Kamarás Borbála belsőépítész, dekoratőr

Kérdezz szakértőnktől belsőépítészet, épületgépészet témakörökben!

Kedves Borbála!
Nemrégiben örököltem egy 32 nm2-es lakást. Szoba-konyha egyben, fürdőszoba és előszoba. Ennyiből áll a lakás. Szeretnék odaköltözni, mivel 3 percre van az egyetemtől. A problémám, hogy
egyetlen egy kicsi ablak ad fényt az egész lakásnak. Ráadásul mindenhonnan lakások veszik körül az én lakásomat is, így nem tudom, mi lehet a megoldás. Mit javasol? Mivel, hogyan tudnék világosítani? Az ablak a szobában van. Köszönöm előre is.
Kedves Sarolta!
Kevés fénnyel rendelkező lakásokban is alkalmazhatunk olyan trükköket, melyekkel világosabbá tehetjük a helyiségeket. A világos színek, a sima felületek nagyítják a teret, a fényt kevésbé nyelik el, mint a sötét színek. Ezek persze a fehéren kívül világos pasztell színek is lehetnek. A hideg árnyalatok inkább a napfényesebb helyiségben javasolhatók, itt, ahol kevés a fény, a melegebb tónusokat használjuk (tört fehér, bézs, drapp, vanília, halványsárga, barack, halvány narancs). Az ablakkal szemben elhelyezett tükör megkettőzi a fényt. A padló elvileg lehet fehér, ez is világosítja, és tágítja a teret. Természetesen nagyon fontos a jó megvilágítás is. Sötét helyiségben
ajánlatosabb olyan lámpatesteket választani, ami egyenletes, nappali fényt varázsol a helyiségbe. Olyan erős fényű, de indirekt lámpatestekre gondolok, amelyeknél a fény a mennyezetre irányítva,
onnan visszaverődve ad egy viszonylag egyenletes megvilágítást.

Üdvözlettel: K.B.
Kedves Bori!
2 szobánk van + az egyik szobából egy kis szoba
is nyílik boltívvel. Ez az utcafront. A két szoba előtt hosszú folyosó. A folyosó végén pedig a konyha. Innét nyílik a fürdő és a spejz. Klasszikus régi ház stílus. Sorban a szobák. Nem is kényelmes és egyre kisebb, mivel növekszik a két kicsi lányunk. Valami praktikus és olcsó megoldást keresek az átalakításra. Várom ötleted! Üdvözlettel: Babus
Kedves Babus!
Leveledre sajnos azt tudom válaszolni, hogy az Otthon weboldalán általában konkrét problémákra adok egy-egy megoldást, vagy tanácsot, a tervezés, illetve egy-egy helyiség átalakítása viszont már több ennél. Ha úgy gondolod, hogy tudtok erre áldozni, szívesen küldök egy tervezői árajánlatot. Elérhetőségemet megtalálod a www.kamaras.hu oldalon.

Üdvözlettel: K. B.
Kedves Borbála,
a hálószoba falának festéséhez szeretnék tanácsot
kérni, a hálószobabútor világos barna fehérrel, a függöny és az ágytakaró narancssárga, a szőnyeg az pisztácia zöld. Én egy halványabb kávé barnára
gondoltam, de nem tudom, ha menne a narancssárgával (most még az egész fal fehér).
Kedves Meli!
A narancs és a zöld egymással harmonizáló színek, melyekhez valóban nagyon szép hátteret adhat egy világos barna tejeskávé, vagy karamell szín. Készítettem egy összeállítást, hogy jobban el lehessen képzelni.



Üdvözlettel: K.B.
Kedves Borbála,
azt szeretném kérdezni, hogy Ön tervezte-e a "tetőtér kicsiben" lakást?
Kedves Olvasónk!
Az említett lakást Buzogány Ildikó tervezete.

Üdvözlettel: K. B.
Kedves Borbála!
Szeretném a segítségét kérni a megfelelő festék kiválasztásában. Konyhabútort szeretnék felújítani, arra gondoltam, lefesteném az ajtófrontokat. A magasfényű fehér konyhabútorok mindig is nagyon
tetszettek, de félek, hogy pár év múlva besárgulna a felület. Milyen típusú festéket tudna ajánlani, ami műanyag/laminált felületre felvihető, magasfényű és nem hajlamos sárgulásra?
Köszönöm, tisztelettel: Zsuzsanna
Kedves Zsuzsi!
Figyelmébe ajánlom a Trilak bútorfestékét, amely sokfle felületre alkalmazható és nagyon tartós.
Bővebb információt az alábbi oldalon talál: http://trilak.hu/termek/Trinat_Univerzalis_festek_%28Unitop%29

Üdvözlettel: K.B.

szakértőink

Kamarás Borbála belsőépítész, dekoratőr
Massány Edina kerttervezők
Deák Marcsi lakberendező
Nemess Tímea VS Fürdőszoba: tanácsadó, termékmenedzser
Bárány Sándor Építőipari kivitelező / tanácsadó

további témák
Következõ oldal

magazin

2012. Február

2012. Február

Hirdetés

Het tippje

Stílusos porszívó

Nem csak egy menő autó, telefon, formatervezett bútordarab vagy divatos, trendi cipő képes annyira rabul ejteni az érzékeinket, hogy már az is boldogsággal tölt el, ha ránézhetünk vagy hozzáérhetünk. Megtörténhet ez egy porszívóval is. »

heti hírlevél

Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?