Kérdezz szakértőnktől dekoráció és lakberendezés témakörökben!
Milyen színek legyenek az új otthonunkban?
Pár héten belül szeretnénk átfesteni az új lakásunkat, de nem tudjuk megtalálni a megfelelő színeket. Ehhez kérnénk a segítségét. Akonyha-étkező-nappali egy légtérben van. Ide 2 színt szeretnék. Szeretném, ha lenne hangulata, varázsa a helységnek. Illetve hasson kicsit elegáns
benyomást is. A bútorokban dominál a cseresznye, illetve a vanília szín. A sötét, ill. vadabb színek sem riasztanak minket vissza. A másik kérdés a hálónk lenne, ami kicsit kicsi (9nm) és sajnos elég zsúfolt
lesz majd. Olyan színt szeretnénk, ami tágítja kicsit optikailag a teret és bensőséges, intim hatást kelt. Itt sem zárkózunk el az erőteljes színektől, akár színkombinációkat is bevállalnánk. Itt bükk, illetve kék az adott szín. Bár a kéket is átragasztanám valami más színre, ha lenne valami ötletem, hogy hogyan. Ha esetleg lenne ötlete erre is, akkor szívesen fogadnám (egy gardrób szekrény ajtaja, illetve fiókja).
Köszönöm előre is a gyors választ!
Üdvözlettel!
O. Anita
Kedves Anita!
Cseresznye és vanília bútorhoz, ha elegánsak szeretnénk maradni, akkor folytatásnak is egy halvány vanília falszínt ajánlanék. Tojáshéj, krém szín is lehet. Amennyiben bevállalósabbak,akkor zöld vagy barna árnyalatokat tudnék még elképzelni. Az egyik fal akár sötétebb árnyalatú is lehet. Érdemes a legnagyobb szabad felületű falat kiválasztani erre a célra. Azt, amelyik a legjobban érvényesül. Hálóban a bútor felületének átragasztása helyett inkább az átfestését
javasolnám. Világos falszínnel lehet egy kicsit tágítani a teret. Ez lehet egy vidámabb kivi vagy pisztácia. A fiók színét akár a falszínhez is igazíthatják.
Üdv.
Marcsi
www.berendezem.hu

Kamarás Borbála
belsőépítész, dekoratőr
Massány Edina
kerttervezők
Deák Marcsi
lakberendező
Dr. Kiss Nikolett
jogász
Nemess Tímea
VS Fürdőszoba: tanácsadó, termékmenedzser
Bárány Sándor
Építőipari kivitelező / tanácsadó
-
Milyen színek legyenek az új otthonunkban?
K: Pár héten belül szeretnénk átfesteni az új lakásunkat, de nem tudjuk...
Ancsa - 2009. január 13. -
A hálószoba falszíne
K: Üdvözlöm! Én abban szeretném a segítségét kérni, milyen színű fa...
Timi - 2008. november 25. -
Ebédlő a konyha és a nappali közé
K: Kedves Borbála! Van egy átalakításra váró kicsi konyhánk, aminek az ...
Kata - 2009. február 04. -
Mi illik a kanapénkhoz?
K: Kedves Marcsi! 5 éve költöztünk be, és újítottuk fel a lakásunkat,...
Pierre35 - 2008. június 23.
Hirdetés
Het tippje
Mozi otthonra
Hamarosan már kimozdulnunk sem kell otthonunk falai közül, ha mozizni szeretnénk. A mozi élményhez elég beszerezni az LG legújabb, 3D hangtechnológiával felszerelt házimozi rendszerét. »
heti hírlevél
Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?