Karácsonyi kaktusz, a tél virágzó növénye

Amikor odakint minden kopár, szobanövényeink örvendeztetnek meg bennünket üde zöldjükkel. Közülük az egyik legegyszerűbben gondozható, a télen virágzó karácsonyi kaktusz.

A Brazíliából származó karácsonyi kaktusz az egyik legkedveltebb szobanövény. Több színben is pompázó virágai októbertől márciusig nyílnak, gyakran éppen az ünnepi időszak alatt díszíti otthonunkat. A karácsonyi kaktusz népszerűségét annak is köszönheti, hogy viszonylag kevés ápolás mellett is gazdagon virágzik, virágzási ideje sokáig tart.

 

Így gondozzuk a karácsonyi kaktuszt

Ahhoz, hogy a növény télen virágozzon, a nyári hónapokban nem szabad túlságosan öntözni, sem tápoldatozni. A nyári hónapok jelentik a növény számára a pihenés időszakát. Ilyenkor kitehetjük a szabadba, félárnyékos helyre, a tűző napsütéstől óvjuk, két locsolás között hagyjuk földjét kiszáradni.



Ősszel aztán vigyük vissza a lakásba és állítsuk cserepét világos, de nem túl meleg helyre. Hetente egyszer tápoldatozzuk, de arra ügyeljünk, hogy ne öntözzük túl a növényt. Tartsuk állandó helyen, ne mozgassuk, ne forgassuk a cserepet. Ha megfelelő helyen tartjuk, azt megszokja. A karácsonyi kaktusz túl meleg helyiségben nem virágzik, a 15-20 celsius fok ideális számára. Ha azt tapasztaljuk, hogy bimbóit hullatja, szinte biztos, hogy ennek a túl magas hőmérséklet az oka. A puha és sárga levelek a túlzott öntözést jelzik. Kedveli a magas páratartalmat, ezért a leveleket vízzel permetezhetjük, a cserepet pedig nedves kavicsrétegre állíthatjuk.

Kétévente ültessük át és ősztől folyamatosan tápoldatozzuk, így biztosan virágzik majd. Levéldugványokkal szaporíthatjuk. A takácsatkák, a viaszos pajzstetvek és a pajzstetvek károsíthatják, ellenük mindenképpen a megfelelő szerekkel védekezzünk.


szakértőink

további kérdések

ajánló

további cikkek

magazin

2012. Május

2012. Május

Hirdetés

Het tippje

A legújabb beépíthető háztartási gépek

A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket. Az új modellek azoknak készültek, akik inkább a családjukkal és barátaikkal szeretnék tölteni az idejüket, nem a házimunkával. »

heti hírlevél

Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?