Válassz asztalt!

Szerző:
Schilling Tamás
Kivel ne fordulna elő, hogy nincs kedve megteríteni az asztalt, csak behuppan a tévé elé, és az ölébe veszi a tányért. Pedig ez nem igazán egészséges, ráadásul, ha barátaink vagy rokonaink jönnek hozzánk, nem is elegáns a vacsorát a kanapén felszolgálni. Üljünk hát asztalhoz! De milyenhez?
Ha asztalt választunk ottohnunkba, mérjük fel, hogy mi az a maximális méret, amit még el tudunk helyezni úgy, hogy a megkerülésnél sem ütközünk bele, valamint családtagjainkon kívül, hány embert akarunk egyszerre leültetni.





- Kicsi otthonokba érdemes kihajtható asztalt választani, és ne felejtsük el, hogy a kerek vagy ovális asztaloknál ugyanakkora mérettel több vendéget tudunk leültetni, mint a szögleteseknél.

- Ajánlott olyan asztalt választani, amely bővíthető egy résszel, mert a kisebb asztallal meghittebbé tehetjük a vacsorát, de ha nagy vendégsereg érkezik, akkor sem jövünk kínos zavarba.

- Ha nagyobb tér áll rendelkezésünkre, akkor is figyeljünk a vásárlásnál. Ha külön étkezőnk van, válasszunk fiókos asztalt, hiszen így étkezés közben nem kell ki-be rohangálnunk, ha valamit esetleg elfelejtettünk kihozni a konyhából.

- Az étkezőasztalunkon, ha már minden részletre odafigyeltünk, ne spóroljunk. Egy jól kezelt, minőségi darab akár évtizedekig is szolgálhat minket.

Tipp:
Egyre gyakrabban kezeletlenül vásárolhatjuk meg az asztallapot. Ilyenkor ne felejtsük el az útmutató szerint lakkozni, vagy csak alapozni, mert zsírosodik, sőt egy párásabb lakásban nagyon könnyen vetemedhet. Ezt rögtön tegyük meg, mert minél tovább halasztjuk a dolgot, annál nagyobb az esély rá, hogy valamilyen kijavíthatatlan nyomot hagyunk a szép, új asztalunkon.
Nem minden asztal egyforma magas, mint ahogy a székek sem illenek mindegyikhez. Ne kövessük el azt a hibát, hogy először a széket vesszük meg! Teszteljük a magasságot és válasszuk a nekünk legmegfelelőbbet.
Nagyon nehezen döntöd el, hogy a klasszikus ovális asztalt, vagy szögletest válassz? Néha ehhez lenne kedved, máskor váltanál? Vannak már olyan asztalok, amik átalakíthatók, így az éppen aktuális hangulatodhoz igazíthatod őket!

 

 


szakértőink

további kérdések

ajánló

további cikkek

magazin

2012. Május

2012. Május

Hirdetés

Het tippje

A legújabb beépíthető háztartási gépek

A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket. Az új modellek azoknak készültek, akik inkább a családjukkal és barátaikkal szeretnék tölteni az idejüket, nem a házimunkával. »

heti hírlevél

Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?