Kamarás Borbála belsőépítész, dekoratőr

Kérdezz szakértőnktől belsőépítészet, épületgépészet témakörökben!

Hogy alakítsunk ki tetőtérben gyerek- és hálószobát?
Kedves Borbála!
Két szobánkból szeretnénk valamilyen úton két gyerekszobát és egy szülői hálókuckót kialakítani, azonban tetőtéri lakás lévén a ferde falak, valamint
a speciális formájú nyílászárók miatt nagyon tanácstalanok vagyunk, hogyan lehetne ezt kivitelezni. Amikor a lakásunkat építettük, nem gondoltunk arra, mi lesz, ha két gyerekünk lesz, és külön szobákra lesz számukra szükség. Többen javasolták, hogy a nappalinkba vegyünk egy kihúzhatós ülőgarnitúrát, így a nappali egyben hálószobaként is funkcionálna. Azonban ez a férjem
munkája miatt - a vendéglátásban dolgozik, sokszor hajnalban fekszik, napközben pihen, amikor mi már aktívak vagyunk a gyerekekkel - nem igazán lenne szerencsés megoldás. Nagyon szeretném megtudni a véleményét, tanácsát.
Mellékelten küldök egy lakás-alaprajzot. Segítségét előre is megköszönve, üdvözlettel:
Éberlein Melinda
Kedves Melinda!
Levelére sajnos csak azt tudom válaszolni, hogy az Otthon weboldalán általában konkrét problémákra adok egy-egy megoldát, vagy tanácsot, a tervezés, illetve egy helyiség berendezése viszont már több ennél. Ha úgy gondolja, hogy tudnak erre áldozni, szívesen küldök egy árajánlatot a
tervezés díjazásáról. Elérhet?ségemet megtalálja a www.kamaras.hu oldalon.

Üdvözlettel: K.B.

szakértőink

Kamarás Borbála belsőépítész, dekoratőr
Massány Edina kerttervezők
Deák Marcsi lakberendező
Nemess Tímea VS Fürdőszoba: tanácsadó, termékmenedzser
Bárány Sándor Építőipari kivitelező / tanácsadó

további témák

magazin

2012. Február

2012. Február

Hirdetés

Het tippje

Mozi otthonra

Hamarosan már kimozdulnunk sem kell otthonunk falai közül, ha mozizni szeretnénk. A mozi élményhez elég beszerezni az LG legújabb, 3D hangtechnológiával felszerelt házimozi rendszerét. »

heti hírlevél

Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?