Kérdezz szakértőnktől belsőépítészet, épületgépészet témakörökben!
Mit tegyek falpenész ellen?
Tisztelt Kamarás Borbála,2007. augusztusában vettem át újonnan épített, tetőtéri lakásomat. Már az első télen is megjelent penészedés, akkor az építő arra hivatkozott, hogy a
frissen épített falak még nem szellőztek ki, de ez el fog múlni. Sajnos idén télen a probléma jelentősen továbbromlott: a lakás egyik oldalán, a parapet
és a tetőfödém találkozásánál mindenütt megjelent a penész. (Téglaépítésű ház ún. koporsófödémmel, cseréptetővel, belül vakolt és festett falakkal.)
Kérdésem, hogyan lehet ezt kijavítani, meggátolni, illetve milyen kötelezettsége van ezzel kapcsolatosan (pl. garanciális javítás) az építtetőnek, mert sajnos úgy látszik, hogy a problémámat nem hajlandóak orvosolni.
Válaszát előre is megköszönöm.
Tisztelettel,
Sándor Csilla
ui: nem tudom, hol kaphatom meg a válaszomat, itt vagy emailben, ezért
megadom email-címemet: d-tech@nextramail.hu
Tisztelt Sándor Csilla!
A panasza akár tipikusnak is mondható, ami sokszor kivitelezői hibára, néha tervezési hiányosságra utal. A nem kellő pontossággal kialakított vagy méretezett tető hőszigetelés problémája a penészesedés jelenléte. A helyszíni feltárások és tervek hiányában csak tippelni lehet, hogy talán a
tető átszellőztetése se működik normálisan a koporsófödém felett lévő hőszigetelés és a tetőhéjazat között. Javaslatunk, forduljon szigetelési szakmérnökhöz, aki pontos recepttel tud szolgálni az utólagoshiba kijavítására. A szakmérnökök névsorát akár az építész kamara honlapján is meg tudja találni.
Üdvözlettel: Kamarás Borbála, belsőépítész

Kamarás Borbála
belsőépítész, dekoratőr
Massány Edina
kerttervezők
Deák Marcsi
lakberendező
Dr. Kiss Nikolett
jogász
Nemess Tímea
VS Fürdőszoba: tanácsadó, termékmenedzser
Bárány Sándor
Építőipari kivitelező / tanácsadó
-
Milyen színek legyenek az új otthonunkban?
K: Pár héten belül szeretnénk átfesteni az új lakásunkat, de nem tudjuk...
Ancsa - 2009. január 13. -
A hálószoba falszíne
K: Üdvözlöm! Én abban szeretném a segítségét kérni, milyen színű fa...
Timi - 2008. november 25. -
Ebédlő a konyha és a nappali közé
K: Kedves Borbála! Van egy átalakításra váró kicsi konyhánk, aminek az ...
Kata - 2009. február 04. -
Mi illik a kanapénkhoz?
K: Kedves Marcsi! 5 éve költöztünk be, és újítottuk fel a lakásunkat,...
Pierre35 - 2008. június 23.
Hirdetés
Het tippje
A legújabb beépíthető háztartási gépek
A Zanussi QuadroTM termékcsalád igényes, modern készülékei sok hasznos funkcióval és jellemzővel teszik egyszerűbbé életünket. Az új modellek azoknak készültek, akik inkább a családjukkal és barátaikkal szeretnék tölteni az idejüket, nem a házimunkával. »
heti hírlevél
Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?