Kérdezz szakértőnktől dekoráció és lakberendezés témakörökben!
Most vettünk kis családommal egy lakást. Az első saját zugunk lesz. Rengeteg ötletünk van, de nem igazán tudom, honnan is lehetne további variációkat nézni, hogyan lehetne megtervezni a lakás bútorainak elhelyezkedését, milyen bútorokat vegyünk, mely anyagok jók de nem túl drágák?
Ezekre a kérdésekre szeretnénk választ kapni, vagy egy könyvcímet, ami segítségünkre lehet, amiben minden hasznos és jó dolog benne van.
Köszönettel
Kedves Vándi!
Gratulálok az első lakásotokhoz! Kívánom, hogy igazi otthont tudjatok varázsolni belőle és minden igényeiteknek megfeleljen. Most haza beszélek, de az OTTHON újság pl. az a havi lap, melyben ezekre a kérdésekre választ, illetve ötleteket kaphattok. Biztosan találsz egy-egy nálatok is jól hasznosítható tippet. Apránként áll össze a lakás, ház berendezése, több hónapig szokott ez nekünk is eltartani egy komplett tervezés esetén. Ami nagyon fontos számomra, azok a méretek. Azt tudom tanácsolni, hogy mindig legyen nálatok a lakás pontosan beméretezett alaprajza. Bútor vásárlás előtt gondoljátok végig, hogy amit szeretnétek az befér-e a ti lakásotokba. Nehogy a bútor kiszállításakor, összeszerelésekor döbbenjetek rá, hogy elméreteztétek a dolgokat. Szépen lassan válogassatok a kínálatok között, nem érdemes elkapkodni.
Csak türelem és beérik a gyümölcs.
Üdv.
Marcsi
www.berendezem.hu
-
Milyen színek legyenek az új otthonunkban?
K: Pár héten belül szeretnénk átfesteni az új lakásunkat, de nem tudjuk...
Ancsa - 2009. január 13. -
A hálószoba falszíne
K: Üdvözlöm! Én abban szeretném a segítségét kérni, milyen színű fa...
Timi - 2008. november 25. -
Ebédlő a konyha és a nappali közé
K: Kedves Borbála! Van egy átalakításra váró kicsi konyhánk, aminek az ...
Kata - 2009. február 04. -
Mi illik a kanapénkhoz?
K: Kedves Marcsi! 5 éve költöztünk be, és újítottuk fel a lakásunkat,...
Pierre35 - 2008. június 23.
Het tippje
Stílusos porszívó
Nem csak egy menő autó, telefon, formatervezett bútordarab vagy divatos, trendi cipő képes annyira rabul ejteni az érzékeinket, hogy már az is boldogsággal tölt el, ha ránézhetünk vagy hozzáérhetünk. Megtörténhet ez egy porszívóval is. »
heti hírlevél
Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?






