de azóta még...
-
Hogyan tudnánk olcsón szigetelni a vályogházunk falát?
Szeretném megkérdezni hogyan tudnánk olcsón szigetelni a vályog házunk északi oldalát, nagyon hideg, vizes és ezáltal penészes...
Het tippje
Stílusos porszívó
Nem csak egy menő autó, telefon, formatervezett bútordarab vagy divatos, trendi cipő képes annyira rabul ejteni az érzékeinket, hogy már az is boldogsággal tölt el, ha ránézhetünk vagy hozzáérhetünk. Megtörténhet ez egy porszívóval is. »
heti hírlevél
Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?
