Kérdezz szakértőnktől dekoráció és lakberendezés témakörökben!
"Marcsi már látom, hogy a házunkban több olyan pont is lesz, ami miatt érdemes lesz hazatérnünk."
(egyik kedves megbízomtól)
Lakberendezéssel 1998 óta foglalkozom. 2000 őszén végeztem a Junior Center lakberendező magán iskolában kitűnő eredménnyel. Friss oklevéllel a kezemben az elvállalt munkák mellett rendszeresen dolgoztam az OTTHON újságnak. Olvasói levelekre válaszoltam. Idő hiányában ezt nem sokáig tudtam folytatni, mert állást ajánlottak egy belsőépítészettel foglalkozó cégnél. A tanulás reményében elfogadtam, ahol később a szakma fortélyait, fogásait megtanultam. Első perctől kezdve a tervezéstől a kivitelezésig mindenben részt vettem. Fantasztikus dolog látni azt, ahogy a papíron megálmodott tervek valóra válnak. Minden megrendelővel jó kapcsolatom alakult ki és igen jó hangulatban teltek a tárgyalásaink. Fontosnak tartom a megrendelő bizalmát elnyerni, mert így tudunk eredményesen dolgozni. Ez egy közös munka a megrendelőnek és a lakberendezőnek egyaránt.
Most csak pár mondatba sűrítve írtam a munkámról, de valójában egy hosszú folyamat eredménye az elkészült terv és majd a lakás illetve ház, amiben a lakók reményeim szerint jól fogják érezni magukat.
-
Milyen színek legyenek az új otthonunkban?
K: Pár héten belül szeretnénk átfesteni az új lakásunkat, de nem tudjuk...
Ancsa - 2009. január 13. -
A hálószoba falszíne
K: Üdvözlöm! Én abban szeretném a segítségét kérni, milyen színű fa...
Timi - 2008. november 25. -
Ebédlő a konyha és a nappali közé
K: Kedves Borbála! Van egy átalakításra váró kicsi konyhánk, aminek az ...
Kata - 2009. február 04. -
Mi illik a kanapénkhoz?
K: Kedves Marcsi! 5 éve költöztünk be, és újítottuk fel a lakásunkat,...
Pierre35 - 2008. június 23.
Het tippje
Stílusos porszívó
Nem csak egy menő autó, telefon, formatervezett bútordarab vagy divatos, trendi cipő képes annyira rabul ejteni az érzékeinket, hogy már az is boldogsággal tölt el, ha ránézhetünk vagy hozzáérhetünk. Megtörténhet ez egy porszívóval is. »
heti hírlevél
Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?






